//
most olvassa...
egyházak, Emberi jogok, EU, Európai Bizottság, Külpolitika, Politika

Tüskés tulipán. „Jó populizmus” és „rossz populizmus”. A holland választással kapcsolatos jó és rossz hír – Contributors

Főbb pontok:

* Röviden a Hollandiából érkezett jó hír – természetesen – az, hogy Geert Wilders és az EU-ellenes szélsőséges párt (PVV) nem nyerte meg a parlamenti választást, az ezután felálló, legalább négy pártból álló koalíción alapuló kormány továbbra is elkötelezett marad az Európai Unió iránt;

* A török–holland válság segítette Mark Rutte (VVD) kormányfőt az élen maradni, a hágai kormánynak a Hollandia területén lévő két török miniszterrel szembeni határozott, a diplomácia határát súroló hozzáállása a kampány utolsó napjaiban csökkentette Geert Wilders iszlámellenes szavazóbázisát, melyre az utóbbi évben a PVV „választási piramisa” épült;

* De alaposabb vizsgálatra közép- és hosszú távon megfigyelhető, hogy a tegnapi parlamenti választás eredménye a politikai színpad túlzott feldaraboltságába (13 parlamenti párt), politikai bizonytalanságba és – lehetséges – kormányzati instabilitásba süllyeszti Hollandiát, egy néppárti-liberális (Mark Rutte szerint „jó populizmus”) kormányfővel, aki valószínűleg a harmadik mandátumára is hivatalban marad, de akire csak a holland szavazók 20 százaléka voksolt. Más szavakkal, 5 szavazóból 4 nem őt választotta;

* A részvételi arány 81 százalékos volt, ami nagyon magas szint és mutatja, hogy milyen óriási jelentőséget tulajdonított neki a holland társadalom, de ugyanakkor egy bizonyos feszültséget is az ország jövendőbeli irányát illetően;

* A liberálisok 8 mandátumot veszítettek a 2012-es választáshoz képest, a szélsőségesek pedig 8 mandátumot nyertek, ami egy kis parlament esetében elég sokat számít. A szélsőjobboldali párt (a „rossz populizmus, hogy ugyanazt a Ruttét idézzem) jelentősen megerősödött és Hollandia második legnagyobb politikai erőjévé vált, csak 7 százalékkal kapva kevesebb szavazatot, mint a fő kormánypárt;

* A 30 éves karizmatikus Jesse Klaver által vezetett Zöld Baloldal meglepő választási teljesítményét is érdemes megemlíteni, mely 4-ről 14 mandátumra erősödik, a magukat baloldaliakként meghatározó holland szervezetek legerősebb pártjává válva (a D66 középen állóként határozza meg magát), miközben  baloldal klasszikus pártjai gyakorlatilag megsemmisültek a mostani választáson. A Zöld Baloldal 25 éve jött létre a kommunisták, a pacifisták és a szocialisták és munkáspártiak baloldaliságától balra álló radikális baloldal kisebb frakcióinak fúziójával;

* A Parlament 150 tagjából 33 mandátummal rendelkező Rutte és VVD (Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért) rászorulnak majd a valószínűleg 19-19 mandátummal rendelkező kereszténydemokraták, valamint a D66-ba tartozó haladópárti demokrata-liberálisok támogatására és még ez sem lesz elég a szükséges 76 mandátum biztosításához. További egy, vagy két kisebb pártot is be kell majd vonni, legalábbis a kormánykoalícióba, ha nem a kormányba is, hogy működőképes többséget biztosíthassanak törvényhozási támogatásként, de nem lehet tudni, hogy kormányprogramként ez koherens és stabil is lesz-e;

* Azon el kellene gondolkodni, hogy a néppárti-liberális kormányfőnek, Mark Ruttének a választási kampány vége felé a nacionalista jobboldal választási arzenáljából is be kellett vetnie eszközöket. A holland elemzők már fel is hívták a figyelmet arra, hogy milyen sokat segített a kormányfőnek a Törökországgal meglévő kapcsolatok feszültté válása, mely lehetővé tette számára a hajthatatlan, „kemény vezetői” szerep eljátszását. Ha nem lett volna a török–holland válság, akkor a VVD és a PPV csaknem egyenlő eredményt értek volna el, vagy ki tudja?…

Az Európai Unió szerencsésen megúszta az elsőt a három nagy 2017-es választási tesztből. Még hátra van Franciaország, április-májusban és Németország szeptemberben. Mark Rutte kormányfőnek, a török–holland válságot kampány szempontjából nagyon jól kihasználva (tartózkodjunk attól a feltételezéstől, hogy kampányvégi trükként ő maga váltotta ki), sikerült megtartania az első helyet. Az iszlámellenes választók egy része mégsem Geert Wildersre (PVV, a „rossz populizmus”), ahogy arra egyes holland kommentátorok józanul rámutatnak, inkább a „jó populizmus” Törökországgal szemben hirtelen keménnyé, hajthatatlanná vált hangvételét választva.

Természetesen nem feledkezünk meg arról, hogy ugyanez a választásokat most és 2012-ben is megnyerő jó populizmus az elmúlt években többször is megakadályozta Románia felvételét a Schengen-övezetbe, melynek ugyanazok a „rossz populizmussal” folytatott versengéssel kapcsolatos belpolitikai megfontolásai voltak, miközben az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Románia a megállapodás valamennyi kritériumát teljesíti.

A holland választással kapcsolatos rossz hír az, hogy a szélsőjobboldal az ország második legnagyobb politikai ereje lett, a parlamenti spektrum pedig túlzottan töredezetté vált (13 párt), ami miatt a kormánynak egy 4-5 pártból álló koalícióra kell majd támaszkodnia. A „jó populizmus” és a „rossz populizmus” között a leadott szavazatok tekintetében csak 7 százalékos különbség van, ami nagyon kevés és – távlatilag – aggasztó is, annál is inkább, hogy egyértelműen látszik a két rivális párt közeledési tendenciája (33-20 mandátum jelenleg) az öt évvel ezelőtti eredményhez viszonyítva (41-12).

Ebben az enyhén feszültségmentesebb holland választás utáni időszakban Románia előtt ősszel akár még a Schengen-csatlakozás lehetősége is megnyílhat, a francia és a német választások után, ha minden jól végződik. Ennek ellenére, amennyire szorosnak tűnik a VVD és PVV közötti belpolitikai versengés, ugyanilyen könnyen meglehet az is, hogy a holland kormány nem enyhít majd különösebben a Romániával kapcsolatos álláspontján, annál is inkább, ha a bukaresti kormánynak, vagy parlamentnek a következő hónapokban is lesznek kisiklásai és a büntetőjognak a korruptak javára történő elfogadhatatlan módosítási kísérletei, miközben az Unió válságban és a Romániához hasonló periférikus és rosszhírű államokra nézve rendkívül veszélyes átalakulásban van.

Számunkra egyáltalán nem kétséges, hogy ilyen „késhegyen táncoló” politikai helyzetben Hollandia a koncentrikus Európa modelljét fogja erőteljesen támogatni, a mag és a periféria közötti minél egyértelműbb elhatárolódással, a fejlett nyugat-európai államoknak a központi csoporton kívüli kelet-európai országokkal szembeni protekcionista lépéseivel.

Egy kép idealizálásának, akárcsak az életben, a politikában is megvan a maga alakító szerepe. Fiatal egyetemi hallgatóként nagyon megkedveltem Hollandiát, melyet lehetőségem volt (viszonylag, amennyit néhány hónap lehetővé tesz) megismerni annak a két ösztöndíjnak a révén, melyekben a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején az Utrechti Tudományegyetemen részesültem. Hollandia nemcsak akadémiai szinten, de a civilizáció, az infrastruktúra és a szervezettség tekintetében is kivételes, kiegyensúlyozott, minden lépésében mérsékeltnek tűnt. Szerettem Hollandia mélységesen szabad, nyitott és nyugodt légkörét, egy gazdag, de a hagyományos protestáns szerénységet és puritánságot még mindig tükröző ország polgáriasságát és urbanizmusát, a katolikus világ által tüntetőleg kimutatott és mániákusan kergetett gazdagsággal és nagysággal szemben. Tetszett a holland városok kispolgári hangulata, Amsterdam csatornái és könyvesboltjai, az utcára néző nagy, függöny nélküli ablakú vöröstéglás házak, a kerékpározó emberek, cozy kávézóik és kerthelyiségeik. Számunkra, akik éppen csak kikerültünk a posztkommunista Kelet szürkeségéből és elfojtott középszerűségéből, Hollandia a virágzó liberális demokrácia kvinteszenciájának, egy boldog, gátlások nélküli, képzett, magas, sportos és főleg intelligens emberekből álló sikeres társadalomnak tűnt, ahol mintha mindenki a középosztályhoz tartozna, mindenesetre annak a Nyugatnak a diszkrét és csupa báj meghatározásának, amelyről addig csak álmodozhattunk.

Hollandia politikája sokat változott az utóbbi 18-20 évben, akárcsak Európa más részein is. Hollandia, természetesen, kulturális szempontból mélységesen európai és politikai szempontból, szerencsére, (még mindig) Európa-párti ország maradt. De az első pillanattól kezdve megkedvelt ország új Parlamentje és új politikája most úgy néz ki, mint egy tövises tulipánokkal teli rét.

Messziről a tulipánok látszanak. Közelről a tüskék. De azért nézzük a dolgok szép oldalát, ezek még mindig tulipánok, nem gyomnövények, még akkor is, ha ma óvatosabban kell velük bánnod, mint két évtizeddel ezelőtt…

Valentin Naumescu

contributors.ro, 2017. március 16.

Lalele cu spini. „Populismul bun” şi „populismul rău”. Vestea bună şi vestea rea din alegerile olandeze

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: