//
most olvassa...
Emberi jogok, Képzőművészet, Közösségi/kisebbségi jogok, Közoktatás, Kormányzás, Magyar-román, Magyarokról, Művelődés, Oktatás és tudomány, Politika, Régiók/autonómia

Győztek az apáczaisok, megrovásban részesül a Kolozs megyei tanfelügyelőség – maszol.ro

Megrovásban részesítette az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, amiért nem hagyta jóvá erre a tanévre a 16 fős, képzőművészeti ötödik osztály beindítását – tudtuk meg Asztalos Csabától, a CNCD elnökétől. A tanács szerdán döntött az ügyben.

Tiltakozás a tanfelügyelőség előtt (maszol.ro – Oborocea Mónika)

A CNCD-hez január közepén fordult 26 kolozsvári szülő, akik szerint a Kolozs megyei tanfelügyelőség törvénytelenül járt el és diszkriminált, amikor visszautasította tavaly az iskola kérelmét a képzőművészeti ötödik osztály beindításáról. A panasszal élő szülők azt állították, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint minimum 12 tanuló szükséges egy új osztály beindításához, a tanfelügyelőség ennek ellenére utasította el az Apáczai beiskolázási kérelmét.

Emlékeztetnek, hogy a 2016-2017-es a kolozsvári Romolus Ladea Képzőművészeti Líceumban két ötödik osztályt hagytak jóvá 17 és 18 fős tanulóval, az Octavian Stroia Dráma és Koreográfia Líceumban egy induló 4. osztályt pedig 12 tanulóval. A diszkriminációellenes tanácshoz fordult szülők szerint Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelő rosszhiszeműsége egyértelmű, hiszen magánbeszélgetéseken többször kifejtette, hogy a magyar tanulók nyugodtan jelentkezhetnek a román tannyelvű Romulus Ladeába is.

A tanács szerdai ülésén megállapította, hogy valóban hátrányos megkülönböztetés történt. „Kiderült, hogy más esetekben, ahol románul folyik az oktatás, a tanfelügyelőség jóváhagyta a létszám alatti osztályok beindítását. Ráadásul nem is kérvényezte a szóban forgó osztályok jóváhagyását a minisztériumtól” – magyarázta Asztalos.

A megrovást a tanfelügyelőséghez írásban juttatják el, ebben azt javasolta a CNCD, hogy a jövőben közelítsék meg másként a kisebbségi oktatás kérdését. „Azzal, hogy nem hagyták jóvá az osztály beindítását, megfosztották a magyar gyermekeket, hogy anyanyelven tanuljanak képzőművészetet” – nyomatékosította Asztalos. Hozzátette, amennyiben a tanfelügyelőség nem veszi figyelembe a CNCD javaslatát a jövőben, pénzbírságot kaphat.

A megrovást a tanfelügyelőség megóvhatja. „Reméljük, erre nem kerül sor, és figyelmesen elolvassák az indoklást, amelyet 15-20 napon belül fogunk kiközölni, és ennek megfelelően járnak majd el” – mondta a CNCD elnöke.

A tanfelügyelőség fellépése miatt többen is tiltakoztak, Székely Géza oktató például több napig japán sztrájkkal fejezte ki nemtetszését a „becstelen eljárás” ellen.

Forrás: Győztek az apáczaisok, megrovásban részesül a Kolozs megyei tanfelügyelőség

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: