//
most olvassa...
Cigányok/Romák, Emberi jogok, Felvidék/Szlovákia, Kárpát-medence, Politika

Kotleba képviselője a “fehér gyerekek” oltalmazásáról beszélt, feljelentették – ujszo.com/SITA

Ondrej Dostál (SaS) ma feljelentést tett Milan Uhrík (ĽSNS) ellen, amiért a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vasárnapi vitaműsorában azt mondta, hogy “óvni kell a fehér gyerekek jövőjét is”.

Balról: Marián Kotleba és Milan Uhrík (ujszo.com/SITA)

Dostál Lucia Štasselová (független) pozsonyi városi képviselővel, Viera Dubačová független parlamenti képviselővel és Juraj Petrovič-csal, az OKS alelnökével közösen jelentette fel Kotleba képviselőjét.

A műsorban Ľubomír Galko (SaS) felszólította Uhríkot, hogy határolódjon el a párttársai rasszista és fasiszta megnyilvánulásaitól. “Ezek az idézetek nem tartoznak a párt hivatalos programjához, szóval igen, elhatárolódok. Még ha az egyik tetszett is, miszerint óvnunk kell a fehér gyerekek jövőjét. Ebben semmi rosszat nem látok. Nevezzenek rasszistának, de azt gondolom, hogy igenis óvnunk kellene a fehér gyerekek jövőjét is, nemcsak a másokét” – mondta Uhrík.

A feljelentők szerint az ĽSNS képviselője ezzel egyetértését fejezte ki  David Lane amerikai neonáci terrorista hírhedt, a fehér gyerekek jövőjének biztosításáról szóló kijelentésével (“We must secure the existence of our people and a future for white children” – “Be kell biztosítanunk az embereink létezését és a fehér gyerekek jövőjét”), amely  a White Power (Fehér Hatalom) mozgalom mottója lett. A feljelentés szerint fennáll a faji, etnikai vagy nemzetiségi alapú gyűlöletet hirdető csoportok, mozgalmak vagy ideológiák propagálásának gyanúja.

MÁR A RENDŐRSÉG IS VIZSGÁLJA KOTLEBÁÉK NEONÁCI SZÁMMISZTIKÁJÁT

Dostál rámutatott: 75 évvel korábban a “fehér gyerekek jövőjének védelme” keretében ugyanezen a napon zsidó nőket és gyerekeket szállítottak el Poprádból Auschwitzba marhavagonokban, amiért Hitler és Tiso a felelős.

Uhrík reakciójában elmondta: ő pozitívan nyilatkozott valaminek a védelméről, ráadásul az “is” szócskát használta, tehát nem “csak” a fehér gyerekek védelmére gondolt.

Forrás: Kotleba képviselője a “fehér gyerekek” oltalmazásáról beszélt, feljelentették | ujszo.com

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: