//
archívum

Archive for

Az Európai Bizottság váratlan ajándékban részesíti az európai szeparatista mozgalmakat – Historia

Miközben a nemzetközi közvélemény és az Európai Unió vezetőinek többsége arra pillanatra összpontosította a figyelmét, amikor Nagy-Britannia – végül – bejelentette a régóta várt döntését, hogy elindítja a közösségi tömbből kilépéshez szükséges folyamatot, az Európai Bizottság – Frans Timmermans alelnökön keresztül – teljesen váratlan lépést tett.

A PSD által javasolt népszavazási törvény veszélyei. Támadás a nép szuverenitása ellen – Adevărul

Eugen Nicolicea PSD-s (Szociáldemokrata Párt – E-RS) képviselő népszavazási törvényre vonatkozó módosító javaslata tartalmaz egy kétértelmű cikkelyt, mely megfosztaná a népet attól az alkotmányos jogától, hogy népi konzultálásokon vegyen részt, azok témájától függetlenül. Röviden, jelentős mértékben megsértenék a román nép szuverenitását, melyet népszavazáson keresztül is gyakorol. Nicolicea egy telefonbeszélgetés során elmagyarázta, mit ért igazságügy alatt.

Először tájékoztatták erdélyi civilek az ET szakértőit a magyarokat ért jogsértésekről – Főtér

Vannak dolgok, amiről sem a román állam, sem az RMDSZ nem beszélt.

Kisebbségi jogvédelem és román hazugságkampány – Krónika Online

Az Európai Unióban élő kisebbségek jogainak uniós szintű szavatolását szorgalmazó Minority SafePack című polgári kezdeményezés európai bizottsági bejegyzése nyomán tapasztalt, obligát RMDSZ-önfényezésen túllépve objektíven is megállapítható, hogy a dokumentum bejegyzése valóban jelentős lépés lehet az őshonos kisebbségi közösségek helyzetének megnyugtató rendezése felé.

„Örömhír” – e-nepujsag.ro

Állítólag szerdán nyújtják be a törvényszékre az Egységes Románia Párt, a Nagy-Románia Párt és az Új Jobboldal Párt által létrehozott pártszövetséget, Nemzeti Identitás Európában Tömb – BINE néven – jelentette be vasárnap Bogdan Diaconu, az Egységes Románia alapító elnöke. Véleménye szerint 27 év alatt felaprózódtak a román politikai paletta nacionalista erői, és épp ideje volt, … olvasásának folytatása

Megoldani, nem csak jelenteni – Háromszék

Miközben a székelyföldi románok képviseletét magának követelő testület azt üzeni Székelyudvarhelyről, „a gyulafehérvári kiáltvány nemes lelkű szellemisége teljes egészében teljesül”, az Európa Tanács Kolozsváron vizsgálódó illetékesei tegnap az előbbi állítás ellenkezőjét hallhatták.

Aggódnak a közbiztonságért Gyergyószentmiklóson – Krónika Online

Zajlanak a kihallgatások Gyergyószentmiklóson a pénteki tűzeset kapcsán, a rendőrség és a csendőrség pedig folyamatosan felügyeli romák lakta városrészeket.

ET-szakértőket tájékoztatott az RMDSZ Kolozsváron a magyarság panaszairól – Krónika Online/MTI

Az RMDSZ a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor vállalt romániai kötelezettségek folyamatos megsértéséről tájékoztatta Kolozsváron az Európa Tanács (ET) szakértői küldöttségét.

Dragnea is kormányt értékel – minisztercserék jöhetnek – Krónika Online

Nem zárta ki a kormányátalakítás lehetőségét Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki közölte, ő maga is véleményt mond a kabinet tevékenységéről.

Dragneát nem zavarja, ha homoszexuálisok kézen fogva sétálnak – Krónika Online

Nem értek egyet Ioan Deneş szenátornak a homoszexuális párok nyilvánosság előtti megjelenésére vonatkozó kijelentésével, mert a PSD toleráns párt – jelentette ki hétfőn a kormányzó alakulat elnöke, Liviu Dragnea.

Főtámogatók

KEDVENCEINK