//
most olvassa...
Emberi jogok, Pártok, Politika

Lidia Vadim Tudor elhatárolódik a PRM jelenlegi vezetőségétől – maszol.ro/Agerpres

Elhatárolódik a Nagy-Románia Párt (PRM) jelenlegi ügyvivő vezetőségétől – közölte hétfőn Lidia Vadim Tudor.

(maszol.ro)

„Nem fogadom el, hogy az apám által alapított Nagy-Románia Pártot Bogdan Diaconu személyével kapcsolják össze. Mert sajnos ez a név nem csak az Egységes Románia Pártot jelenti, egy olyan pártot, amely az elmúlt évben minden erejével megpróbálta tönkretenni a Nagy-Románia Pártot, hanem Bogdan Diaconu neve még a Szociáldemokrata Párttal (PSD), Victor Pontával és újabban Liviu Dragneával is összeköthető” – állítja Lidia Vadim Tudor, aki szerint Bogdan Diaconu „Románia legkeresetteb politikai szökevényének, Sebastian Ghiţănak a tükörképe.”

„Elhatárolódom ettől a pártszövetségtől, amelyet első pillanattól reménytelennek tartok, és amely a PSD ellenőrzése alá vonhatja az autentikus román nacionalizmust” – tette hozzá Lidia Vadim Tudor, aki azzal sem ért egyet, hogy az apja által alapított pártot Gheorghe Becalival hozzák összefüggésbe.

Corneliu Vadim Tudor lánya szerint a PRM „fel fog oldódni” egy olyan pártszövetségben, amely „semmi jót nem fog hozni” a pártnak.

Bogdan Diaconu, a PRU alapító elnöke vasárnap bejelentette: ezen a héten bejegyzik az Egységes Románia Párt (PRU), a Nagy-Románia Párt (PRM) és az Új Jobboldal Párt (PND) által létrehozott pártszövetséget, Nemzeti Identitás Európában Tömb (Blocul Identităţii Naţionale în Europa – BINE) néven.

“Miután 27 évig felaprózódtak az erők a román politikai paletta nacionalista oldalán, íme, hogy ma, három reprezentatív nacionalista párt összefogott Románia érdekében. Ma aláírtuk a BINE-nek rövidített Nemzeti Identitás Európában Tömb politikai szövetség megalapításáról szóló szerződést, amelyet legkésőbb szerdán benyújtunk a törvényszékre” – mondta egy sajtóértekezleten Diaconu, felidézve, hogy a PRU, PRM és PND vezetői március 25-én döntöttek a szövetség létrehozásáról.

A BINE-nek három társelnöke lesz: Bogdan Diaconu, Adrian Popescu és Tudor Ionescu, az állandó bizottságot a három párt 5-5 képviselője alkotja. A BINE célja, hogy részt vegyen a helyi, a parlamenti és az európai parlamenti választásokon.

Forrás: Lidia Vadim Tudor elhatárolódik a PRM jelenlegi vezetőségétől

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: