//
most olvassa...
Élő múlt/Securitate, Műemlékvédelem, Történelem, XX. század

Az Aranykor legendái. A Peleş faborításában lévő „gomba” tántorította el Ceauşescut attól, hogy a kastélyban rendezze be a rezidenciáját – Adevărul

adevarulA Peleş-kastélyt a kommunista korszakban kezelő muzeológusok ügyesen kihasználták a Ceauşescu-házaspár félelmét a betegségtől. Vagy legalábbis ezt állítja az Aranykor egyik legendája.

(Fotó: Adevarul/peles.ro)

A Peleş-kastélynak, az I. Károly által Sinaián felépített szép nyári rezidenciának elég zaklatott időszaka volt a kommunista időszakban. A kommunista hatóságok parancsára 1948-ban bezárták, a festmény-gyűjtemény, a bútorzat, a textíliák, a dísztárgyak és a könyvek nagy részét pedig átköltöztették a fővárosi Művészeti Múzeumba.

1953-ban múzeummá válik, míg a Pelişor-kastély, a második királyi pár, I. Ferdinánd és Mária magánrezidenciája, valamint a Foişor, Románia első királyának volt vadászháza és II. Károly és I. Mihály királyok rezidenciája pedig a kommunista rezsim által kedvelt írók, zenészek és képzőművészek alkotó- és pihenőházai lesznek.

Két évtizeddel később, 1975-ben az ingatlan egyre kritikusabb állapota a bezárásához és a múzeumi gyűjtemény zömének evakuálásához vezet.

A masszív restaurálási munkálatokkal egyidejűleg a kastély 1989-ig egy sor államfői látogatás helyszíne.

Mérgező gomba a faelemekben

A lenyűgöző és impozáns Peleş-kastélyt Elena és Nicolae Ceauşescu, paradox módon, elég ritkán látogatta meg. Erre pedig lenne egy magyarázat is, egy 80-as években keringő legenda. E szerint, a Ceauşescu-házaspár a Peleş-kastélyban akarta berendezni az egyik rezidenciáját.

Megrémülve attól, hogy az ország első házaspárja nekiáll átépítéseket és bontásokat végrehajtani a múlt század híres építészei által tervezett szép kastélyban, a muzeológusok megijesztették őket, azt mondva nekik, hogy a kastélyban egy olyan gomba van, ami a faelemeket támadja, de az emberre is nagyon veszélyes. A „hazugság” nem állt túl távol az igazságtól, mert a nedvesség és a szellőzetlenség miatt egy gomba tényleg megtámadta az épület gerendázatát, ezért is kellett 1975-ben elindítani a masszív restaurálási munkálatokat, melyek keretében a díszhallban és a földszinti ebédlőben kicserélték a tartóstruktúrát.

Az óvatos Ceauşescu-házaspár egyetlen éjszakát töltött a kastélyban, a Foişorban aludva. Azt mondják, hogy Elena Ceauşescu utasítására 6 ezüst- és aranyszállal kihímezett párnát hoztak oda. Egyetlen egy annyiba került, mint egy Dacia személygépkocsi akkori ára, vagyis 70.000 régi lejbe.

Ceauşescuék annyira rettegtek a gombától, hogy még a Peleşsel szomszédos erdőrészen sem sétáltak.

A Ceauşescu-házaspár félelme a betegségektől

Különben a Ceauşescu-házaspár félelme a betegségektől és az „öregség nélküli ifjúság” képletének megtalálása iránti igyekezetük számos legendát szült az Aranykorban.

Azt mondták, hogy e célból feláldozott újszülöttek vérében fürödtek, vagy vérátömlesztést végeztek az így nyert vérrel, hogy Ceauşescu a mikrobáktól való félelmében egyetlen egyszer hordta a ruháit, majd elégették azokat, vagy hogy Ceauşescunál állandóan volt egy Geiger–Müller-számláló, mert attól félt, hogy szovjet ügynökök besugározzák.

A kommunizmus idején protokoll létesítmény

Bár nem lett Nicolae Ceauşescu rezidenciája, a Peleş-kastély a kommunizmus idején protokoll létesítmény volt.

Egy másik legenda szerint, a mioritikus tájakra látogató amerikai elnök, Gerald Ford látogatása után vált azzá. Ő ellátogatott Peleşbe, ami a vendégnek nagyon tetszett.

Az amerikaira tett jó benyomás hatására Ceauşescu állítólag úgy döntött, kivonja a közforgalomból a létesítményt és kiemelt vendégeket kiszolgáló protokoll létesítménnyé változtatja. A döntés nyomán pedig a Peleşnél általános felújítás kezdődött.

Itt fogadták és vendégelték meg kétszer a „bolgár kollégát”, Todor Zsivkovot, harmadjára pedig a kelet-német vezető, Erich Honecker járt itt. A királyok volt nyári rezidenciáját 1982-től egyáltalán nem használták többé.

Dana Mihai

adevarul.ro, 2013. március 23., 10:13

Legendele Epocii de Aur. „Ciuperca“ din lemnăria Peleşului care l-a determinat pe Ceauşescu să nu-şi mai facă reşedinţă de protocol la castel

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: