//
most olvassa...
Közösségi/kisebbségi jogok, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-román, Magyarokról, Parlament, Politika, Régiók/autonómia

Izsák Balázs: alkotmányt sértett a táblabíróság – Krónika Online

kronikaNem volt kompetens a marosvásárhelyi táblabíróság érvényteleníteni Csíkszereda önkormányzatának a közigazgatási autonómiára vonatkozó határozatát, véli Izsák Balázs.

Izsák Balázs (kronika.ro)

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke közleményében leszögezi: a csíkszeredai és a többi településen elfogadott autonómiahatározatokat azért kezdeményezték, mert a román kormány a Helyi Autonómia Európai Chartáját megszegve, úgy kezdett hozzá az ország közigazgatási átszervezéséhez, hogy előzetesen nem kérte ki az önkormányzatok véleményét.

„Az önkormányzatok pedig nem tettek mást, mint hogy törvényes jogukkal élve kifejtették álláspontjukat a közigazgatási átszervezést illetően, és ennek megfelelően fordultak kéréssel Románia parlamentjéhez” – mutat rá Izsák Balázs.

Az SZNT-elnöke szerint Románia alkotmánya és a közigazgatási bíróságokra vonatkozó törvény egyértelműen kimondja, hogy nem támadhatóak meg a közigazgatási bíróságon a közhatóságok azon dokumentumai, amelyek az illető hatóságnak a parlamenthez való viszonyára vonatkoznak.

„A szóban forgó határozatokkal az önkormányzatok a kormányhoz és a parlamenthez intézett kéréseket fogadtak el, ezek tehát olyan dokumentumok, amelyekre a jelzett törvényi előírások vonatkoznak. Következésképpen a prefektusoknak nincs joguk ezeket bíróságon megtámadni, ha pedig mégis ezt teszik, a bíróságoknak – illetékesség hiányában – el kell utasítaniuk az ilyen kereseteket. Megállapítható tehát, hogy ezekben az ügyekben a prefektusok is és a bíróságok is megsértették az alkotmányt és a törvényt” – fogalmaz közleményében az SZNT elnöke.

folytatás Izsák Balázs: alkotmányt sértett a táblabíróság – Krónika Online.

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: