//
most olvassa...
egyházak, EU, Gazdaság, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyarokról, Műemlékvédelem, Művelődés, Pénzügyek, Politika, Történelem

Uniós támogatásból újul meg az ákosi református templom – Krónika

Európai alapokból újítják fel Szatmár megye legrégebbi épületét, Ákos református templomát.

(kronika.ro/Hereditatum.ro)

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke a testület pénteki ülésén az Agerpres szerint azt mondta, az önkormányzat felhívást intézett minden, A kategóriás műemlék épület tulajdonosához, hogy jelezzék támogatási igénylésüket, de tavaly csak az ákosi református templommal kapcsolatban érkezett válasz a felhívásra.

A 2014-2020-as Regionális Operatív Program keretében megvalósuló projekt értéke 2,3 millió lej, ebből a tulajdonosnak, azaz a református egyháznak csak 2%-ot kell állnia.

Az összegből felújítják az épületet, a tetőzetet, az elektromos hálózatot, és népszerűsítő segédanyagokat is készíttetnek.

Ákos település református temploma 1175-ben épült, eredetileg római katolikus kolostor volt, majd a reformáció után a református egyház tulajdonába került. Legutóbb 1980-ban restaurálták.

Forrás: Uniós támogatásból újul meg az ákosi református templom

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: