//
most olvassa...
Bérek/munkaügy, Befektetések, Gazdaság, Kormányzás, Pártok, Pénzügyek, Politika

Ellenzik a háromszéki üzletemberek a bértörvény tervezetét – Krónika Online

A háromszéki vállalkozók azt remélik, hogy a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvény soha nem lép életbe a jelenleg nyilvánosságra hozott formában.

(kronika.ro)

Mint Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, a vállalkozók nevében foglal állást, amikor azt mondja, hogy a bértörvénynek ebben a formában komoly pénzügyi vonzata lehet, a megemelt állami fizetések pedig elvonhatják a pénzt a beruházásoktól, holott e tekintetben most is rosszul áll Románia.

Mint hangsúlyozta, az állam autópályák és repülőterek építésével segíthetné a magánszférát, növelve versenyképességét, hiszen jelenleg nagy költségeket és időveszteséget generál csak az, hogy az árut eljuttassák a határig. Édler emlékeztetett, az államnak két bevételi forrása van: az altalajkincsek és az adók, ám a jelentősebb tétel a vállalkozók által befizetett adó. „Az a visszás helyzet alakult ki, hogy az egységes bérezési törvénnyel tulajdonképpen az állam a vállalkozók pénzén állít konkurenciát a vállalkozóknak. Több háromszéki cégvezető jelezte, hogy mennek el az alkalmazottai, mert a a közszférában nagyobb fizetést kapnak. A magánszférában a fizetéseket a verseny dönti el, mert a termék, szolgáltatás árában benne vannak a bérköltségek is, ám az állami fizetésekbe ez nincs beépítve, nincs semmilyen kontroll” – részletezte a kamara elnöke.

Meglátása szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy mennyire indokolt megtartani az 1,2 millió közalkalmazottat, és mindenkinek kell-e emelni a bérét. Mint kiemelte, az egészségügyben és oktatásban szükség van a fizetések emelésére, ám az egységes bértörvény előírásaiból a rendőrök, a katonák is profitálnak, olyan közalkalmazottak, akik már most is sokkal többet keresnek, mint az átlag. A háromszéki vállalkozók álláspontját tolmácsoló Édler szerint a magánszféra ilyen fizetések mellett nem tudja eltartani az államapparátust, másrészt, ha az állam versenybe száll a vállalkozókkal, egy idő után nem lesz, aki befizesse az adókat. Éppen ezért azt mondja, hogy a közszférában is fel kellene állítani a prioritásokat, átlátható fizetésrendszert kell kidolgozni. Bár az országos kamara is benyújtotta a javaslatait, Édler sérelmezi, hogy nincs valós konzultáció, a véleményeket nem veszik figyelembe a törvénytervezet megalkotásakor, bár az időhúzás szerinte arra utal, hogy mégsem erőltetik ebben a formában.

Forrás: Ellenzik a háromszéki üzletemberek a bértörvény tervezetét – Krónika Online

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: