//
most olvassa...
Igazságügy, Közösségi/kisebbségi jogok, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-román, Magyarokról, Politika, Régiók/autonómia

Rengeteget kell fizetnie Madéfalva volt elöljárójának – Krónika

Fellebbezés hiányában jogerőssé vált az a bírósági ítélet, amely pénzbírság kifizetésére kötelezi Szentes Csabát, Madéfalva volt polgármesterét a Községháza felirat miatt.

Szentes Csaba (kronika.ro/Pinti Attila)

Szentest – akinek időközben összeférhetetlenség miatt szűnt meg a mandátuma – azért perelte be tavaly szeptemberben a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), mert szerintük nem hajtotta végre a 2016 februárjában hozott jogerős bírósági végzést, és nem vette le a községháza homlokzatáról az intézményt megnevező magyar feliratot.

Noha a volt községvezető a per során dokumentumokkal bizonyította, hogy azt a feliratot eltávolították, tavaly novemberben a Hargita megyei törvényszék az egyesületnek adott igazat, és úgy döntött, Szentes Csabának az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget kell fizetnie bírságként minden nap késlekedésért. Ezt az összeget az említett végzés jogerőre emelkedésétől, azaz 2016. február 22-étől számolták, és az akkori minimálbérnek megfelelően napi 210 lejt számolva,

a bírság összege elérte akkor az 57 ezer lejt.

A madéfalvi polgármesteri hivatal épületéről azután vették le az egynyelvű Községháza feliratot, hogy a polgármester és a helyi önkormányzat jogerősen is elveszítette a Dan Tanasă által 2015-ben indított pert. Ez tavaly márciusban történt meg, pár héttel később, pünkösd előtt viszont – amikor az épület homlokzatát is felújították – román, magyar és német nyelven festették fel rá: Primărie, Községháza, Rathaus. Ezek a feliratokat azóta sem távolították el.

Forrás: Rengeteget kell fizetnie Madéfalva volt elöljárójának

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: