//
most olvassa...
Cigányok/Romák, EU, Külpolitika, Kormányzás, Politika, Szociálpolitika - Egészségügy

Francia belügyminiszter: „A romák maradjanak Romániában, vagy térjenek oda vissza” – Adevărul

adevarulManuel Valls francia belügyminiszter kitart a hazájában lévő romák helyzetével kapcsolatos határozott politikája mellett. A belügyminiszter, új lépések bejelentése nélkül, kijelentette: a romáknak „Romániában kell maradniuk, vagy térjenek oda vissza”.

A LeMonde.fr címen megjelent egyik cikk szerint, Manuel Valls úgy becsülte, hogy a romáknak állítólag négyszáz táboruk van, amiből háromszáz Ile-de-France-on található. „Ezek a helyzetek”, mondta, „összetettek, ezek nyomorúság által megterhelt életek”.

Ennek ellenére arra figyelmeztet, hogy „elfogadhatatlan ezen táborok megtartása, annál is inkább, hogy gyakran a népszerű lakónegyedek szélén vannak, melyek lakói, akiket ez a válság amúgy is megterhelt már, nehezen viselik el a jelenlétüket”. „Nem hagyhatom, hogy folytatódjon ez a tűrhetetlen helyzet. A törvények és a rezidensek tiszteletben tartásáról van szó”, tette hozzá.

„Emberségesen fogunk eljárni”, mondja a belügyminiszter, „nem adva fel a gyermekek iskoláztatásának célját és amikor lehetséges, egy otthonhoz és a munka piacához való hozzáférést”.

12.000 kilakoltatás 2012-ben

Az európai emberi jogvédő egyesület egyik jelentése szerint, amit február elején tettek közzé, 2012-ben csaknem 12.000 romát lakoltattak ki illegális táborokból, kétharmadukat az év második felében.

A belügyminiszter a LeParisien.fr-nek adott interjújában azt a decemberi döntést is kommentálta, mellyel csökkentették a romák segélyezésére szánt összegeket. „Ez egy perverz hatásokkal járó rendszer volt”, mondta. „Az emberek többször távoztak és visszatértek, visszaélve ezekkel az összegekkel”.

Romániában 80 mikrotervet finanszíroztunk, hogy javítsunk az ottani életkörülményeiken. De Romániának e lakosság megsegítésére kell használnia az európai forrásokat”, mondta még Valls.

Ennek ellenére kijelentette, hogy jó a kapcsolat a bukaresti hatóságokkal. „Az együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy Romániában is végezzünk társadalmi felméréseket. Ez igazi előrelépés”, szögezte le a francia belügyminiszter.

Iulia Marin

adevarul.ro, 2013. március 14., 23:17

Ministrul de Interne francez: „Romii să rămână în România sau să se întoarcă acolo“

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: