//
most olvassa...
egyházak, Külpolitika, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyarokról, Politika

Elküldte a hivatalos meghívót Ferenc pápának a gyulafehérvári érsekség – Krónika

Elküldte a hivatalos meghívót Ferenc pápának a csíksomlyói látogatás tárgyában Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek. A vizittől az ortodox-katolikus kapcsolatok javulását, a restitúciós ügyek megoldásának előmozdítását remélik.

(kronika.ro)

Elküldte a hivatalos meghívót Ferenc pápának Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, amelyben Csíksomlyóra invitálta a római katolikus egyház fejét – közölte a Krónikával Potyó Ferenc általános helynök, pápai prelátus. Elmondta, mivel a nunciatúrán keresztül történő protokolláris jellegű ügyintézésről van szó, a meghívóra nem várnak választ, ahogy a püspöki kar meghívójára sem kaptak.

Reményeik szerint jövő év elején kiderül, hogy a szentatya eleget tesz-e a felkérésnek, de Potyó Ferenc úgy vélte, erre semmiképp nem a politikai évforduló, Erdély Romániával való egyesülésének centenáriuma alkalmából kerülne sor. Hangsúlyozta: a pápai vizit mindig lelkipásztori látogatásnak számít.

“Azért jön, hogy megerősítse a híveket, akik azon a területen élnek, és hogy a megbékélést szolgálja”

– mutatott rá az általános helynök. Potyó Ferenc emlékeztetett a főegyházmegye egy hónappal ezelőtti állásfoglalására, amelyben az egyházi javak restitúciójának és az egyházi oktatásnak az akadályoztatására utalva leszögezték: akkor válik lehetővé a pápa látogatása, ha Bukarest biztosítja, hogy a hívek gyakorolhassák alkotmányos kisebbségi és felekezeti jogaikat. Elmondta: a pápai nuncius – aki tájékoztatva volt állásfoglalásukról – azt mondta, ha így néznék, a pápa soha egyetlen helyre sem mehetne, mindig lehetne kifogást találni.

“A pápalátogatással nem a jelenlegi akadályok, törvénytelenségek legalizálása történik, hanem az azokra való megoldás keresése, elősegítése, a légkörnek a javítása várható”

– jelentette ki az általános helynök. Úgy vélte, Ferenc pápa látogatásának mindenképp jótékony hatása lesz, ahogy 1999-ben II. János Pál bukaresti vizitjének is volt, bár feltétel volt, hogy máshova nem mehet. „Mégis nagyon fontos volt ez a találkozó. Volt egyfajta ortodox-katolikus közeledés, lényegesen javult a a pápa és a katolikus egyház megítélése a többségi ortodox közösség körében” – mondta a pápai prelátus.

(kronika.ro)

Ferenc pápa esetleges látogatása „emberi számítás szerint” a román hatóságoknak a restitúciós ügyekhez való hozzáállásán is javíthat, mondta kérdésünkre Potyó Ferenc. Emlékeztetett, tavaly év végén a pápai nuncius is meglátogatta a restitúciós bizottság elnökét, aki „nyíltan kimondta, hogy a restitúciós törvény nem egy jól átgondolt, és minden igényre figyelő törvény”, és új jogszabályra lenne szükség. Ennek ellenére nem történt változás, sorozatban kapják az elutasító határozatokat a különböző ügyekben, míg a Batthyáneum kapcsán a püspöki végrendelet értelmezése körül folyik a huzavona.

“Lényeges, hogy tisztán lássunk a kérdésben: itt nem egy tenni akaró, megoldáskereső kezdeményezésről van szó, hogy tisztázni kell a végrendelet igazi rendeltetését, motivációját. Itt időhúzásról van szó”

– jelentette ki lapunknak utóbbi kapcsán Potyó, aki szerint hatalmas változás kell ahhoz, hogy a hatóságok visszaadják jogos tulajdonosának az értékes ingatlant. Rámutatott, bár azt nem mondják ki, hogy le kell állni az üggyel, előrelépés sincs, „ha nem a végrendeletbe, másba kötnek bele”. „Lehet fellebbezni, ahova akar, oda megy az ember, telik az idő, de visszaadni nem fogják, nem is akarják, ez nagyon egyértelmű” – adott hangot borúlátásának a főegyházmegye második embere.

Mint arról beszámoltunk, a katolikus püspöki konferencia pár hete tartott kolozsvári ülését záró sajtótájékoztatón Ioan Robu bukaresti érsek szinte biztosnak mondta Ferenc pápa 2018-as romániai látogatását. A szentatyát egyes romániai katolikus közösségek körébe és zarándokhelyeire hívták meg, ezek között Balázsfalvát, Csíksomlyót, Máriaradnát és Bákót említették.

Forrás: Elküldte a hivatalos meghívót Ferenc pápának a gyulafehérvári érsekség

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: