//
most olvassa...
Gazdaság, Kormányzás, NATO/fegyveres ügyek, Parlament, Pénzügyek, Politika

Bizonytalan a Patriot rakéták beszerzése – Krónika

Gabriel Leș védelmi miniszter szerint Románia több lehetőséget is vizsgál légvédelme fejlesztésére, ugyanakkor az amerikai Patriot rakétarendszer valóban megfelelő lehet, mivel az ára is kedvező.

(kronika.ro)

Még nem született végleges döntés arról, hogy Románia amerikai Patriot rakétákat vásárol a légvédelme korszerűsítésére – jelentette ki vasárnap este a közszolgálati televíziónak nyilatkozva Gabriel Leș védelmi miniszter. A tárcavezető rámutatott: a légvédelmi rendszer fejlesztése rendkívül fontos Románia számára.

„A Patriot az egyik, lehetséges megoldás, amelyet számba vettünk, nagyon jó, harci körülmények között is kipróbált rendszer, amelynek a jelenlegi becsléseink alapján az ára is kiegyensúlyozott” – mondta a miniszter,

hozzátéve, olyan rendszert kívánnak beszerezni, amely megfelel a romániai igényeknek, de egyelőre nem született döntés. Mint kifejtette, világszinten 2-3-4 hasonló jellegű légvédelmi rendszert gyártanak, és nem olyan nagy a választék. Arra a felvetésre, hogy a bírálatok szerint a Patriot-rendszer elavult, a miniszter közölte: a védelmi tárca szakértői mondják majd meg, melyik rendszer felel meg a követelményeknek.

Leszögezte: nem ballisztikus védelmi rendszerről van szó, hanem olyanról, amely mindenfajta légi fenyegetés, így repülőgépek ellen is alkalmazható. Közölte,

mivel egy több mint százmillió eurós beruházásról van szó, amelyhez a parlament jóváhagyása is szükséges, már levélben tájékoztatta a törvényhozást a védelmi tárca szándékairól,

amelyek nem csupán a légvédelem fejlesztésében merülnek ki, hanem hadihajók, rakétairányító rendszerek, páncélozott csapatszállítók és katonai terepjárók beszerzésében is. Emellett a már megvásárolt 12 F16-os vadászrepülőgép mellett továbbiak beszerzését is tervezik, és katonai helikoptereket is vásárolnának.

Mint arról beszámoltunk, Nicolae Ciucă, a román hadsereg vezérkari főnöke nemrég közölte, hogy Románia Patriot légvédelmi rakéták vásárlását tervezi az Egyesült Államoktól. A beszerzés részleteiről ugyanakkor konkrétumokat nem árult el, csupán annyit mondott, hogy a beszerzést az integrált légvédelmi rendszer kiépítésének szükségessége indokolja.

A MIM–104 Patriot közép-hatótávolságú légvédelmi rakéta, melyet az 1980-as évekre fejlesztettek ki az Amerikai Egyesült Államokban. Ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek elleni harcra is alkalmas.

Forrás: Bizonytalan a Patriot rakéták beszerzése

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: