//
most olvassa...
Befektetések, Gazdaság, Környezetvédelem, Kormányzás, Korrupció/gyanús ügyek, Parlament, Pártok, Politika, Verespatak/cián

Ponta, mutasd meg, hogy nem vagy „lingou” – România liberă

romanialiberaA miniszterelnök nagy hibát követett el, amikor egy vitatott, diverziós módon és suttyomban [1] megvitatott és alkotmányellenes törvényterveztet küldött a Parlament elé. Tovább növelte a hibát, amikor elfogadta és bátorította a Gold forgatókönyvét a bányamúzeumban lévő munkások (harminc bányász vadonatúj sisakkal) és az utcán tüntető bukaresti hipszterek és értelmiségiek szembeállításával. Valójában vasárnap este, amikor a hétvégemet Bukaresten (és nyilvánvalóan a tüntetésen) töltöttem, a verespataki emberek, Eugen David vezetésével, a tüntetésünk élén haladtak. A két Románia forgatókönyve pedig, mely kifejezését használati díjat fogok szedni minden alkalommal, ahányszor még használni fogják (lapozzanak vissza az 1992-es Sfera politicii-be, hogy lássák, milyen kontextusban alkalmaztam először) régi és szekus, amit az Azi és az Adevărul propagandistái dolgoztak ki 1990-ben, akiknek múmiái és csemetéi együtt kísértenek ma is a stúdiókban és a PR-ügynökségekben, Voiculescunál és Udrea asszonynál egyaránt, hogy ne nevezzem őket érdemtelenül bal- és jobboldalnak.

Ez a rombolás, a bányászjárások forgatókönyve, egy kimondottan kommunista forgatókönyv, amit a Secera şi buldozerul-ban („Sarló és buldózer” – E-RS) írtam le, amikor az állam másoknak adja oda az áldozatok földjét és azért sajátít ki embereket, hogy másokat költöztessen a házaikba, 1989-es eltűnésekor egy gonosszá vált, egymásnak ugrasztott, összefogásra képtelen társadalmat hagyjon maga mögött. Már csak az hiányzik, hogy a Gold által lefizetett munkásokat az országszerte megmozdult környezetvédőkkel állítsuk szembe. Akkor miért ne a nagybányai ciánbaleset áldozataival is? Miért nem állítjuk szembe egymással a megszüntetett iskolák diákjait, a pénz hiányában felszámolt rendelők betegeit az Oltchim és a CFR Marfă munkásaival, hogy oldják meg egymás között a gondot, mert már nem engedhetjük meg magunknak az állami vállalatok adósságait és kórházakat, iskolákat, segélyeket kell megszüntetnünk? Miért nem küldjük a metró alkalmazottait egyenesen az ICR-hez (Román Kulturális Intézet – E-RS), a Diplomata Intézethez, a RAAPPS (állami protokollingatlanokat kezelő vállalat – E-RS) és más állami luxusintézethez, hogy közvetlenül azoktól hajtsák be a pénzt a bérükre? Nem tesszük, mert az állam kötelessége kiszámolni és megvalósítani azokat a politikákat, melyek növelik a társadalmi jólétet, a sokaság számára előnyös és kompenzálja azokat, akik ezért veszteség éri. Az államnak közvetítőnek kell lennie, nem döntőbírónak és nem ügynöknek.

A Gold-terv még elméletileg sem növeli a társadalmi jólétet. Itt egy leegyszerűsített költség-haszon elemzést fogok végezni, amit bármelyik parlamenti képviselő, újságíró, hipszter, vagy bányász felhasználhat, azzal a megjegyzéssel, hogy Mihai Goţiu, Lucian Isar blogjain, vagy Guran Biziday-jében jelen pillanatban olyan részletezések találhatók, melyek érdemes teljes egészükben elolvasni.

A terv elméleti előnyei mélyen alatta vannak, amit jó gyakorlatnak neveznek. Ezt megtalálhatják a botswanai Debswana cégnél, ahol az államnak 50 százaléka van, a magán kitermelőnek pedig szintén, a bányajáradék, a nyereségadón és egyebeken kívül. A Gabriel Resources 80 százalékáéval a Gold-ügylet egy lenyúlás.

A terv gyakorlati előnyei, még ilyen kevés is, talán léteznének, ha a Gold rendelkezne a szükséges pénzzel, de a saját tevékenységi jelentésében elismeri, hogy nem rendelkezik vele, holott bevezetett a tőzsdére egy engedélyek nélküli tervet és máris óriási spekulációt végzett légvárakat építgetve. Mi következi? Szintén általunk garantált hitelek?

Ezzel szemben a terv kockázatai óriásiak és a kormány számításaiban alábecsültek. Nemcsak a baleseti kockázathoz kötődő költség van annak tizedében meghatározva, amibe a nagybányai baleset valójában került, de a geológiai kockázatok (ami miatt a Román Akadémia Földtani Intézete azt állítja, hogy a terv soha nem kaphat környezetvédelmi engedélyt, mégis a Parlament elé terjesztik) sokkal nagyobbak: a szeizmikus zavarok kockázata, például, ami egyáltalán nem szerepel, holott az Akadémia szakértői azt mondják, hogy ez komoly. A kockázatokat nem változtatták szakszerű módon a tervben költségekké, mert akkor azonnal kiderült volna, hogy meghaladják az előnyöket. És gyanakvással kell nézni minden olyan tervet, amiben a kockázatok ilyen sok embert érintenek ahhoz képest, hányan nyernek rajta: a nagy koncentrátumú cianidos szivárgásnak kitett vizek hatósugarában egész régiók vannak, sőt éppenséggel egy másik ország is. Milyen kockázatelemzés képes azt alátámasztani, hogy ezeket kompenzálja a kérdéses településen létrehozott néhány munkahely? Hány pályázatot nyújtott be európai alapokhoz az a polgármester, aki ellenzi a település felvételét az UNESCO-örökségek közé, más szavakkal, hány munkahelyet próbált más módszerekkel létrehozni, feltételezve, hogy az utolsó bányászokat nem lehet átképezni (ebben az országban több tízezer bányász megtette).

A munkahelyekkel kapcsolatos hasznot rosszul számítják. Nemcsak az újakból van kevés (maximum néhány száz) és korlátozott időre, a kitermelésre (tizenhat év) szól, de azt senki sem számolta ki, hogy mennyi vész el, ha a térség veszélyessé válik és a természettel kapcsolatos kis vállalkozásokkal rendelkező emberek bezárják ezeket. Ha egy állami bánya kilencvenes évekbeli bezárásával kapcsolatos költség-haszon számítás azt mondta, hogy munkahelyeket kell felszámolnunk, mert a bányászok minden csákányütéssel újabb adóságokba vertek minket, ahelyett, hogy pénzt hoztak volna (tehát nyíltan hoztuk meg az emberek szenvedését okozó döntést), a jelenlegi helyzet most egyensúlyban van. Nem rúgunk ki embereket – jövőbeni hipotetikus állásokról beszélünk. Más szavakkal, ha a Gold-terv nem valósul meg, akkor senki sem lesz rosszabb helyzetben, mint most – önmagában ez azt mondja nekünk, hogy semmit sem kell tennünk, hiszen nem adsz fel egy Pareto-egyensúlyt egy óriási kockázatokkal terhelt potenciális haszonért.

Más szavakkal a terv a legelemibb ilyen típusú elemzést sem állja ki. Az az általános érv, hogy Románia a természeti források révén hozhatja rendbe magát, egy primitív, gyarmati gondolat, ami egy valaha harmadik világnak nevezettnek régióra jellemző. Ha az aranyexport a jövőnk, akkor a dákokhoz, őseinkhez hasonló gazdaságunk lesz, de mi aláírtuk a Lisszaboni Agendát, a 20/20 Agendát, ezekben pedig azt vállaljuk, hogy a tudásalapú gazdasággal fejlesztjük magunkat, nem a bányászattal. Măgurele a jövő, nem Petrillabánya. Hogyan képezzük az emberi erőforrásainkat erre a távlatra? Jó kérdés, tekintettel arra, hogy három európai pénzekkel kapcsolatos határidőt vesztegettünk el az Oktatási Minisztérium alkalmatlansága miatt, a Gold munkahelyeinél sokkal kézzel foghatóbb 150 millió euró elvesztéséért közvetlenül felelős személyt, egy bizonyos Ispas urat a miniszterelnök előléptette (forrás: Caţavencii). És általában véve azt látom, hogy Teodorovici úr (európai pénzekért felelős miniszter – E-RS) messze rosszabbul teljesít, mint vártam és az alapok lehívása terén tizenöt százalékon állunk, elköltetlenül hagyva több milliárdnyi KOCKÁZATMENTES pénzt csak azért, mert nem vagyunk képesek ellenőrizni az összeférhetetlenségeket és értelmes finanszírozási elsődlegességeket felállítani? Vagy továbbra is önkényesen költekezünk, a törvényesen a sürgős helyzetekre szánt tartalékalapból fizetve ki ősrégi hátralékos adósságokat és olyan parlamenti választásokat, melyek időpontja évekkel előtte ismert volt, ami annak a jele, hogy a kormányzás továbbra is improvizáció maradt (lásd a SAR legutóbbi jelentését itt: http://sar.org.ro/policy-brief-sar-65-nemaipomenita-epopee-a-fondului-de-rezerva-bugetara/)?

A Verespatak-ügy nem elszigetelt és a mellette szóló érveknek semmi hitelük nincs, nemcsak azért, mert megsértett politikai ígéretekről és áterőltetett törvényekről van szó, hanem azért, mert a gazdasági logika megköveteli, hogy a kormány és elsősorban a Nagy Tervek Minisztériuma az európai pénzekre összpontosítson, ha nem akarja, hogy a Nagy Lenyúlások Minisztériuma legyen. Ha voltak is olyanok, akik ezt nem tudták, a kormány egyes tagjainak utóbbi héten mutatott hebegései mindenkit meggyőztek arról, hogy ezen a lenyúláson sokat rajtaveszthetnek, de néhányan előre hazavitték az aranytömböket.

A Téren még azért nem kiabálták a Le Pontaval-t, mert közülünk egyesek még a párbeszéd mellett voltunk. De amikor elkezdjük a két Romániás forgatókönyvet, akkor világos, hogy már nincs értelme a tüntetők és a kormány közötti párbeszédnek. Jövő vasárnap már kiabálni fogják a Le Ponta-t és ezután a tüntetéseken a környezettel törődő emberek kevesebben lesznek, mint a Pontat utálók – ez utóbbiak egyelőre bujdosnak, mert a tüntetők nem velük tartanak és ezt ők is tudják. Senkit sem ver át a parlamenti bizottság, mert a témának nincs keresnivalója a Parlamentben. Vissza kell azt küldeni a Környezetvédelmi Minisztériumnak, ott kell megtartani a konzultálásokat, ezúttal igaziakat. Ispas urat pedig ki kell rúgni, ha tényleg törődünk az európai pénzekkel.

Ezeket a fajta gesztusokat teheti még meg a miniszterelnök a helyzet feszültségmentesítése érdekében. És tényekre van szükség, nem egyéb frázisokra, most már bármit is mondana, csak iróniát és bizalmatlanságot kelt. Azok közül, akik őt fő műsoridőben látta Moise Gurannal ki nem szerette volna, ha fordított helyzetben lennének és olyan miniszterelnökünk lenne, mint Guran? Mert nem igaz, hogy ennek az országnak nincs emberi erőforrásai.

A tervezetet vissza kell vonni. És aztán meg kell vitatnunk a felelősségeket, többek között a büntetőügyieket is, az első 80 százalékos koncesszióval kezdve és egészen a régészeti mentesítési tanúsítványig és tegyük közzé azon bármilyen kormányhoz tartozó miniszterek, parlamenti képviselők és újságírók listáját, akiket a Gold a ciánnal átmosott arany kontójára megvásárolt. Mert egyszer végre meg kell szabadulnunk ettől a mocsoktól.

[1] http://www.mmediu.ro/beta/anunturi-consultari-publice/nota-pentru-consultarea-publicului-in-vederea-maximizarii-beneficiilor-de-mediu-aduse-de-proiectul-rosia-montana/

(A címben szójáték szerepel: az (arany)tömb jelentésű „lingou” és a talpnyaló jelentésű „lingău” között – E-RS)

Alina Mungiu-Pippidi

romanialibera.ro, 2013. szeptember 17.

Ponta, arată că nu eşti lingou

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: