//
most olvassa...
Külpolitika, Kormányzás, Korrupció/gyanús ügyek, Magyar szervezetek, Parlament, Pártok, Politika, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

Rokonok – Krónika Online

François Fillon egykori francia miniszterelnök – hazája, illetve Románia számos politikusával ellentétben – immár belátta, hogy a rokonokat hiba belekeverni a politikai ügyekbe.

A közelgő franciaországi elnökválasztáson induló konzervatív politikus azután jutott erre a következtetésre, hogy több hete veretes botrány főszereplőjévé vált, miután sikkasztás gyanújával vádat emeltek ellene a családtagjai feltételezhetően fiktív parlamenti foglalkoztatása miatt. A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség szerint Fillon felesége és gyerekei csaknem egymillió eurót vettek fel a parlamentben a volt honatyától, de feltételezhetően nem végeztek munkát.

Sőt a nyomozó hatóság hamisítás és súlyos csalás gyanújára is kiterjesztette a vizsgálatot Fillonék ügyében, mivel a gyanú szerint a politikus és felesége által aláírt munkaszerződések utólag készített hamis dokumentumok, amelyeket azért hoztak létre, hogy azokkal igazolják az igazságszolgáltatás előtt, miszerint Penelope Fillon ténylegesen végzett asszisztensi munkát a férje mellett. Hasonló eljárás indult Bruno Le Roux belügyminiszter ellen is lányainak feltételezhetően fiktív parlamenti foglalkoztatása ügyében, és az ankét nyomán a szocialista kormány tagja a napokban lemondott a tárca éléről.

És hogy mi közünk nekünk a francia politikusok viselt dolgaihoz? Hát csupán annyi, hogy külön frakciót alakíthatnának azok a romániai képviselők és szenátorok a bukaresti parlamentben, akik ellen összeférhetetlenség miatt az elmúlt években bűnvádi eljárás indult rokonaik alkalmazásával összefüggésben. Az érintett honatyák természetesen se törvénytelennek, se etikátlannak nem tartották, ha közeli hozzátartozóikat foglalkoztatják közpénzből, és rendszerint súlyos abúzusnak nevezték az ellenük indított vizsgálatot.

Kerekes Károly volt RMDSZ-es képviselő például – aki jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott fia alkalmazásáért – korábban azt hozta fel mentségére, hogy Európában sehol sem számít bűncselekménynek családtagot alkalmazni asszisztensként vagy irodavezetőként, és lám, a párizsi törvényhozás csaknem hatszáz tagja közül ötven a saját feleségét alkalmazza és másik ötven különböző családtagjait.

Nos Fillonék esete is bizonyítja, miként vélekednek erről a gyakorlatról a nyugat-európai országban, ahol a botrány legelső következménye az lesz a politikus számára, hogy elbukja az államfőválasztást. Tanulság: még ha nem is ütközne törvénybe a rokonok helyzetbe hozása, politikustól, közszereplőtől minimális erkölcsi elvárás, hogy ne próbálja közpénzből „kitömni” a közeli hozzátartozóit. Vajon felfogják-e ezt Bukarestben és Kolozsváron?

Forrás: Rokonok – Krónika Online

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: