//
most olvassa...
EU, Gazdaság, Kormányzás, Politika, Választások

A nép nevében? – maszol.ro

Bár ezúttal a közvélemény-kutató intézetek előrejelzései igazolódtak, a nemzetközi sajtó az Emmanuel Macron és Marie Le Pen első fordulós győzelmét egyfajta földindulásként értékeli. S teszi ezt annak ellenére is, hogy látszólag semmi nem fog változni, hiszen a második fordulóban, amikor is a „Köztársaság védelmében” tömörülő összes politikai erő Macron mellett fog felsorakozni, továbbra is a Hollande-kormány által képviselt neoliberális kurzus, a globalizáció és bevándorlás akceptálása fogja jellemezni a köztársaság politikáját.

(maszol.ro)

A földcsuszamlás metaforája mégis helyénvaló, hiszen a két hagyományos, az 5. köztársaság kezdetei óta egyfajta váltógazdálkodásban kormányzó pártalakulat, a konzervatív és a baloldali is csúfos vereséget szenvedett. A kormányzó szocialisták jelölje az 5 százalékot is alig haladta meg, s a konzervatív Fillon, aki kezdetben favoritnak számított, szintén jelentősen elmaradt Macron és Le Pen mögött.

Macron, aki gyakorlatilag semmi politikai tapasztalattal nem rendelkezik, akit a ballliberális elit egyik pillanatról a másikra állított előtérbe, az ausztráliai Sydney Morning Herald újságírójának szavaival a Mount Everestnél hatalmasabb feladat előtt áll, hiszen a mozgalomnak, mely a hatalmat rövidesen ölébe hullatja, záros határidőn belül politikai párttá kell átalakítania, s az egész országban választókerületek sokaságát kell megnyernie.

Nem lesz könnyű feladat, hiszen azoknak a reformoknak az ígérete, melyek nevében kampányolt, aligha fogja a választók többségét meggyőzni. Ezek a reformok ugyanis évtizedek óta sikerteleneknek bizonyulnak. Franciaország nem Németország, ahol a munkavállalók jogainak megnyirbálásával és a közismert német munkafegyelemmel lehetne versenyképességi előnyt kialakítani.

Az alternatívák itt is, akárcsak Amerikában és Európa-szerte mindenütt, a bevándorlás és a munkahelyek fejlődő országokba való kitelepítése. Első esetben az olcsó munkaerő (legalábbis remény szerint) házhoz jön, másodikban a vállalatok és a tőke vándorol ki azokba az államokba, melyek olcsó munkaerőt és állami támogatásokat kínálnak. Mindkét megoldás az otthoni munkavállalókat sújtja, hiszen nem csak a jövedelmeket (köztük a szociális szolgáltatásokat) nyirbálja meg, de a munkanélküliséget is tovább növeli. Még Németországban is valami hasonló történik, a munkanélküliség aránya ugyan a legalacsonyabbak közé tartozik Európában, de a több mint egy millió bevándorló, akiknek alig 15 százaléka volt képes munkába állni – a német lapok szerint – a szociális rendszert is lassan a csőd szélére juttatja.

Az tehát, hogy Macron nagy valószínűséggel megnyeri a második fordulót, pirruszi győzelemnek bizonyulhat. Sőt, még a második forduló is hozhat meglepetést. Az ugyanis, hogy a bukott két párt, a szocialista és a konzervatív is Macron támogatására szólítja fel híveit, kontraproduktív is lehet.

Az ügyvéd Marine Le Pen (aki egyébként párizsi ügyvédként illegális bevándorlók ügyeit is felvállalta), miután apja eltávolításának árán is megpróbálta a szélsőjobboldali Nemzeti Frontot valamiféle szobatiszta politikai alakulattá átalakítani, tegnap a pártelnöki funkcióról is lemondott, hiszen választási jelszavának, a „Nép nevében”-nek megfelelően a politikai közösség egészét – a francia liberalizmus terminológiájával a népet mint a politikai hatalom legfőbb birtokosát – szeretné képviselni, politikai pártállástól függetlenül.

Hogy ő és a mögötte álló pártalakulat valóban megérett volna erre a feladatra, felette kétséges. Az mindenesetre jó jel, hogy az elfogadottság érdekében további engedményekre kényszerül és (nem utolsó sorban) képes. A politika ugyanis a kompromisszumok művészete.

Macron sajnos kevesebb hajlandóságot mutat a választók tényleges érdekeinek képviseletére. Ő stratégiáját a szélsőjobbtól való zsigeri rettegésre és a felvilágosodás úgynevezett szabadságkultuszának mélyen a francia elmékbe sulykolt hagyományára építi. S ezekre még mindig számíthat.

A szemben álló két irányzat, a jakobinus hagyományból kinőtt napóleoni nacionalizmus ra építő Le Pen és a globalista-neoliberális tradíciót követő Macron politikai krédója nem csak kizárja egymást, de mindkettő alkalmatlan is a francia társadalom problémáinak megoldására.

És nem csak. Az Európai Unióból való kilépés Le Pen-i stratégiája elfogadhatatlan, hiszen a múlt évszázad legcsodálatosabb politikai projektjének, az Európai Uniónak a végét jelentené. De a macroni stratégia következményei sem kevésbé súlyosak. Az Európai Unió vezetői a szokásjogot megszegve máris üdvözölték Macron győzelmét. Úgymond nagy kő esett le a szívükről. S nyilvánvalóan azt a következtetést vonták le, hogy mehet minden tovább a régiben. Sőt, az Unió megmentésének egyetlen lehetősége az ugyanabból több stratégiája. Erről az „ugyanarról” azonban már halmozottan bebizonyosodott, hogy az európai egység fenntartására alkalmatlan.

Igaz ugyan, hogy Ausztria és Hollandia után a francia választótestület is a populistának aposztrofált jobboldal ellen foglalt állást, tehát az idegenellenes politikai erők térhódítása mintha megtört volna. De ez csak látszólag van így, a „populista” jobboldal mindhárom államban a hatalom közvetlen közelébe került. Az nem fog menni, hogy a néhány százalékos győzelmekkel hatalomra jutott pártalakulat az ellenzék véleményét szinte már maradéktalanul negligálja, és a társadalomra kvázi-diktatórikus eszközökkel továbbra is a saját kizárólagos akaratát erőszakolja rá.

Hogy ez mivel járhat, azt a magyarországi fejlemények nagyon jól megmutatták. Gyurcsány Ferenc, miután csődközeli helyzetbe kormányozta az országot, szinte az utolsó pillanatig nem volt képes lemondani a hatalomról. Az eredmény a Fidesz kétharmados győzelme, sőt a lassan harmadik ciklusba hajló – nézetem szerint hova-tovább ugyanolyan veszélyessé váló – uralma.

A többségi demokráciának az a változata, mely a „kisebbségi” akaratot akkor is negligálhatja, ha a „többségi” akarat képviselőitől pusztán egyetlen szavazat választja is el, s akkor is évekig fenntartható, ha közben a támogatottság, ahogyan az Hollande esetében is történt 5 százalékra apad, nem tűnik működőképes alternatívának. Az államok zömében máris polgárháborúra emlékeztető viszonyok alakulnak ki.

Vissza kellene térni, egészen pontosan valóságosan is meg kellene teremteni azt a konszenzuális demokráciát, melyben a József Attila-i „érted haragszom, nem ellened” elve érvényesülhetne.

Sajnos, Macron sem ezt az alternatívát képviseli.

Forrás: Bíró Béla: A nép nevében?

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: