//
most olvassa...
Délvidék/Horvátország-Szerbia-Szlovénia, Kárpát-medence, Kárpát-medencei körkép, Közösségi/kisebbségi jogok, Közoktatás, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyarokról, Oktatás és tudomány, Régiók/autonómia

Kiebitzfenster a magyarságra – maszol.ro

maszolMa könyvet hozott a posta. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének kötetét a Bánsági Versecrõl és környékérõl szóló riportokkal. Ahol, több száz kilométer utazás után, az erdélyi magyar újságíró is úgy érzi: hazaérkezett. Ám ez a déjà vu érzés nem kellemes ellazulással, örömmel tölti el, hanem aggodalommal és szorongással.

(maszol.ro)

Versec házainak és minden bizonnyal a régi verseciek életének fontos része volt a kiebitzfenster, amit magyarul legtalálóbban talán leselkedõablaknak fordíthatnánk. Ezeken át kíváncsian tekintettek ki száz évvel ezelõtt az utcára a románok, magyarok, németek, szerbek, figyelték le – és nem meg! – egymást, lesték, ki tol maga elõtt babakocsit, ki sétáltat gyereket, vagy kik járnak kézen fogva, szerelmesen, mindannyian a jövõ felé tartva. Aztán az a jövõ kegyetlenné vált, a kiebitzfensterek kukkolói láthatták a lövéseket, az ismerõs holttesteket, mint elvonszolják õket vagy az élõholtakat, akiket elhurcolnak a lágerekbe, munkaszolgálatra.

Mára már eltûntek a németek. Maradtak a románok, szerbek, magyarok. Maroknyian. Eltûntek a fiatalok, mint a várostól nem messze, Temesõrtõl (Straza, Lagerdorf) délre található két lyukú híd alól a Körös vize. Csak a sok száz tojásfehérjébõl kavart habranccsal összekötött téglaívek állnak, mintegy példázva az arra járónak: a híd akkor is áll, ha kiapad a víz alóla. Ahogyan az újvidéki újságíró, Léphaft Pál mondja: soha nem lehet tudni, mikor változnak meg a dolgok. Majd hozzáfûzi: „A híd olyan, mint az emberek hite, ha erõs, minden terhet elbír, minden nyomásnak ellen tud állni, ha gyenge, önmagától is összeomlik.” Bizonygatja, hogy még hiszünk, hinnünk kell a hidakban és a hídfõkben, akkor is, ha pillanatnyilag nem csörgedezik reménykeltõ víz a boltívek alatt. Ez a dolgunk!

Erre a bizonygatásra szükségünk is van, hiszen a verseci kiebitzfensteren át mi, romániai magyar újságírók Erdélyre látunk, s ahogy egyre távolabbra tekintünk, nem csupán a szórványban tapasztalható szárazságot észleljük, hanem a tömbbõl elszaladó emberáramlatot is. Itt, Bánságban a kivándorlás gyors és mértéktelen volt, idehaza Erdélyben valamivel lassúbb, ám a végeredmény hasonlónak tûnik.

Elõször itt, a bánsági Udvarszáláson hallottam, hogy bezárt a kocsma, mert nincs elegendõ vendége, s azonnal beugrott Tamási Áron Brassói Lapokban megjelent riportja, melynek szereplõje, a farkaslaki nagybácsi szomorúan állapítja meg: ahol már kocsma sincs, ott élet sincs. A napokban egyre több székelyföldi faluból érkeznek olyan hírek, hogy bezárt a kocsma…

Csak mintegy félévnyi elõnye lenne a Székelyföldnek a Bánáttal szemben, csak annyi, amíg egy riportkönyv elkészül? Amikor élményeinket megosztottuk Diósi Árpád újvidéki újságíróval, az õ írásából derül ki, azt jósoltuk, Erdély – ha nem figyelünk a szórványosodásra, a magyar iskolák megszûnésére a szórványban, a kivándorlásra a tömbben – egy-másfél évtized alatt juthat a Bánság sorsára. Mekkorát tévedtem! Nincs egy-másfél évtized haladékunk. Cselekedni kell. (…)

Forrás: Ambrus Attila: Kiebitzfenster a magyarságra

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: