//
most olvassa...
Cotroceni, Kormányzás, Korrupció/gyanús ügyek, Magyar szervezetek, Parlament, Pártok, Politika, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

Egyet nyertek, egyet halasztanak – Háromszék

Mosolyogni már nem nagyon tudnak, de azért még elszántan járják a táncot azok a politikusok, akik a korrupciós büntetések enyhítésén, illetve legalább részleges megkegyelmezésén dolgoznak. Nehéz munka ez, lám, január utolsó éjszakájától – a nevezetes 13-as sürgősségi kormányrendelet elfogadásától – többször kellett visszafelé forogni, megbújni, cselezni, mégsem tudták kijátszani sem a közvélemény, sem a külső partnerek éberségét.

Egy csatát azonban megnyertek: kedden – széles többséggel – elfogadták azt a törvénytervezetet, amely havonta hat napot enged el a nem megfelelő körülmények között tartott foglyok börtönbüntetéséből, és hamarabb szabadulhatnak azok is, akik ingyenes munkát végeznek a rács mögött. Pénzért azonban a jelenlegi szabályok szerint csak a szegényebbek dolgozhatnak a börtönben, tehát a rendelkezés – amelynek életbe lépését már csak az alkotmánybíróság vagy Klaus Iohannis államfő tudja megakadályozni – a tehetőseknek szól. Na kinek?

Egy nappal később – tegnap – Liviu Dragnea, az SZDP és a kormánykoalíció vezetője már arról beszélt, hogy a kegyelmi törvény talán nem is aktuális már. Ez azonban a balett része: bármennyi­re igyekszik Dragnea az ártatlan kívülállót játszani, neki és több társának – még a régi politikai ellenfélnek, az elvileg ma is ellenzéki Traian Băsescu volt államfőnek és holdudvarának is – húsba vágó érdeke, hogy a zavaros korrupciós ügyeket elnézőbben kezelje az igazságszolgáltatás. Ha még megérdemli ezt a nevet… S hiába tudjuk (mi, magyarok különösen), hogy távolról sem pártatlan vagy hibátlan ez a terület sem, jó okunk van kételkedni, mikor egy korrupciós bűncselekményért elítélt személy, a legkorruptabb romániai párt elnöke arról beszél, hogy nem kívánják felmenteni a korruptakat, nem érdekli, mi lesz az őt közvetlenül érintő törvény sorsa. Most valószínűleg csak újabb szünet következik, amelyben megpróbálnak valami más kiskaput keresni.

A szenátus jogi bizottságának és frakcióvezetőjének leváltása csak elterelő hadművelet ebben a hadviselésben, amelynek koránt sincs vége. Az SZDP sohasem habozott hasznavehetetlenné vált emberei félreállításával: volt elnökei – Adrian Năstase, Mircea Geoană, Victor Ponta – mind a szélről integetnek már, és ebben a latban Florin Iordache volt igazságügyi miniszter meg az ő munkáját tovább vivő Şerban Nicolae szenátor menesztése csak azért érdekes, mert – minden ellenkező nyilatkozat dacára – azt jelzi, hogy a cél nem változott, csak az eszközöket cserélgetik. S abból a könnyedségből, ahogy saját zászlóvivőiket ejtik, azt is megérthetjük, hogy a csendes tömegek, az ország egészének jóléte a legkevésbé sem foglalkoztatja a döntéshozókat…

Forrás: Egyet nyertek, egyet halasztanak – 2017. május 11., csütörtök – Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: