//
most olvassa...
EU, Európai Bizottság, Európai Parlament, Felsőoktatás, Kárpát-medencei körkép, Külpolitika, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyar-román, Magyarokról, Oktatás és tudomány, Politika, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

Kelemen Hunor: veszteség lenne a CEU bezárása – Krónika Online

Óriási veszteség lenne a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) bezárása – jelentette ki csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az RFI rádiónak nyilatkozva.

(kronika.ro)

„Ha az egyetem bezárása mellett döntenének, az óriási veszteség lenne Magyarország és egész Közép- és Kelet-Európa számára, veszteség lenne az akadémiai közeg számára, a humán és a társadalomtudományok számára. (…) Meggyőződésem, hogy megegyezés születik a magyar kormány és az egyesült államokbeli hatóságok, vagy New York állam hatóságai között” – nyilatkozta Kelemen a magyar felsőoktatási törvény módosítása kapcsán.

Arra is rámutatott ugyanakkor, hogy nem vitatható el egy kormány és egy parlament ahhoz való joga, hogy megállapítsa, milyen feltételekkel működhetnek az egyetemek, hogy a származási országában is működnie kell, illetve hogy milyen feltételekkel fogadják el az általuk kiadott diplomákat. Ez pedig nem csupán a CEU-ra érvényes, hanem bármilyen egyetemre.

„Harmadrészt azt hiszem, jóval mélyebb válsággal állunk szemben, minek csupán az egyik tünete, ami ezzel az intézménnyel, ezzel a szimbólummal történik, egy olyan mély válsággal, amely nem csupán Magyarországot érinti, hanem a régió összes országát, sőt egész Európát. Az emberek egyre kevésbé bíznak azokban az értékekben, amelyek révén az elmúlt években az egész európai kontinensen megerősödött a parlamenti demokrácia, a nyílt és szabad társadalom, és itt kell az okokat keresnünk” – mondta Kelemen Hunor.

Eközben 146 erdélyi értelmiségi – köztük egyetemi oktatók, kutatók – aláírásával továbbították a CEU érdekében korábban Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének címzett levelet Áder János köztársasági elnöknek, és arra kérik az államfőt, ne írja alá a felsőoktatási törvény módosítását. Szintén csütörtökön Gheorghe Falcă, Arad polgármestere bejelentette: levelet küldött a CEU rektorának, amelyben tudatta: a város hajlandó lenne befogadni az egyetemet, és két, összesen 6000 négyzetméter alapterületű épületet is a rendelkezésére bocsátana.

„Versenybe szállna” Araddal Nagyvárad: Ilie Bolojan polgármester csütörtökön Facebook-oldalán közölte, jó ötlet lenne, ha ajánlatot tennének a rangos egyetemnek, hogy a Körös-parti városba költözzön. „Ezzel újfent bebizonyítanánk Nagyvárad közép-európaiságát” – fogalmazott a városvezető.

Volt kormányfők és miniszterek, professzorok és más vezetők sürgették kiállásra az Európai Bizottságot és az európai uniós tagországokat a magyar felsőoktatási törvény módosítása ellen, amely sokak szerint bezárással fenyegeti a CEU-t – írta csütörtökön a Politico brüsszeli hírportál.

Manfred Weber, a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője szerdán azt közölte: az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia a magyar felsőoktatási törvény módosítását; független, komoly értékelésre van szükség pártpolitikai viták helyett. A német politikus azt írta a Twitteren: az EPP-frakció elvárja, hogy a magyar kormány eleget tegyen a bizottság majdani értékelésében foglaltaknak.

Orbán Viktor válaszában arra kérte Manfred Webert, hogy kellő körültekintéssel járjon el a magyarországi „Soros-egyetem” ügyében. A miniszterelnök felhívta a frakcióvezető figyelmét arra, hogy a napokban több, egyébként „jó szándékú és Magyarországgal szimpatizáló” közéleti szereplő valótlan tényeken alapuló nyilatkozatokat tett. Ezek között szerepel, hogy Magyarországon a kormány egyetemet zárna be, és tanszabadságot sértően akarna beavatkozni bármely felsőoktatási intézmény működésébe.

Forrás: Kelemen Hunor: veszteség lenne a CEU bezárása – Krónika Online

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: