//
most olvassa...
Közösségi/kisebbségi jogok, Kormányzás, Magyar-román, Magyarokról, Műemlékvédelem, Művelődés, Politika, Régiók/autonómia, Történelem, XVI-XVII. századok

Fejedelmi székhelyből kiállítótér Gyulafehérváron – Krónika

Kiállítótérként hasznosítanák felújítása után a gyulafehérvári fejedelmi palotát, amelyben az Erdélyi Fejedelemség történetét bemutató múzeum is helyet kapna. A fejedelmi székhely restaurálására ötmillió eurós projekt keretében kerül sor.

(kronika.ro)

Interaktív kiállítótérként működnének az ingatlan felújítását követően a gyulafehérvári vár fejedelmi palotájának egyes helyiségei, de a műemlék épületben az Erdélyi Fejedelemségnek emléket állító múzeum is helyet kapna. Az erdélyi elöljárók székhelyeként, majd a Habsburg-hódoltság után katonai laktanyaként szolgáló, leromlott állagú épületszárny felújítására a Regionális Operatív Program keretében nyert közel ötmillió eurós uniós támogatást a gyulafehérvári önkormányzat, amely ötletbörzét írt ki a restaurálandó ingatlan hasznosítására.

Ennek nyertese, a gyulafehérvári születésű Ligia Vlasa projektjében

interaktív kiállítótérként álmodta újra a nagy múltú épületet,

amelyben nagy hangsúlyt fektetett közösségi terek és zöldövezetek kialakítására, valamint a modern digitális technológiák használatára is, hangzott el a napokban tartott projektismertető sajtótájékoztatón. Az Agerpres hírügynökség szerint a fiatal építész elmondta, hogy pályázatában célként szerepelt a tereknek a látogatók részvételére alapozó kihasználása, de arra is figyelt, hogy ezek a szabadidő eltöltésére és a virtuális világgal való kapcsolattartásra is lehetőséget kínáljanak.

Újabb finanszírozási lehetőségeket keresnek

Ahhoz azonban, hogy a terv megvalósulhasson, előbb fel kell újítani a több mint három évszázadon keresztül katonai laktanyaként szolgáló, mára nagyon leromlott állapotba került ingatlant, amelyet 2009-ben kapott meg a helyi önkormányzat. Mircea Hava polgármester elmondta, az uniós támogatásnak köszönhetően

2021-re elkészülnének az épületszárny restaurálásával, ugyanakkor további finanszírozási lehetőségeket keresnek a többi várbeli épület rendbetételéhez.

Az elöljáró korábban úgy nyilatkozott, hogy az önkormányzat tavalyig 70 millió eurót fordított a gyulafehérvári vár rehabilitációjára. Most elmondta, hogy a hét épületszárny és két belső udvar korszerűsítéséhez mintegy 33 millió euróra lenne szükség.

Elsőként az E épületszárnyként számon tartott fejedelmi palota újulna meg, amelyben a tervek szerint az Erdélyi Fejedelemség múzeumát is berendeznék.

Számos teremben kelne életre Erdély aranykora, a diéta (országgyűlés), de lenne törvénykezési terem, illetve a pohárnokok, az őrség és a fejedelmi tanács intézményét is külön helyiségben mutatnák be.

Az épületben lapidarium is helyet kapna, kézművesműhelyek működnének, valamint kulturális központot és konferenciatermet is kialakítanának.

„Örülünk, ha felújítják” – értékelte a Krónikának az önkormányzat terveit Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános helynöke. Bár az ingatlan az Erdélyi Fejedelemség előtt a püspökségé volt, ma már semmi közük az érseki palota közvetlen szomszédságában lévő épülethez, így

az önkormányzat nem kell kikérje az érsekség véleményét annak rendeltetését illetően.

Ugyanakkor értékelik, hogy végre felújítják a nagyon leromlott állapotban lévő ingatlant, mondta az érseki helynök.

A gyulafehérvári várban, a székesegyház közelében található fejedelmi palota a 15. században épült, majd a 16–17. századi bővítési és átépítési munkálatok során nyerte el jelenlegi formáját. Kezdetben az erdélyi püspökség tulajdona volt, majd 1542-ben az alakuló fejedelemség tulajdonába került. Erdély fejedelmei majdnem 150 évig innen kormányozták az országot.

A fejedelmi palotának európai szintű berendezése volt, az udvaron szökőkutak álltak,

fénykorát II. Rákóczi György idején jegyezték.

1658–1660 között a török–tatár hordák kirabolták és felégették, 1690 után az osztrákok kaszárnyává alakították át. A püspökség újraszervezésekor, 1716-ban kapta vissza a jelenleg is használt épületet, az érseki palotát, míg az egykori püspöki és fejedelmi székhely másik épületszárnyát még három évszázadig a katonaság használta.

Forrás: Fejedelmi székhelyből kiállítótér Gyulafehérváron

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: