//
most olvassa...
Felvidék/Szlovákia, Kárpát-medence, Kárpát-medencei körkép, Kormányzás, Korrupció/gyanús ügyek, Magyarokról, Politika

Tüntess csak szabadon! – ujszo.com

Valóban csodálatos ország ez a Szlovákia. Na meg Magyarország is. Két kis szelet Paradicsom itt, a Kárpátok ölében. A levegő tiszta, szinte harapni lehet, és barátom, akkora almák nőnek itt a fákon, mint a fejem, pedig az nem kicsi!

(ujszo.com)

És a nép, az istenadta nép olyan öntudatos rajt´, mint akarom, s mint a barom… Ezt nem is folytatom, mert itt bizony szabadon járhatnak ám az emberek tüntetni.

Budapesten úgy 70–80-ezren, Pozsonyban pedig 5–10 ezren. Mert szabad, mert lehet, mert demokrácia van. Még azt is kiabálhatod, hogy „bajszos szar“, vagy azt, hogy „börtönbe Robert Ficóval” – persze az egyiket csak Budapesten, a másikat pedig csak Pozsonyban, mert ha összekevered, nem fogják érteni, és furán néznek majd rád.

Az már más téma, hogy ugyan szabadon mehetsz tüntetni, de kérdéses, szabadon hazamehetsz-e. Magyarországon ez kicsit neccesebb, ha nagyon elengeded magad, szóval igyekezz korrekten és tisztességesen tüntikézni. Máskülönben úgy járhatsz, mint például az alapvetően idegesítő jelenség, Gulyás Márton, akit végül bilincsben hurcoltak a bíróság elé, mert két „bajszos szarozás” között vízfestékkel dobta meg a magyar Fehér Házat. Ezért pedig jobb helyeken 300 óra közmunka jár, meg némi, szexuális orientációt firtató karaktergyilkosság utána a kormánysajtóban. De gondolj bele, mennyivel rosszabbul járhatott volna, ha ezt mondjuk Oroszországban csinálja meg, talán falhoz is állítják. Egy-két pofon így is elférne az arcán, Orbán Viktor mondta is, hogy viszket kicsit a tenyere. Bayer Zsolt meg azt mondta, ők is (értsd, a jó keresztény magyar emberek) dühösek már egy picit, és ha kimennek, majd megtapasztalják a tüntikézők, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni. De persze ezt sem kell véresen komolyan venni, ez csak egy kis bububu, hisz a lovagkeresztes Bayer mindig „érted haragszik”, jó keresztény egyébként se húzza fel felebarátját a lámpavasra, bármennyire is ballibsi az illető.

De Szlovákiában, itt bizony aztán tényleg szabadon tüntetgethetsz, ahogy a csövön kifér. Torkod szakadtából ordíthatod, hogy kit küldenél börtönbe, napokon, heteken át üvöltheted a holdat a miniszterelnök ablaka alatt, és nem visz el a fekete autó. A tüntetés manapság Pozsonyban olyan egyszerű és kézenfekvő dolog, hogy két középiskolás is meg tudja szervezni. És a miniszterek még meg is simogatják a buksijukat, ahogy Fico tette, mondván, mindez a demokrácia alappillére, és melengeti a szívét, hogy a fiatalok ilyen aktívan érdeklődnek a közélet iránt. A szlovák miniszterelnök még csak azt sem tette szóvá, hogy a tüntetésen őt és belügyminiszterét, Robert Kaliňákot nem épp leányneveldei finomsággal küldték melegebb éghajlatra.

Szóval, barátom, bátran tüntess csak itt, a Kárpátok bércei alatt. Annyit, és ahogy jólesik. Azt azonban ne nagyon várd, hogy valami megváltozik tőle.

Errefelé ez ugyanis nem szokás.

Forrás: Tüntess csak szabadon! | ujszo.com

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: