//
most olvassa...
EU, Moldova Köztársaság, Politika

Dorin Chirtoacă: Oroszország nagykövetsége rejtett céllal szervezi a május 9-i koncertet – Adevărul

adevarulA holnap a Nagy Nemzetgyűlés terén (PMAN) sorra kerülő koncertet rejtett céllal szervezi Oroszország nagykövetsége, jelentette ki egy sajtókonferencián a főváros polgármestere, Dorin Chirtoacă.

„A koncert megrendezésével kapcsolatos kérvényt az Unibank nyújtotta be, Oroszország nagykövetségétől csak április 30-án érkezett kérés arra, hogy a győzelem napjának 68. évfordulója alkalmából korlátozzuk a közlekedést a PMAN területén. Oroszország nagykövetségének érintettsége sokkal később derült ki, mert van valami rejtegetni valójuk, ha ilyen dolgokra vetemedtek”, említette még a polgármester.

„Oroszország nagykövetsége semmibe vette a moldovai hatóságokat”

A városvezető azon a véleményen van, hogy az Orosz Föderáció nagykövetségének nyíltan be kellett volna jelentenie az ezen akció megszervezésére vonatkozó szándékát. „Figyelembe kellett volna vennie a Moldovai Köztársaság kormányának e napra vonatkozó műsorát. Figyelmen kívül hagyták a különleges moldovai köztársasági helyzetet, nevezetesen azt, hogy a szovjet hadsereg megszállta Besszarábiát, az orosz fegyveres erők pedig a mai napig nem távoztak erről a területről”, vélekedett Chirtoacă.

A polgármester megemlítette, hogy Oroszország nagykövetségének moldovai köztársasági visszaéléseit annak az évszázadnak a módszereivel kell kivédeni, amelyben élünk. „Európa napját 2014-től kezdődően a PMAN-on fogják megünnepelni, a győzelem napját pedig az „Öröklét” Emlékhelyen, ahogy az eddig is történt”.

A városvezető emlékeztetett a FÁK 11 állam- és kormányfője, köztük a Moldovai Köztársaság kormánya által 2012. december 5-én aláírt döntésre, mely szerint május 9-ét minden aláíró ország szent napnak tartja. „Amennyiben holnap, május 9-én Kisjenőre érkezik Dmitrij Rogozin (az Orosz Föderáció elnökének Transzdnyeszterért felelős különleges képviselője), akkor nyilvánvaló, hogy minden történés a 2012 decemberében aláírt döntés része. Lehetetlen dolog, hogy Kisjenőre jöjjön az idegengyűlölő és etnikumok közötti gyűlöletre uszító viselkedéséről ismert kormányfő-helyettes”, mondta a polgármester.

Ellentüntetések a Katedrális (Catedralei) téren és Nagy és Szent István (Ştefan cel Mare şi Sfânt) fejedelem emlékművénél

A városvezető mind az unionistákat, mind a statalistákat (a Moldovai Köztársaság önálló államként való fennmaradását támogatók – E-RS) arra buzdította, hogy tartsanak ki és ne engedjenek a nyomásnak. „Ha lesznek ellentüntetések, ezeket a Katedrális terén, vagy Nagy és Szent István fejedelem műemléke mellett majd megtartani”, mondja Chirtoacă.

Dorin Chirtoacă megismételte, hogy a Polgármesteri Hivatal nem tilthat meg, vagy engedélyezhet rendezvényeket. A hatályos törvények szerint, a helyi hatóságot csak tájékoztatják ezek megszervezéséről. A Polgármesteri Hivatal csak akkor avatkozhat be, ha több entitás külön-külön azt a szándékát jelenti be, hogy egyszerre ugyanott szervezzenek eseményeket. Ilyen esetben azoknak van elsőbbségük, akik elsőként nyújtottak be értesítést a Polgármesteri Hivatalnak.

A világszerte május 9-én megünnepelt Európa napját Kisjenőben később tartják. A polgármester szerint, a dátumot az Európai Unió képviselete kérésére módosították, hogy ne szítsák a kedélyeket.

Marina Lita

adevarul.ro, 2013. május 8., 13:30

Dorin Chirtoacă: Concertul din 9 mai este organizat de Ambasada Rusiei cu un scop ascuns

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: