//
most olvassa...
Felvidék/Szlovákia, Kárpát-medence, Kárpát-medencei körkép, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyarokról, Művelődés

Megosztás vagy bázisbővítés? – Interjú Gubík Lászlóval – FELVIDÉK.ma

felmaA Kárpát-medencében a nyári művelődési táborok közül a felvidéki gombaszögi számít úttörőnek, hiszen az 1920-as évek végén itt szervezték meg az elsőt, majd szünetekkel ugyan, de lett ennek folytatása a második világháborút követően is. Ám abban a formában, ahogy azt most Martoson immár harmadik éve csinálják, a mintát és a kedvet a rendezvény (Gubík László, a Martfeszt főszervezője sem hiszem, hogy tagadná) a tusnádfürdői nyári szabadegyetemtől kapta.

(felvidek.ma)

Gubík László: – Nincs olyan a közélet iránt érdeklődő és egyben szórakozni szerető fiatal, akinek Tusványos, vagyis Tusnádfürdő – korábban Bálványos – neve ne mondana valamit. Tehát ha azt nézzük, hogy mit jelent kárpát-medencei nemzeti szabadegyetemet mint nagy nyári rendezvényt szervezni, akkor mindenki a Tusványosra gondol. Ezt még inkább erősíti, hogy Magyarországon is jobban figyelnek Tusványosra, mint ahogyan a Székelyföldre is nagyobb hangsúlyt fektetnek a Kárpát-medence bármely más területénél. Ezzel nincs semmi baj, hiszen a székelyföldi magyar közösség a legmarkánsabb, a legszervezettebb és népességszámában is a legnagyobb külhoni, tömbben élő magyar közösség. Úgy gondolom mindazonáltal, hogy a nemzeti összetartozás gondolatába be kell, hogy férjen az egyéb külhoni magyar közösségek berkein belül szerveződő hasonló rendezvény is. Való igaz, hogy Felvidéken a közművelődési nyári táborok egyébként Gombaszögön indultak, és ez is teljesen rendjén való.

– Sőt a hagyományos gombaszögi tábor is közben „át-tusványosodott”, és most erre a hamarosan Krasznahorkaváralján sorra kerülő nyári táborról is nyugodtan lehet állítani, hogy egy új típusú, a hagyományos gombaszögi tábortól különböző rendezvény, amely az Önök konkurenciája.

– Én nem nevezném konkurenciánknak, hiszen eleve két gombaszögi rendezvény van. Létezik a hagyományos CSEMADOK-os vonal és a Diákhálózat által szervezett, kimondottan nyári tábor, főként a szlovákiai egyetemistáknak.

– Ennek szervezésében részt vett Ön is, vagy a martosi teljesen „zöldmezős beruházás”?

– A „zöldmezős” jó kifejezés! Észrevettem, hogy több szempontból is igény jelentkezik ilyen rendezvényre itt, részben földrajzi okokból. Azok, akik tömbben élnek főleg a Felvidék nyugati részén, és nem mentek el Gombaszögre, mert messze van nekik, ide, Martosra eljönnek. Másrészt a Via Nova Ifjúsági Csoportot az elmúlt 4–5 évben sikerült olyan országos szervezetté építenünk, amely elég sok fiatalt szólít meg. Úgy gondoltuk, hogy minden valamirevaló ifiszervezetnek kell egy fészek, aminek van csapatépítő, illetve tagtoborzó jellege is, ahol a szervezet eszmeisége és tevékenysége teret kap. És itt most nemcsak kifejezetten a bemutatkozásra gondolok, hanem arra az eszmevilágra, amit a szervezetünk képvisel, hogy annak legyen módja megjelenni. Mivel elég erősnek éreztem ehhez a Via Novát, ezért három éve belevágtunk.

folytatás FELVIDÉK.ma – Megosztás vagy bázisbővítés? – Interjú Gubík Lászlóval.

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: