//
most olvassa...
Kormányzás, Politika

Rendőrélet, bogársors… – maszol.ro

Az új és mélységesen demokratikus rendőrségünk lassan megöregszik. Vagy legalábbis egyre bogarasabb lesz. Olyannyira, hogy ennek már külső jelei is vannak: ruszlik, vagy ha úgy tetszik muszkacsótányok mászkálnak a rendőrőrsök íróasztalain.

(maszol.ro/big-bugs.com)

Az egyébként külön megérne egy jegyzetet, hogy Kelet- és Közép-Európa népei mekkora örömmel neveznek el egymásról rusnya rovarokat; a ruszli nyilván az oroszokra utal, a svábbogár természetesen a svábokra emlékeztet, a poloska akaratlan névadói pedig a lengyelek.

Így tehát a rendőrségi ruszli is nagy – bár azért még nem éppen nemzetközi – érdeklődésre tartott számot, miután egy okostelefonnal felszerelt rendőr videóra is vette és a felvételt nyilvánosságra is hozta. A botrány akkorára dagadt, mint Liviu Dragnea két utcán, négy udvaron, 7000 négyzetméteren elterülő alexandriai palotája.

A bogárra a belügyminiszter asszony is felfigyelt. Már hogyne figyelt volna fel, hiszen az éppen a Teleorman megyei rendőr-felügyelőség íróasztalán grasszált, márpedig a miniszter asszony is teleormani, a palotában lakó szociáldemokrata pártelnökről, Liviu Dragneáról már nem is beszélve.

Mivel ezek a vásott férgek inkább a csendes zugokat kedvelik, az íróasztalon mászkáló ruszliból rosszindulatúak gonoszkodó rendőrviccet is faraghatnának, miszerint a rendőrségi íróasztal is ilyen hely, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a rendőrök valóban nem tudnak írni.

Így aztán (talán éppen emiatt is) rend fotós őre ellen fegyelmi eljárás indult. A miniszter asszony kissé helytelenítette, hogy bogarak császkálnak az íróasztalon, ám maga is jónak találta a rendőr elleni eljárást, mivel „elemezni kell, milyen körülmények között érzett késztetést a rendőr a bogár videózására.”

A mélyenszántó teleormani gondolat megfejtését ugyan a tárcavezető nem közölte, így a megyén kívül születettek számára az eléggé értelmezhetetlen, de bizonyára nem teleormani rendőr az, aki nem ért a teleormani miniszteri szóból.

Ráadásul az elvileg a rendőrök érdekeit védelmező Sedlex szakszervezet maga is úgy vélekedett, hogy miután évek óta azon vannak, hogy helyreállítsák a bizalmat a rendőrségben, érthetetlen, hogy egy kolléga ily módon kíván orvoslást találni a jelentkező gondokra. Vagyis a ruszlira. „Az ilyen problémákat a parancsokság szintjén kell megoldani. És vajon a bogár hogyan került az íróasztalra? A munkahelyen bizony kinek kell rendet tartania?” – tette fel a költői kérdést a szakszervezeti vezető, aki nyilván arra gondolt, hogy a bogár a rendőr miatt szaporodott el (történtek már furcsa dolgok a rendőrségeken), aki jobban tenné, ha fotózás helyett inkább rovarirtással foglalkozna.

Derék rendőrünket sorozatos szabályszegések miatt akár ki is rúghatják az intézményből. Először is: a rendőr-parancsokságon készült videót engedély nélkül közölte a Diamantul román rendőrszakszervezet Facebook oldalán.

Aztán: a felsőbb szervek jóváhagyása nélkül fotózott a parancsokság épületében. Márpedig a szabál az szabál és az pedig pontosan kimondja, hogy a parancsokság épületében történő videózáshoz/fotózáshoz a videósnak/fotósnak először jelentést kell írnia felettes szerveihez, majd ki kell várnia a válaszadás 15 napos határidejét.

Filmes rendőrünk tehát semmiféle szabálysértést nem követett volna el, ha betartja a szabált. Vagyis, ha az asztalán mászkáló bogár korzózása előtt 15 nappal megírja jelentését. Ebben az esetben idejében megkapta volna az engedélyt, és törvényesen kaphatta volna lencsevégre a ruszlit, amelyet természetesen mindez a folyamat nem zavart meg volna az íróasztalon való kóricálásban, főleg, hogy azt már felsőbb szervek jóváhagyásával is megtehette.

Ha pedig a ruszlifotós rendőr mégsem kapott volna engedélyt? Akkor legfeljebb agyoncsaphatta volna a fránya bogarat. Így aztán tisztázódhatott volna – legalább a bogár sorsa…

Forrás: Bogdán Tibor: Rendőrélet, bogársors…

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: