//
most olvassa...
Felsőoktatás, Kárpát-medencei körkép, Kormányzás, Korrupció/gyanús ügyek, Magyar szervezetek, Magyarokról, Művelődés, Oktatás és tudomány, Politika, Színház

A színház határai – ujszo.com

Nem minősül újdonságnak annak megállapítása, hogy már csak az elvakultak hisznek abban, hogy a határ túloldalán nemzetépítés folyik.

Jordánt egyetlen pályázóként nem választották meg az általa létrehozott szombathelyi Weöres Sándor Színház élére (ujszo.com – archív)

Ferge Zsuzsa szociológus mondja, hogy Magyarországon a rendszerváltás után egyetlen párt jelentkezett átfogó tervvel a szociális politika terén, és ez nem volt más, mint a 2010 utáni Fidesz. Csakhogy ez nem az alsóbb és egyre süllyedő rétegek felemelését célozta, hanem a hierarchia fenntartását, sőt, a társadalmi olló tágabbra nyitását. A hierarchia őrzése klasszikus konzervatív gondolat, azonban az Orbán-rezsim mindezt felettébb erőszakos módon vitte át a gyakorlatba, aminek az olló nyitása is az egyik oka, vagy éppen következménye volt. Mindeközben pedig mintha régi módon a nemzet alatt a nemességet értené, egy újkori feudális réteg kialakítását vitte véghez. A művelet során az elitet is meg-próbálta átalakítani, mind összetételét, mind minőségét tekintve. Feudalista terve sajnos az elit teljes spektrumát érinti, hiszen annak jó esetben határozott véleménye van az antidemokratikus intézkedésekről. Nem csupán az ún. rendszerváltó elit ellen lép fel, amely egyes vélemények szerint túloz, amikor a politikába való közvetlen beleszólás jogát vindikálja magának. Hanem azok ellen is, akik nem szeretnének beleszólni semmibe – elég, ha a nemzeti jelző hiányzik jellemzésükből. Vagy épp olyan emberrel/intézménnyel állnak kapcsolatban, aki/ami nem illethető ezzel a jelzővel. Jó példa a Közép-Európai Egyetem (CEU), amely egy hónapja még nem engedett területén kormányellenes vitát folytatni a Momentum Mozgalomnak, mára pedig a megszűnés szélére került.

Az elit átformálása elől a kultúra sem menekül. Az orbáni gépezet a feje tetejére állítja annak minden szegmensét. Legutóbb Jordán Tamás esete jelezte a rendszer gátlástalanságát. Jordánt egyetlen pályázóként nem választották meg az általa létrehozott szombathelyi Weöres Sándor Színház élére, hiába állt ki mellette a város színház iránt érdeklődő lakosainak többsége, illetve a szakma legjava, élükön a nemzet színészeivel. Később, kegyet gyakorolva, egy évre megbízottként meghagyták funkciójában. A direktor szakmai alázatát, elszántságát és kitartását bizonyítja, hogy ilyen körülmények között is folytatja munkáját. Mégis van lejjebb. Szombathely alpolgármestere a városi képviselői-testület ülésén Jordán koráról nem éppen szalonképesen beszélve azt mondta, hogy képes volt két Alföldi-előadás közt elmenni Kálmán Olgához a Hírtévébe. Aki még nem tudta volna, hogy miért is kell mennie, ezek után a markerek után ráérez. Mindamellett a színház munkáját a jogi, kulturális, sport és civil ügyekkel foglalkozó bizottság fogja szakmailag ellenőrizni a jövőben.

Létezni lehet ilyen körülmények között is, ha úgy adódik. Élni…

Forrás: A színház határai | ujszo.com

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: