//
most olvassa...
Felvidék/Szlovákia, Kárpát-medence, Kárpát-medencei körkép, Közösségi/kisebbségi jogok, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyarokról, Politika, Történelem, XVIII-XIX. századok

Emléktáblát avattak Széchenyi István emlékére Pozsonyban – ujszo.com

Emléktáblát avattak gróf Széchenyi István emlékére hétfőn Pozsonyban a szlovákiai magyar szervezetek több mint két évtizedes fáradozásának eredményeként, a rendszerváltás óta ez az első olyan emléktábla, amely magyar történelmi személyiség nevét örökíti meg Pozsonyban.

(ujszo.com – Somogyi Tibor)

Elsőként három magyarországi székhelyű szervezet, a Széchenyi Társaság, az Országos Széchenyi Kör, illetve a Széchenyi Alapítvány fogalmazta meg már több mint húsz évvel ezelőtt, hogy a Pozsonyhoz ezer szállal kötődő Széchenyi István emléktáblát kapjon a városban.

Az emléktábla elhelyezését évekig különböző akadályok hátráltatták, ezek csak tavaly hárultak el, amikor Széchenyi István születésének 225-ik évfordulója alkalmából a kezdeményezést felkarolta Magyarország pozsonyi külképviselete, illetve a Pozsonyi Magyar Intézet, s azt a magyar és a szlovák tudományos akadémia egyaránt támogatásáról biztosította. Ezt követően készülhetett el a kétnyelvű – szlovák és magyar szövegezésű – emléktábla, amelyet az ötletadó szervezetek adományaként helyezték el a Kapucinus utcában lévő – Széchenyit gyakran vendégül látó – ház falára az ingatlan tulajdonosa, Frideczky János támogatásának köszönhetően.

Az emléktáblát Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete és Rubovszky András, a Széchenyi Társaság elnöke leplezte le. A nagykövet elmondta: az emléktábla a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV), illetve a külképviselet közötti sikeres szakmai együttműködés eredménye.

Az emléktábla felállításával régi adósságot sikerült törleszteni – mondta az MTI-nek Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, aki szerint az, hogy az emléktáblát “szinte gond nélkül” engedélyezték, egy új kor nyitányának is tekinthető a javuló magyar-szlovák kapcsolatok összefüggésében.

“Annak a korszaknak a nyitányaként, amelyben magyarok és szlovákok felfedezik, hogy vannak közös értékeink, amelyek összekötnek bennünket, vannak történelmi személyiségeink, akik ugyanúgy szolgálták mindkét nemzet érdekeit, és ezek között az első a sorban Széchenyi István” – fogalmazott a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.

Az emléktábla leleplezését megelőzően a történelmi épület falai között egy rövid – Széchenyi István életútját, munkásságát bemutató – előadássorozatra is sor került, Pelyach István, történész, Morovics Miroslav Tibor, a Szlovák tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének történésze, illetve Brogyányi Mihály, helytörténész részvételével.

Forrás: Emléktáblát avattak Széchenyi István emlékére Pozsonyban | ujszo.com

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: