//
most olvassa...
egyházak, Közoktatás, Oktatás és tudomány, Politika

Vallás és iskola – e-nepujsag.ro

nepujsagA végletek országában élünk. Miután már az előkészítő osztálytól kezdődően kötelezővé tették a vallásoktatást a romániai iskolákban, most, tanév közben választhatóvá válik – derült ki a megyéből összesereglett pedagógusok múlt heti tanácskozásán. Az iskolaigazgatók szerint a magyar tagozat zsúfolt órarendje miatt a kiskorú tanulók szüleinek és az önálló döntésre jogosult nagykorú diákoknak egy része lemond a vallásórákról. Ha az iskolában nem tudják pótolni a csorbult vagy a megszűnő katedrákat, a vallástanárok egy része tanév közben állás nélkül maradhat. Másrészt, ahol az órarendben nem az utolsó helyen szerepel a vallásóra, nehéz vagy lehetetlen lesz a vallásórákról kimaradó tanulók felügyeletét biztosítani.ercközepes2

Az alkotmánybíróság tavaly októberben hozott döntése alkotmányellenesnek nyilvánította a közoktatási törvény 18/2. cikkelyét, amely előírta, hogy a hittan minden diák számára kötelező, s a vallásórákon való részvétel alóli felmentést kérvényezni kell. A tantárgy továbbra is a törzsanyag része marad, de az idézett döntés nyomán nem a felmentést, hanem a (saját felekezete szerinti) vallásórák biztosítását kell a nagykorú diáknak vagy a kiskorú tanuló szüleinek kérelmezni.

A szaktárca körlevelében utasította a megyei tanfelügyelőségeket, hogy március 6-ig minden iskolában gyűjtsék össze a diákok és a szülők által kitöltött kérvényeket, s az eredményt vezessék be az országos információs rendszerbe. Amennyiben ez nem történik meg, a vallásóra elmarad, és a diákot nem zárják le a második félévben.

Bár állítólag azért kellett kötelezővé tenni a vallásoktatást, mert az évente kiképzett 11,4 ezer ortodox teológusnak állásra volt szüksége, a magyar tannyelvű iskolák többségében fontos szerepet kapott a hittan. Az iskolai műsorok, rendezvények szervezésében pedig élen járt a vallástanárok többsége. És ami a legfontosabb: sok gyermek került közel a valláshoz, s vált számukra lelki feltöltődéssé, a hitben és önmagukban való megerősödéssé, a keresztény értékek megismerésének a lehetőségévé a hittanóra. Természetesen a tanár hozzáértésének, lelkiségének mértékében.

folytatás Vallás és iskola | www.e-nepujsag.ro.

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: