//
most olvassa...
Élő múlt/Securitate, Kárpát-medencei körkép, Középkor, Közösségi/kisebbségi jogok, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyar-román, Magyarokról, Politika, Régiók/autonómia, Történelem, XVI-XVII. századok, XVIII-XIX. századok, XX. század

Mi a székely: megmentésre szoruló szegény nép vagy „szupermagyar”? – Transindex

transindexHárom kötetben összegezték a Székelyföld történetét, amely egyfajta önképet is közvetít a közösségnek.

 

(transindex.ro – Nagy Lóri)

A régi Tusványosok magas színvonalú vitáit hiányolók számára is megfelelt volna az elvárásoknak az idei, 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szakmai rendezvényei közül néhány. Például ilyen volt a Kós Károly sátorban megszervezett Könyvbemutató és szakmai vita a Székelyföld története I-III. kötetekről című program. Ez utóbbit korlátozta, hogy csak a szerzők egy része volt jelen és a másfél órán tíz embernek kellett osztoznia.

A kemény kritikától, az opponensek – egyáltalán az ellenvélemény – jelenlététől és nyílt megnyilvánulásától talán némileg elszokott tusványosi közönség számára Bárdi Nándor történész, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet osztályvezetője jelezte is a beszélgetés egyik pontján, nem azért jöttek a köteteket bemutatni, hogy „fényezzék” magukat, ezért hívtak bírálókat. Ez egy szakmai vita kezdete, „ahol teljesen normális az, hogy az szakemberek elmondják a véleményüket. … Úgy tekintem ezt a három kötetet, mint egy szintézist: 22 szerző ezt tudta produkálni négy év alatt” – jelentette ki. A következő évtizedekben a történész szakma ennek nyomán tudja korrigálni az esetleges tévedéseket, és elvégezni azokat az alapkutatásokat, amelyek kiegészítik és árnyalják majd az ebben a monográfiában vázolt összképet.

A székelyföldi identitásépítési törekvések sorába illeszkedik aSzékelyföld története három kötetének megjelentetése; a következő években fog kiderülni, hogyan miként járult hozzá a régió önmagára találásához ez az összefoglaló munka – emelte ki Székely Istvánmoderátor, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a szakmai vitán.

A kötetekről

„Azt látjuk az utóbbi tíz-tizenöt évben, hogy egyre inkább megerősödik a székelyföldi identitás” – fejtette ki bevezetőjében a politológus moderátor. A háromkötetes Erdély története megjelenésének is hatalmas jelentősége volt 1986-ban és mintegy felvezetése volt annak az identitás-átalakulásnak, ami 1989 után az erdélyi magyarságot érintette. Székely ezzel kapcsolatban fölidézte az 1990-ben megszervezett első Bálványosi Szabadegyetemen lezajlott vitát, az azóta elhunyt Fábián Ernőfilozófus, kritikus, publicista és egy székely fiatal között. Fábián Ernő a székelyek „kettős elnyomásának” tézisével vitatkozva rámutatott, arra, hogy a székely identitáskeresés és –építés nem mehet a magyar azonosságtudat rovására, és nem szabad ezt a két dolgot szembeállítani.

A kiadás körülményeiről Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója és Kolumbán Zsuzsánna, székelyudvarhelyi történész, a szerkesztőbizottság titkára beszélt. Szakmai és közösségi igény megfogalmazódása eredményezte a monográfia elkészültét, Egyed Ákos kolozsvári történész vetette fel még 2007-ben, hogy meg kellene írni a székelység történetét – idézte fel Miklós.

2012-ben Bunta Levente, Székelyudvarhely akkori polgármestere kezdeményezésére elindult a munka, a Haáz Rezső Múzeum biztosította az intézményi, a székelyudvarhelyi önkormányzat az anyagi hátteret, és elkezdődött azoknak a szakmai partnereknek a megkeresése, bekapcsolása, akik garanciát jelentettek arra, hogy az elkészülő kötet minden szempontból megfeleljen a szakmai elvárásoknak. Először az EME, aztán a Magyar Tudományos Akadémia kapcsolódott be a szakmai együttműködésbe. Az önkormányzat a költségek biztosításával jelentős terhet vállalt, az elkövetkezőkben pedig kiderül, a nagyközönség támogatja-e ezt a vállalkozást a kötetek megvásárlásával – mondta Miklós Zoltán.

Kolumbán Zsuzsa négy év alatt többek közt a szerzőkkel tartotta a kapcsolatot a héttagú szerkesztőbizottság képviselőjeként. Ez a bizottság rendszeresen összeült, és megvitatta a felmerülő problémákat. Fontos szempontjuk volt, hogy a kötetben a különböző székely kisrégiók arányosan jelenjenek meg, illetve hogy az elkészült munka a szélesebb olvasóközönség számára is fogyasztható legyen, tehát olvasmányos, érthető szövegeket vártak el a szerzőktől. Ez befolyásolta a szerkesztési alapelveket is, pl. meghatározta a tudományos apparátus mennyiségét – mondta el Kolumbán Zsuzsa. A könnyebb adatkeresést és olvashatóságot segíti a helységnév- és névmutató, valamint az irodalomjegyzék; az illusztrációs anyag is jelentős, diagramok, táblázatok, térképek segítik az információátadást, amelyeket múzeumokból, levéltárakból stb. gyűjtöttek össze, és nagyon sok olyan van köztük, amely a kötetben jelent meg először – emelte ki.

Fehér János történész, művészettörténész Barótról és Nagy Botond levéltáros, történész Sepsiszentgyörgyről a kritikai észrevételeiket mondták el bevezetőként. Az első és második kötet bírálatára felkért Fehér János megjegyezte, kevés idejük volt a kötetek áttanulmányozására, arra, hogy átfogó észrevételeket fogalmazhassanak meg.

A tartalomra rátérve, szerinte egy monográfiától elvárható, hogy tömör, logikus, átlátható okfejtéseken alapuljon, a felsorakoztatott adatok hitelesek legyenek, amelyekre aztán hivatkozni lehet, valamint egy következetesen egységes fogalomhasználatot valósítson meg.

Véleménye szerint ebben a monográfiában a kritikai apparátus nagyon hullámzó minőségű, következetlen, azaz vannak fejezetek, ahol teljesen kielégítő, máshol viszont gyatra, oldalakon keresztül számos idézőjelbe tett részlet és történelmi adat jelenik meg hivatkozás és jegyzetapparátus nélkül. Számos helyen redundánsak és terjengősek a fejezetek, főleg a második kötetben, azaz több szerző is esetenként visszatér ugyanarra a témára. Az első kötet egyházi viszonyokat összefoglaló fejezete viszont például egy üdítő, tömör, tárgyilagos, jól hivatkozott szöveg, a szerzők kritikailag vizsgálták a forrásokat, és új, eddig fel nem dolgozott adatokat is bevontak az elemzésbe – emelte ki Fehér.

A székely jogrendszerről szóló rész mondhatni sztereotip összefoglalása az eddig e tárgyban született munkáknak, sokszor másodlagos hivatkozással, kritikai forrásvizsgálat nélkül. A Rákóczi-szabadságharc tárgyalása a bírálat szerint redundáns, következetlen, sőt csúsztatásokkal és spekulációkkal, valamint tárgyi tévedésekkel terhelt. A székely mezővárosokkal és a székely székek szervezetével kapcsolatban kiegészítéseket, forráskritikát javasolt. Több olyan részlet is van, amely a szerzők korábban megjelent könyvei részleteinek vagy tanulmányoknak a szöveghű reprodukciója.

„Nem egy fejezetben nem új kutatásokon alapuló, céltudatos eredményekre törő, professzionálisan szerkesztett munkával állunk szemben, hanem a szövegek megírására felkért szerzőknek az elmúlt húsz évben megjelent, meglehetősen változó minőségű írásaiból összeállított szöveggyűjteménnyel” – fejtette ki a munka fontosságát is hangsúlyozva a művészettörténész bíráló. További alapkutatásokat javasolt, illetve felvetette, hogy el kellene hagyni azt a gyakorlatot, hogy a szerzők évtizedeken át görgessék maguk előtt gyakorlatilag ugyanazokat a szövegeket, és több helyen is publikálják azokat.

Nagy Botond, a harmadik kötet bírálója a román szakirodalmat és egy historiográfiai összefoglalót hiányolt. A dualizmus korával kapcsolatos résznél kiemelte, gyakran említésre kerül a centrum-periféria, a függőségi modell, illetve a modernizációs hatások szigetszerű megnyilvánulásainak diagnózisa, amely egy társadalomelméleti modell és azt a nemzetközi viszonylatban a gyarmatbirodalmakra, illetve a gyarmataikra szokták alkalmazni, ami előrevetíti, hogy Székelyföldről eleve csak mint elmaradott, fejlesztésre váró régióról eshet szó, így főképp annak felzárkóztatásán, az állami központ gazdaságpolitikáján lesz a hangsúly. A terület az Osztrák-Magyar Monarchia, a birodalom perifériájaként jelenik meg, miközben Magyarország határterülete vagy az osztrák-magyar vámterület megfogalmazás történetileg hitelesebb megfogalmazás lett volna.

Az akkori magyar kormány által indított gazdasági felzárkóztatási programként indított Székely Akció előtt is voltak a Székelyföldön vállalkozások, gazdasági sikerek, az nem volt olyan nagy vízválasztó, mint ahogyan azt a kötetben bemutatják. A legnagyobb változás a dualizmus korában az egységes közteherviselés bevezetése volt, ami súlyosan érintette a Székelyföldet, beleértve egyéb gazdasági korlátozásokat is, ami egyébként nagyban hozzájárult a gazdasági helyzet romlásához, ennek tárgyalása, az adózás kérdése azonban kimaradt a kötetből. Tizenegy év alatt a szeszfogyasztásból Háromszéken befizetett adó nagyságrendileg többszöröse volt annak, amit a magyar állam például oktatásra költött, ezeknek az adatoknak a kvantifikációja nélkül Nagy Botond szerint hiányos a kialakult kép. (…)

Forrás: http://www.transindex.ro

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: