//
most olvassa...
Bérek/munkaügy, Befektetések, Gazdaság, Kormányzás, Pártok, Pénzügyek, Politika

Szellemvadászat szocdem módra – e-nepujsag.ro

Ha a választók megtévesztését célzó félrebeszélésre adót vetnének ki, menten lenne pénz az új törvényben szabályozott állami bérek kifizetésére, sőt talán még egy-két kilométer sztrádára is futná belőle. Így viszont azt látjuk, hogy a bértörvény kapcsán már előre magyarázzák a bizonyítványt.

A szociáldemokraták bajszos bárója szerint jól fizetett kampány zajlik azért, hogy a kormányprogramot, benne az állami béremelésekkel ne lehessen megvalósítani. A kijelentés egy megyei pártszervezeti konferencián hangzott el, ahol a pénzüket az országból kivivő multik és a magánnyugdíjalapok is megkapták a magukét. Hogy ki állja ezt az állítólagos kampányt, azt a nyilatkozó nem leplezte le, de nem lepődnénk meg, ha az épp aktuális magyar minta szerint itt is egy milliárdos és az általa pénzelt civilek lennének majd a hibásak azért, ha a kormány nem tudja beváltani az ígéreteit.

Arra is várhatunk, hogy a pénzügyminiszter pártvezéri ukázra megnevezze azokat a nagyvállalkozókat, akik állítólag százmilliókat visznek ki az országból. Mert egy pártrendezvényen ilyen szólamokkal lehet etetni a tagságot, de felelősségre aligha lehet vonni egy külföldi céget azért, hogy a hasznával saját belátása szerint jár el. A kormány eddigi ténykedéseit elnézve nem kell csodálkozni azon, ha a kockázatokat kerülő beruházók elkerülik majd szép hazánkat, vagy a pénzüket elkezdik menekíteni innen.

A józan választók szemében nem is a külföldi vállalkozókat kellene mumusjelmezbe öltöztetni, hanem számonkérni a rendszerváltás utáni kormányok gazdaságpolitikáján a jelenlegi helyzetet, vagyis azt, hogy a nagyvállalatok között mutatóban alig találni belföldi tőkéjűt. A gazdaság oroszlánrésze külföldi cégek kezében van, akik azt tesznek a hasznukkal, amit éppen jónak látnak, sőt, ha akarják, egyszerűen továbbállnak az országból, mint ahogy nem is oly rég meg is tette egy nagy cécóval idecsábított telefongyártó, és jelezte már a „nemzeti” márkát gyártó francia autókonszern is, hogy ha nem épül meg a számukra fontos autópálya-szakasz, akkor fontolgatják az olténiai üzem áttelepítését Marokkóba. Ha a hozzáértés és a szószátyárkodás aránya fordított lenne a regáti politikumban, akkor egy ilyen adottságokkal rendelkező országban a régió legjobb életszínvonalát nyújtani képes gazdaságot lehetett volna fejleszteni az utóbbi szűk három évtizedben. Ehelyett nemzetközi krízis nélkül is igyekszik csődbe vinni az államkasszát a kormány, és már a bűnbakokat is elkezdte keresni hozzá.

Forrás: Szellemvadászat szocdem módra | www.e-nepujsag.ro

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK