//
most olvassa...
Élő múlt/Securitate, Emberi jogok, EU, Európai Bizottság, Felvidék/Szlovákia, Kárpát-medence, Kárpát-medencei körkép, Közösségi/kisebbségi jogok, Külpolitika, Kormányzás, Magyarokról, Politika, Régiók/autonómia, Történelem, Visszaszolgáltatások, XX. század

Ami hetven éve történt, azt nem szabad feledni – Felvidék.ma

Dunajszky Géza portálunk külső munkatársa nemrég az előző három könyvét egybefogó trilógiát jelentetett meg a Felvidékről Kitelepítettek Emléknapjának 70. évfordulója előtt tisztelegve. Az alábbiakban a történelmi kutatásai alapján írt visszaemlékezését közöljük.

(felvidek.ma)

Sok víz folyt le a Dunán, míg a felvidéki magyarságot ért háború utáni megpróbáltatások a Felvidéki Kitelepítések Emléknapjaként bekerültek a magyar össznemzeti megemlékezések naptárába. A 70 éve történt tragikus egyezményről szóló megemlékezések azért fontosak a mostani emléknapon, mert csak így lehet megakadályozni, hogy a második világháború alatt, de főleg utána, békeidőben megtörtént és évtizedekig agyonhallgatott, rajtunk megesett háborús és emberiesség elleni bűntettek Európában bármikor újra megismétlődjenek.

Markus Tallius Cicerónak (i.e 106.01.03 – 43.12.07), a másfél évet görögországi száműzetésben élt híres római filozófusnak, konzulnak, későbbi politikusnak tulajdonítanak egy görög közmondásként fennmaradt bölcseletet, miszerint „Az a nemzet, amely nem ismeri a múltját, arra ítéli önmagát, hogy a tragédiáit újra átélje!” Ez a mondás nem csak a nemzetre, hanem az egyénre is érvényes. Tehát, az az ember, amely nem ismeri a múltját, arra ítéli önmagát, hogy a balsorsát újra átélje!

xxx

Amikor az évfordulóról való megemlékezésre készültem, utánanéztem a legnagyobb római szónoknak tartott Ciceró életének, a sorsa alakulásának is, ugyanúgy, mint az akkori legnagyobb európai birodalom, a Római Birodalom politikai állapotának. Meglepő hasonlóságot fedeztem fel Cicero és az általunk enyhén szólva is, nagyon nem szeretett cseh filozófus és politikus Edvard Beneš (1884.05.28. – 1948.09.03) életének alakulása között éppúgy, mint a Római Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia társadalmi állapota között, ahová Edvard Benešt hozta a gólya. Mindkét államforma az agóniáját élte akkor, amikor az említett filozófusok megszülettek és felnőtté értek. Arra is szeretnék rámutatni ezen a helyen, hogy a két filozófus életútja nagyban hasonlít némelyik felvidéki politikusunk pályafutásához is.

xxx

Cicero sem rómainak született, a rómaiak által leigázott dél-olaszországi Arpinóból származott. Sok energiájába került, amíg Róma befogadta őt, és a legmagasabb posztig, a konzulságig eljutott, a konzulok a legfőbb három római hatalom birtokosát, a triumvirátus tagjait voltak hivatottak megválasztani, és a birodalmat velük együtt irányították. Ebből világos, hogy a római konzulok ma, a mi demokráciánkban nagyjából a parlamenti képviselői tisztségnek a megfelelői. Rómához hasonlóan Beneš idejében az első Csehszlovák Köztársaságban, de a jelenlegi demokráciánkban is megvan ez a triumvirátus, a három közjogi méltóság: a köztársasági elnök, a kormányfő és a parlamenti elnök tisztsége.

xxx

Ha e két filozófus életútját, politikai pályafutását megismerik, nem lesz gondjuk megállapítani, melyik mai felvidéki politikus sorsa, életének folyamata alakult Cicero és Beneš életútjához hasonlóan. Mert minden megemlékezés fontos szempontja, hogy a nemzet és benne az emberi sorsok várható alakulását is előre vetítsük, és a múlt tanulságainak birtokában a jövőnket megpróbáljuk szebbé, de főleg jobbá tenni. Nemzeti és emberi létünknek várható alakulása, a jövőnk ugyanis a múltunkból ered és a jelenünkből sarjad kerek egésszé.

xxx

De lássuk mi is történt Ciceróval! Kezdetben a nem római polgárok jogaiért küzdve konzulként összetűzésbe került a többségi római társaival, amiért megfosztották az addig szerzett vagyonától és száműzték. A görög Thessalonikiba, azaz Szalonikibe menekül Tito Pomponi Atticóhoz, szellemi barátjához. Másfél év múlva térhetett csak haza, ahol Róma újra ünnepelte, mert az ő hívei kerültek hatalomra. Később a legnagyobb római kitüntetést, a „Róma Atyja” címet is megkapja, egy összeesküvés leleplezése okán. A dicsőség viszont a fejébe szállt, és uralkodói vágyai támadtak, ami miatt elkövetett egy megbocsáthatatlan hibát. Addig tilos volt Rómában római állampolgárokat bírósági ítélet nélkül kivégeztetni.  Róma Atyja azonban ezt a tilalmat megszegte, és az összeesküvőket saját felügyelete alatt Rómán kívülre vitette, majd a kor „szokásainak” megfelelően selyemzsinórral megfojtatta őket.

A kivégzettek családjainak befolyása és az elkövetett törvényszegés bűne miatt fokozatosan kegyvesztett lett Rómában. Egy halálosztag ered a nyomába, és mielőtt hajóra szállt volna, hogy Macedóniába meneküljön, saját vére és tanítványa elárulta. A hóhérainak mondott utolsó szavai is ránk maradtak: „Aztán alapos munkával végezzetek velem!” – kérte. Amit meg is kapott. Fejét és jobb kezét levágták, a nyelvét kivágták, mert ellenfelei Cicero életében ezeket tartották a legártalmasabb testrészeinek, és elrettentésképpen Róma egyik kapujára tűzték ki azokat. Ciceróról még azt is tudni kell, hogy szónoki tehetségével képes volt percek alatt egy állításának az ellenkezőjét is bebizonyítani. Azaz, a korábbi véleményét a lehető leghitelesebben az ellenkezőjére módosítani, és vele az előző elméletét megtagadni!

xxx

Beneš életútja, politikai karrierje hasonló elemekkel van teli, mint Ciceróé. Ő is egy „javításra szoruló karámba” született, ahol a cseh nemzetnek nem adatott meg a birodalom sorsába való beleszólás. A cseh politikai szándék ugyanaz volt, mint a magyaroké, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia egyenrangú nemzete legyen, amit nekik a XIX. század végén nem sikerült elérniük. Beneš azt soha nem tudta megbocsátani a magyaroknak, hogy azok az 1867-ben kötött kiegyezési paktummal kitúrták a cseheket Bécs kegyeiből. Véleményét a Habsburgokkal szemben nagyon keményen fogalmazta meg, amely meglepően igaz, és szinte örökérvényű lett. A 28. amerikai elnök Woodrow Wilson (1913-1921) által megfogalmazott nemzetek önrendelkezéshez való jogát, és annak definícióját toldotta meg egy gondolattal. Ez a bölcselet így hangzik: „Az a birodalom, amely a területén számbeli kisebbségben élő nemzetektől megvonja a kollektív jogokat – azaz a szabad önrendelkezés jogát – annak nincs helye Európa térképén!”

A több idegen nyelvet tökéletesen beszélő Beneš szövetségeseket a Monarchián kívül keresett és talált. Tudta, hogy az angolok, franciák és olaszok irigy szemmel és ellenségesen nézik a Közép-Európa szívében gazdaságilag gyorsan feltörekvő Monarchiát, ahol a prímszerepet egyre inkább a magyar gazdaság vette át. Európa ötödik, a világ gazdasági termelésének pedig a 7. legproduktívabb országa lett 1914-re. Beneš jó érzékkel látta, hogy a cseh nacionalizmus felkorbácsolásával és a nemzetiségi ellentétek szításával a Monarchiát belülről szét lehet robbantani.

Az európai nagyhatalmak pénzén és segítségével eredményesen ügyködött. Tudta, hogy a Monarchia népeinek majd felét nem a németajkú osztrákok alkotják. A további eseményeket, az I. világháború történéseit a történelemkönyvekből már ismerjük. Viszont Beneš hataloméhsége – Ciceróéhoz hasonlóan – a piedesztálra jutva Trianon után felerősödött, és a Csehszlovákiának nevezett országban, a Kisantant védelme mellett – minden ígérete ellenére – már ő sem adott kollektív jogokat, még a szlovákoknak sem. Az általa megfogalmazott politikai és társadalmi axióma viszont igaz, és igaz volt 1938 márciusában is, és ma is érvényes. Így nem csoda, hogy az általa kiejtett sarokigazság újra beteljesedett, a kisebbségeknek adandó kollektív jogok nélkül az első Csehszlovák Köztársaságnak sem volt helye Európa térképén. Következménye az első majd a második bécsi döntés lett, a második világháború, illetve az ezalatt és utána a nem cseh és szlovák polgárokkal szemben elkövetett bosszúhadjárata: a kitoloncolások, a kényszermunka, a lakosságcsere, a malenkij robot és a titokban végzett tömegmészárlások.

Az új, második Csehszlovák Köztársaság elnöke ahelyett, hogy tanult volna korábbi hibájából és Svájc mintájára oldotta volna meg a soknemzetű ország belső békéjét, a bosszúvágya még nagyobb embertelenségekre ragadtatta. Erre lázította fel és kényszerítette a Csehszlovák Hadsereget, és a Csehszlovák Köztársaság Zdenek Fierlinger szociáldemokrata párti képviselő vezette kormányát is. A tömegmészárlásokkal a Csehszlovák Hadsereg tábornokát, a későbbi köztársasági elnököt Ludvik Svobodát bízta meg. Az ő irányításával és a Csehszlovák Katonai Titkosszolgálat, valamint a Csehszlovák 4. Hadtest parancsnokságának a segítségével, amely az új államhatárok védelmi feladatát látta el, mindent megtett azért, hogy az újonnan alakuló Csehszlovákiában a Kassai Kormányprogramban foglalt célokat, a nemzetállam létrejöttét megvalósítsa.

xxx

Birtokomban van az új (2.) csehszlovák kormány 1945. december 4-én 16:00 órakor tartott kormányülésének jegyzőkönyve, amelyet Vadkerty Katalin történész talált meg Prágában az elnöki archívumban, és Koncsol László költő, műfordító ültetett át magyar nyelvre, és tett közzé megjegyzéseivel a II. világháború európai befejezésének 50. évfordulója alkalmából az Új Szó napilap hasábjain.

Hátborzongató olvasni, ahogy Edvard Beneš utasítására a csehszlovák kormány és Gyöngyösi János magyar külügyminiszter prágai tárgyalásukon rólunk, felvidéki magyarokról alkudoznak. A tárgyalási téma 10 pontba volt sűrítve. A kormánytagoknak velünk csak az volt a gondja, hogy hány százezer magyart toloncoljanak ki az anyaországba. Hány tízezret lehet egy lakosságcsere-egyezmény alapján kicserélni az ottani szlovákokra, hány tízezer megmaradt magyart fognak reszlovakizálni, hány tízezer magyart deportálnak a németek helyére Csehország nyugati határvidékeire, illetve hányat a magyar-szlovák határvidékről Szlovákia belsejébe áthajtani úgy, hogy az ingó és ingatlan javaik javától megfosszák őket.

A jegyzőkönyvet lapozva egy ördögi terv boszorkánykonyhája tárul fel előttünk, ahol a miniszterek szavai és „bölcs” javaslatai a náci Németország hóhérjait juttatják az eszünkbe. Nem részletezem tovább az iromány vérlázító tartalmát. Aki megtisztel azzal, hogy a felvidéki településeken tervezett könyvbemutatóimon is részt vesz, az megtudhatja pontosan, mi mindenről döntöttek az urak és az elvtársak, az államalkotó két nemzet politikusaiként a mi fejünk felett, rólunk és nélkülünk a volt Csehszlovákiában!

xxx

A kínokat és borzalmakat, amelyekben mindezek következtében részünk volt, nem feledteti az sem, hogy Edvard Beneš ugyanúgy járt, mint a kétezer évvel korábban élt filozófus elődje Cicero. Amikor kiderült róla, hogy Sztálinnak kémkedett, épp a kommunista barátai zsarolták meg azzal, hogy mindent kitálalnak róla ország-világ előtt, ha nem mond le. Annak ellenére, hogy lemondatták, és a nyilatkozatát is aláíratták vele, nem hagyták meg neki azt a lehetőséget, hogy az ajtón keresztül hagyja el az irodáját. Az ismert köpönyegforgatása miatt nem bíztak benne. Az iroda második emeleti ablaka viszont túl magasan volt a számára, ahol a „kilépést” megengedték neki. A zuhanás következtében súlyos fejsérülést szenvedett, amiből féléves gyötrődés, kóma után sem tudott felépülni. 1948. szeptember 3-án Prágán kívül, Sezimovo Ústíban hunyt el, egy kormánytagoknak fenntartott szanatóriumban.

A bársonyos forradalmat követően, sem 1989-től, sem 1993-tól a számbeli kisebbségben sínylődő létünk nem változott kedvezően. Sőt, még rosszabb szellemi kondícióban élünk, mint a kommunizmus időszakában, és arcpirulás nélkül újfent az asszimilálásunkra törekszik a regnáló hatalom, legyen az a jobb- vagy baloldali kormány. A felsőbbrendűség, a nemzetállam építésének ördögi terve, és az általuk „demokratikusnak” vélt módszereket alkalmazva fosztanak meg bennünket alapvető emberi jogunktól, az önrendelkezés valóban demokratikus megoldásától. A hatalom a 28 év alatt mindig megtalálta a magyarok között is a maga Ciceróját vagy Benešét (és nekik is megvoltak mindig a saját árulóik), akik aztán megpecsételték a sorsát, illetve most a miénket is. Pontosabban, mindig megtalálta azokat, akik a kormány céljainak és elvárásainak megfelelően lefejezték az önrendelkezésre irányuló céljainkat. Ennek következtében a felvidéki magyarság létszáma vészesen fogy, az 1990-es népszámlálás óta több mint 122 ezerrel lettünk kevesebben.

xxx

Meggyőződésem azonban, hogy a beneši igazság, az a társadalmi axióma és jövendölés, amit Edvard Beneš a korhadt Osztrák–Magyar Monarchiával kapcsolatban először 1914 előtt mondott ki, rövidesen újra bekövetkezik. Annak a hatalomnak, amely elévülhetetlen, emberiesség elleni bűntetteket követ el más nemzethez tartozó állampolgárai ellen – ahelyett, hogy az országában számbeli kisebbségben élő nemzeteinek az önrendelkezéshez és boldogulásához nélkülözhetetlen kollektív jogokat biztosítaná – annak a hatalomnak vagy országnak ma sincs helye Európa térképén! Legyen ez intő példa és figyelmeztetés a jelenlegi hatalom szlovákiai birtokosainak és egy képzeletbeli piros lap a hatalommal a mi kárunkra összekacsintó felvidéki magyar politikusoknak is!

A legnagyobb magyarnak tartott Széchenyi István (1791.09.21 – 1860.04.08.) mondta egyszer: Tiszteld a múltat, hogy (boldogan) élhesd a jelent és munkálkodhass a jövőn!

Forrás: Ami hetven éve történt, azt nem szabad feledni | Felvidék.ma

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: