//
most olvassa...
Élő múlt/Securitate, Emberi jogok, EU, Felvidék/Szlovákia, Kárpát-medence, Kárpát-medencei körkép, Közösségi/kisebbségi jogok, Külpolitika, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyarokról, Politika, Régiók/autonómia, Történelem, XX. század

A kitelepítetteknek és a deportáltaknak állítottak emlékművet Zselízen – Felvidék.ma

A deportálások és a kitelepítések évfordulójára emlékeztek meg Zselízen, ahol az akkori lakosság csaknem harmadát közvetlenül érintették az antidemokratikus, emberellenes intézkedések.

(felvidek.ma/Raj Róbert)

A megemlékezést a Csemadok zselízi alapszervezete szervezte, elmondásuk szerint régi adósságot róva le az érintettekkel és önmagukkal szemben is, ugyanis évek óta tervezték egy méltó emlékhely kialakítását. A Rákóczi Szövetség és Zselíz önkormányzatának hathatós segítségével, támogatásával pedig most teremtődtek meg azok a körülmények és feltételek, melyek ennek az emlékműnek a felállítását lehetővé tették.

„A felvidéki jogfosztottság éveiben 1946. december 16-a és 1947. január 22-e között öt transzporttal 579 zselízit, garammikolait és szódóit hurcoltak fűtetlen marhavagonokban kényszermunkára, a csehországi Szudéta-vidékre. Emberek százai várakoztak napokig az állomáson, míg a cseh gazdák ki nem választották őket, akárcsak az ókori rabszolgapiacokon volt szokás. Bár a legtöbbjük visszatért, sokan hazaszöktek, az emberellenes traumát és megaláztatást egy életen át sem tudták feledni, feldolgozni.

Csonka Ákos, az MKP helyi szervezetének elnöke (felvidek.ma/Raj Róbert)

Közben 1947. április 27-től egészen 1949 nyaráig pedig a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretén belül telepítettek át Magyarországra 341 helyi polgárt, további 111-et pedig „nemes” egyszerűséggel, koholt vádakkal kiutasítottak vagy elüldöztek. Ekkor Zselíz lakossága (a két településsel együtt) 3 816 lelket számlált, tehát a teljes lakosság mintegy egyharmadát kívánták felszámolni.

Helyüket, házaikat, földjeiket 246 magyarországi szlovák és 121 belső telepes foglalta el. Nem mellékesen ekkoriban fosztották meg emberek százezreit az állampolgárságuktól, és erőszakos, zsaroló módszerekkel kényszerítették rájuk a reszlovakizációt. Mindez a világtörténelem legnagyobb humanitárius katasztrófája, a náciknak a II. világháborúban az emberiség ellen elkövetett katasztrófája után alig két évvel, a béke és a demokrácia jegyében” – ismertette az adatokat Csonka Ákos, az MKP helyi szervezetének az elnöke.

Az emléknap ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a zselízi református templomban, amelyet Révész Tibor tiszteletes mellett Molnár János, a Selye János Egyetem egykori dékánja, Kassai Gyula lévai esperes, Kuczy Lajos nyugalmazott garammikolai tiszteletes és Szabó Dezső lévai diakónus celebráltak. A ceremónia keretén belül Duba Dóra szavalata is elhangzott, illetve Lukács Ferenc mesélt arról, hogyan élte meg gyerekként ezeket az eseményeket.

Gubík László, a Via Nova elnöke (felvidek.ma/Raj Róbert)

Innen vonult át a népes tömeg az Esterházy-park melletti Hősök emlékkertjébe, ahol az első világháborús emlékmű és az 1848/49-es kopjafa is található. Az avató ünnepségen előbb a zselízi származású Gubík Ági szavalt Ady Endre és József Attila verseket, majd Juhász András polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, ismertetve a szomorú esemény zselízi vonatkozásait, ezt követően Gubík László, a Via Nova elnöke tartott megemlékező beszédet, aki rámutatott, hogy „szülőföldünkön a háború katonai behívókat, tábori levélre imák közt váró átvirrasztott nyári éjszakákat, Don menti lövészárkokban töltött fagyos hajnalokat, kíméletlen német parancsokat, váratlan muszka vendégeket az udvarban és közös fényképre soha többé össze nem álló családokat hozott.

A béke pedig bezárt iskolákat, betiltott sajtótermékeket, feloszlatott egyesületeket, elbocsátott tisztviselőket, közmunkát, hontalanságot és emberi méltóságba tipró „reszlovakizációt”, amelynek keretében aljas módon kényszerítették ki több százezer magyartól, hogy a szülőföldön maradásért cserébe tagadja meg magyarságát.” Mint mondta: „puszta létünk miatt váltunk tehát ellenséggé anyástul, csecsemőstül, aggastyánostul.” Továbbá kiemelte, hogy bár emlékezünk e gyalázatos tettekre, a bocsánatkérés elmaradt a többségi társadalom és annak vezetői részéről mind a mai napig, akárcsak Esterházy János, a felvidéki magyarság szimbóluma esetében is. „Erőssé soha nem a bűn tagadása, hanem a bűn megvallása tesz.”

(felvidek.ma/Raj Róbert)

Az emlékművet ezt követően Lukács Ferenc érintett zselízi kitelepített, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli alelnöke, Batár Péter, a Csemadok zselízi alapszervezetének az elnöke és Juhász András polgármester leplezték le; majd az egyházak képviselői áldották meg.
A fekete márványból készült kompozíció három részből áll. Az egyes táblákon a deportálások és a kitelepítések helyszínei, időpontjai, illetve kapcsolódó idézetek szerepelnek.

Az emlékező közönség zömét a helyiek mellett azon családok és leszármazottaik alkották, akik Magyarország különböző pontjaira kerültek szülőföldjükről a 70 évvel ezelőtti események miatt.

Ökumenikus istentisztelet (felvidek.ma/Raj Róbert)

„Meg lehet bocsátani?” – tette fel a kérdést Csonka Ákos – „talán meg, keresztényként kötelességünk; de elfeledni mindezt sosem lehet. És bár fájó teher az emlékezés, lássuk meg a pozitívat is, és éljük meg egy kicsit ünnepként is, hogy ennyi zselízi és innen elszármazott magyar ma ennek kapcsán összejött és találkozhatott” – zárta gondolatait.

Forrás: A kitelepítetteknek és a deportáltaknak állítottak emlékművet Zselízen | Felvidék.ma

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: