//
most olvassa...
egyházak, Kárpát-medencei körkép, Képzőművészet, Középkor, Közösségi/kisebbségi jogok, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyarokról, Műemlékvédelem, Művelődés, Politika, Régiók/autonómia, Történelem

Restaurálták a sepsikilyéni unitárius templom freskóját – Krónika/MTI

Teljes pompájában látható ismét a sepsikilyéni középkori unitárius templom Szent László legendát ábrázoló freskója, miután a Rómer Flóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány irányításával befejeződtek a restaurálási munkálatok.

(kronika.ro/MTI – Kátai Edit)

A megújult freskót szerdán avatták fel ünnepélyes keretek között a közigazgatásilag Sepsiszentgyörgyhöz tartozó településen – mondta az MTI-nek Diószegi László, az alapítvány igazgatója. Kifejtette: a templom falképeit már a XIX. század végén feltárták, de visszameszelték, majd az 1980-as évek végén kezdődött egy kutatás, amikor a templom súlyosan károsodott egy földrengés következtében.

Az igazgató rámutatott: 30 évig tartott a falképek restaurálása, amelyek a templomhajó teljes felületét befedik mind a déli, mind a nyugati, mind az északi falon. Az északi falat borító freskón látható a Szent László-legenda, amely kivételesen jó állapotban maradt meg, tette hozzá.

Gyülekezete már nincs a templomnak, de a városnak és az unitárius egyháznak az a szándéka, hogy rendszeresen hangversenyeket, esküvőket és keresztelőket tartanak ott,

ami azért fontos, mert irányt mutathat, miként szolgálhatják a közösséget a gyülekezet nélkül maradt értékes templomok, mondta az igazgató.

Hangsúlyozta: a külhoni magyar műemlékek felújítását segítő Rómer Flóris Terv keretében 2016-ban 80 műemléken kezdődtek el munkálatok, ezek között vannak kisebb méretű kutatások, de szép számban találhatók teljeskörű felújítási munkálatok is.

Az idén 250 millió forintból gazdálkodó Rómer Flóris Terv legfontosabb feladata nemcsak a veszélyben lévő műemlékek megóvása, az állagvédelem, hanem az értékek dokumentálása, feltárása is.

Erdélyben körülbelül 30 műemléken dolgoznak, főleg templomokon,

ugyanis sok Árpád-kori templom van, mondta Diószegi László. Kiss Lóránd marosvásárhelyi falkép-restaurátor az MTI-nek elmondta: feltételezhetően a XIV. század végén és XV. század elején készült a sepsikilyéni falkép. A kutatások azt mutatják, hogy Székelyföldön igencsak közkedvelt szent volt Szent László, akinek a legendája is rendkívül ismert volt. A falkép viszonylag épen megmaradt, így az értelmezhetősége sokat javult a viszonylag kevés restaurátori kiegészítéseknek köszönhetően.

Forrás: Restaurálták a sepsikilyéni unitárius templom freskóját

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: