//
most olvassa...
Emberi jogok, EU, Európai Bizottság, Európai Parlament, Felsőoktatás, Közösségi/kisebbségi jogok, Közoktatás, Magyar szervezetek, Magyar-román, Magyarokról, Oktatás és tudomány, Politika, Régiók/autonómia, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

Hatvan év múltán – e-nepujsag.ro

Az Európai Unió állam- és kormányfői, az Európai Parlament, az Európai Tanács, az Európai Bizottság elnöke, EP-képviselők vettek részt a hét végén a Római Szerződés 60. évfordulójának hivatalos ünnepségsorozatán Rómában.

Európa vezetői hangsúlyozták, hogy az évforduló alkalmat kell nyújtson az európai polgárokkal való kapcsolat-újrafelvételre, és teret kell engedjen, hogy átgondolhassák eddigi eredményeiket és az előre vezető utat.

Az RMDSZ elnöke szerint hatvan év távlatából van amiért büszkének lennünk arra az Európai Unióra, amely a béke, a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság elvén alapult közösségként tekint magára. Ellenben nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Európában távolról sincs mindenhol rendezve az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete. „Mi egy olyan unióban hiszünk, amely nem a nemzetállamok Európája, hanem a nemzetek és a nemzeti közösségek Európája kíván lenni, amely hangsúlyosan fellép akkor, amikor a benne élő kisebbségek jogai csorbulnak” – hangsúlyozta a romániai magyarság érdekképviseleti szervezetének elnöke, hozzátéve, hogy a jelenlegi konstrukció korrekcióra szorul. Mint mondta, a szövetség célja továbbra is az, hogy a válaszút előtt álló Európai Unió végérvényesen megértse: a nemzeti közösségek nem különleges bánásmódot kérnek, csupán annak elismerését, hogy teljes értékű tagjai a társadalomnak, hiszen a 60 millió őshonos kisebbséghez tartozó állampolgár sikeressége az unió sikerességén is múlik.

Valóban van tennivaló bőven a kisebbségi jogok terén, ha mást nem is, csak a marosvásárhelyi orvosi egyetem vagy a római katolikus líceum ügyét említjük. Vagy akár azt, hogy nemrég több téves következtetést vont le a romániai magyar nyelvű oktatást illetően egy uniós tanulmány, amely során nemzetközi szakértők vizsgálták meg az európai kisebbségi nyelvű oktatás helyzetét, és amely szerint a romániai magyar nyelvű oktatás legfontosabb eredménye az, hogy a tanulmányaikat magyar nyelven végző diákok Magyarországon munkát tudnak vállalni. Ezzel azt sugallta, hogy több előnye lenne a magyarok számára a román nyelven való tanulásnak.

Erre reagálva hívta fel a figyelmet Sógor Csaba a tanulmányban szereplő téves következtetésekre, és küldött kiegészítéseket a dokumentumhoz a valós helyzet tényszerű ábrázolása érdekében.

Van tehát tennivaló és korrigálnivaló bőven itthon is és Európában is.

Jó alkalom lesz talán a ma kezdődő EPP-kongresszus is arra, hogy az RMDSZ képviselői tájékoztassák partnereiket azokról a jogsérelmekről, amelyek a romániai magyar közösség és a jogállamiság ellen irányultak az elmúlt időszakban.

Forrás: Hatvan év múltán | www.e-nepujsag.ro

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: