//
most olvassa...
Erdélyi Magyar Néppárt - EMNP, Kárpát-medencei körkép, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyarokról, Pártok, Politika, Régiók/autonómia

Átláthatóságot kér az EMNP a közpénzek elköltése terén – Krónika Online

Az önkormányzatokhoz befolyó közpénzek elköltésének átláthatóságát szorgalmazza az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely azt tervezi, hogy év végéig mindegyik tanácsban, ahol jelen vannak, tervezetet nyújtanak be, és ezek nyomán kötelező módon nyilvánosságra kellene hozni a kiadásokra vonatkozó információkat.

(kronika.ro)

Bálint József, a néppárt Országos Önkormányzati Tanácsának elnöke (képünkön jobbra) szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta: ezeket az adatokat igénylésre most is ki kell adni, de ők azt szeretnék, ha kérés nélkül is nyilvánosságra hoznák az önkormányzat honlapján vagy a hirdetőtáblákon.

Az önkormányzati tanács egyébként múlt hétvégén Székelyudvarhelyen tartott ülésén összesen öt, az önkormányzati képviselőikre kötelező érvényű határozatot fogadott el. Megszavaztak például egy együttműködési értékrendet, eszerint a helyi alkuk megkötésénél figyelembe kell venniük a nemzeti érdekeket, a másik fél regionális elkötelezettségét, valamint a közösség érdekeit. Abban is megegyeztek, hogy létrehoznak egy önálló pénzügyi alapot, ahová a tanácstagoknak be kell fizetniük a béremelésük nyomán származó többletet, az összegből pedig tevékenységüket népszerűsítik. Ugyanakkor elvárják az önkormányzati képviselők hangsúlyosabb jelenlétét a pártépítésben, a saját, de a szomszédos településeken is. Ugyanakkor létrehoztak egy jogi és önkormányzati szakbizottságot.

A szerdai sajtótájékoztatón Tiboldi László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke arról számolt be, hogy a Szent György Napokon az EMNT-sátorban jelentkezhetnek azok a magyar állampolgárok, akik regisztrálni szeretnének a választási névjegyzékbe, ugyanis csak így vehetnek részt a jövő évi magyarországi országgyűlési választásokon.

Forrás: Átláthatóságot kér az EMNP a közpénzek elköltése terén – Krónika Online

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: