//
most olvassa...
Felsőoktatás, Kárpát-medencei körkép, Külpolitika, Kormányzás, Magyarokról, Oktatás és tudomány, Politika

Arad és Nagyvárad is verseng a „Soros-egyetemért – Krónika Online

Felajánlja az aradi önkormányzat a Közép-európai Egyetemnek (CEU), hogy Budapestről költözzön Aradra – jelentette ki Gheorghe Falcă polgármester csütörtökön. Hasonló ajánlattal rukkolt elő Nagyvárad elöljárója is.

(kronika.ro)

Falcă elmondta, az aradi városvezetés levélben fogja támogatásáról biztosítani a CEU-t, és egyben felajánlja az egyetemnek, hogy költözzön a Maros-parti városba. A levelet a napokban küldik el a Soros György által finanszírozott felsőoktatási intézmény rektorának, Michael Ignatieffnek. Arad polgármestere hozzátette: két, összesen 6 000 négyzetméter hasznos felületű épületet már ki is jelölt a városvezetés a CEU számára.

Gheorghe Falcă úgy nyilatkozott: Arad is ugyanazon közép-európai kultúra része, ugyanazok az értékek vezérlik, mint az egyetemet, amelynek generációk köszönhetik képzettségüket. „Sok román, aradiak is, itt tanultak, ezért döntöttünk úgy, hogy elküldjük ajánlatunkat, amely egy olyan város részéről érkezik, amelynek autópályája, vasútja, nemzetközi repülőtere van” – idézte az Agerpres hírügynökség a polgármestert, aki részleteiben is szeretné bemutatni javaslatát Michael Ignatieffnek Budapesten.

Hasonló ajánlattal rukkolt elő csütörtökön Nagyvárad elöljárója is. Ilie Bolojan – aki aradi kollégájához hasonlóan ugyancsak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tagja – közösségi oldalán megjelent bejegyzésében úgy vélekedett: jó ötlet lenne felkínálni a Váradra való áttelepülés lehetőségét a CEU-nak. „Nyernénk egy nemzetközi kitekintésű kiválósági központot a városunk számára, és még egyszer bebizonyíthatnánk Nagyvárad közép-európai elhivatottságát” – közölte Ilie Bolojan polgármester.

Forrás: Arad és Nagyvárad is verseng a „Soros-egyetemért – Krónika Online

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: