//
most olvassa...
Kárpát-medencei körkép, Középkor, Magyar szervezetek, Magyarokról, Politika, Régiók/autonómia, Történelem, XVI-XVII. századok, XVIII-XIX. századok, XX. század

Székelyföld története három kötetben (Éles szakmai vita egy új kiadványról) – Háromszék

haromszekA Székelyudvarhely finanszírozásával, a Haáz Rezső Múzeum kiadásában nemrég megjelent, huszonkét szerző tollából, Egyed Ákos akadémikus főszerkesztésével készült Székelyföld története című háromkötetes munkát elemezték történészek az egyik tusványosi kerekasztal-beszélgetésen. Két felkért bíráló éles kritikát fogalmazott meg, a szerzők és szerkesztők közül jelen lévők részben magyarázták a felvetetteket. Elhangzott: a nézeteltérések fő oka abból adódik, hogy egyesek monográfiaként, mások kézikönyvként tekintenek a műre, más-más elvárásokkal. Az is megfogalmazódott, ebben a pillanatban ez az összegző munka létezik, jó, hogy sikerült kiadni, és érdemes megvásárolni.

Hegyi Géza, Bárdi Nándor, Hermann Gusztáv Mihály, Nagy Botond, Miklós Zoltán, Székely István, Kolumbán Zsuzsanna, Fehér János, Tóth-Bartos András, Oláh Sándor, Nagy József, Csikány Tamás. (3szek.ro – Szekeres Attila)

A kiadványról

Fehér János erdővidéki művészettörténész elmondta, a külső jegyek szempontjából a kiadvány reprezentatív, stabil felépítésű, kötése időtálló, belseje szép tükrű, ám hiányolta, hogy a képek nincsenek megszámozva, a szövegben nem mindig utalnak a képre. Az oklevelek képi megjelenítésének örvend, mert a látvány tudatosítja, hogy a levéltári forrásokra oda kell figyelni, ám ha valaki netán meg akarja keresni a forrást, nagyon nehéz dolga lesz. A kritikai apparátus szerinte nagyon hullámzó minőségű, nem egységes, nem következetes. Oldalakon keresztül folyik számos idézett szöveg minden forrás megjelölése nélkül. Az első és második kötetben túlburjánzó a redundancia, lépten-nyomon indokolatlan ismétlésekbe botlunk. Sokszor egész fejezetrészek, akár fejezetek elmaradhattak volna. A második kötet esetében talán 20 százalék megtakarítással is lehetett volna élni – véli a bíráló.

Az első kötetről

Az első kötet középkori része gyakorlatilag Benkő Elek 2012-ben megjelent, A középkori Székelyföld című kétkötetes művére alapoz, szövege és az illusztrációs anyag tekintélyes része onnan származik – folytatta Fehér János. Itt eltekintettek a képekre való utalásoktól, a képek nincsenek megszámozva, és ez megnehezíti a tájékozódást. A székelység eredete és őstörténete fejezetben a Kordé Zoltán által megfogalmazottak a régóta adott helyzetet tükrözik, a különböző vélemények nem látszanak stabil nyugvópontot találni, illetve a továbblépés, a megoldás lehetősége sem körvonalazódik.

Az etnikai viszonyok része meglehetősen üdítő, a fejezet Hegyi Géza tollából született, tárgyilagos és kiegyenlített, kiviláglik, hogy a forrásokat ismerő, gondolkodó történész állította össze. Ugyanaz a helyzet a szintén Hegyi Géza által összeállított Egyházszervezet és egyházi élet című fejezettel. Megtörtént az okleveles források kritikai vizsgálata, illetve új források bevonása is. Az egyháztörténeti rész mintaként szolgálhatott volna a reformáció utáni egyházszerkezeti kérdéshez.Külön fejezet szól a székely jog sajátosságáról Egyed Ákos tollából, gyakorlatilag a régóta ismert általánosságok jelennek meg a tanulmányban, alapos történészi kritika, illetve a források filológiai elemzése nélkül. Jó lett volna egy jogász véleményét kikérni, hogyan működnek a jogi aktusok, mit jelentenek a jogi tételek.

A második kötetről

A második kötetben az első rész az Erdélyi Fejedelemség és a Rákóczi-szabadságharc korát öleli fel, szerzői Oborni Teréz, Balogh Judit és Tüdős S. Kinga. Ha valakit a korszak nagyon érdekel, akkor meglehetős kihívás előtt áll, mert a feladat nehéz: a szövegek terjengősek, tele vannak ismétlésekkel, következetlen és gondozatlan megszövegezéssel, csúsztatásokkal, sőt, még spekulálásokkal is – állapítja meg Fehér János. A jegyzetelés ezekben a részekben a legpocsékabb, a szövegeket gyakorlatilag nem szerkesztették, a szerkesztői munka kimerült abban, hogy a sorrendet megállapították. A szövegből kiderül, hogy a szerzők a szakirodalmat – ami gyakran százéves – ismerik, viszont a forrásokat kevésbé, például a székely széki jegyzőkönyvekre alig hivatkoznak, illetve székelyföldi városok kapcsán nem tűnik fel a városi levéltárak áttanulmányozása, ami alapvető lenne. Kiemelte: nagyon sok a tárgyi tévedés.

A Székelyföld népessége a 18. században című fejezet (szerzője Pakot Levente) üdítő, viszont nem biztosítottak elég teret annak. Ám a konszolidáció kora teljesen ismerős szövegeket tartalmaz. Elekes Tibor, Hermann Gusztáv Mihály és Zepeczaner Jenő szerzőségével kiadott Udvarhelyszék közigazgatás-történetében megjelent szövegek olvashatóak, amelyek Hermann Gusztáv Mihálynak már a 2003-ban megjelent Náció és nemzet című könyvéből is ismerősek. Fehér János azt túlzásnak tartja, hogy az 1848–49-es szabadságharcnak száz oldal jutott.

A harmadik kötetről

Nagy Botond történész, sepsiszentgyörgyi levéltáros a harmadik kötetet bírálta. Ebben a részben is fellelhető a redundancia, a nagyvonalú jegyzetelés, a logikai kohézió hiánya. Abszolút negatívumként értékeli, hogy hiányzik a Székelyföld történetének historiográfiája.

A dualizmus korának tárgyalásakor lépten-nyomon előfordul a centrum-periféria modell. Az elmaradottságról szóló diskurzus arra erősít rá, hogy a felülről történő vizsgálódás birodalmi szemléletet tükröz, amely mint gyarmatra tekint a Székelyföldre. Feltűnő a román szakirodalom látványos kerülése, főként a gazdasági kérdések esetében. (…)

Forrás: Székelyföld története három kötetben (Éles szakmai vita egy új kiadványról) – 2016. augusztus 9., kedd – Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: