//
most olvassa...
Kormányzás, Parlament, Pártok, Politika

Feudalizmus és geopolitika a XXI. században – Adevărul blog

Az államok közötti kapcsolatokat, valamint a politikusok és saját országaik polgárai közötti viszonyokat különböző szemszögökből nézve szokták megmagyarázni, állandóan igyekezve megtalálni a tökéletes képletet, mely az összes viselkedést és az összes lehetséges változót magába foglalja.

(adevarul.ro)

Ennek ellenére minden alkalommal megfigyelhető, hogy e képletek keretében a legbonyolultabb és újabb kifejezéseket szokták használni és sokkal inkább a szakirodalom meghökkentése a fontos, mint az, hogy világos magyarázatot nyújtsanak az olvasóknak. Ezért ezek a képletek inkább csak – sikertelen – kísérletek annak leegyszerűsítésére, ami nagyon bonyolult, mint ebben az anekdotában.

Biztosan nem leszünk képesek megtalálni a tökéletes algoritmust, mely össze tudja foglalni az összes az államok közötti, a politikusok és államok, a politikusok és polgárok, valamint államok és polgárok közötti változót és kapcsolódási módszert. Ennek ellenére egyes olyan történelmi, jogi, gazdasági, földrajzi stb. fogalmak, melyeknek jól meghatározható lenyomatuk van a társadalomban, lehetővé teszik számunkra, hogy helyesebb következtetésekre jussunk, mint bármilyen egyenlet, mely tökéletesen szeretné megmagyarázni a fentebb felsorolt kapcsolatokban megjelenő viselkedéseket.

Mindezen fogalmak között van egy egyöntetűen elítélt: a feudalizmus. Senki sem akarja, hogy a feudalizmus hirdetőjének tartsák és azonnal elutasításra kerül bármilyen vád, mely e fogalom által lefedett szférával kapcsolatos. Miért pont ez? Mert a feudalizmust egyszerre tartjuk kártékonynak, valamint retrográdnak, begubózottnak és olyannak, mely értéki szempontból nem felel meg annak, ami ma az emberi társadalom.

Ilyen körülmények között fogalmazzuk meg a kérdést: kikerült a geopolitika – és ennek kiterjesztéseképpen az államok, a polgárok és a politikusok – a feudalizmusból? A meglepő válasz az, hogy NEM, az államok, a politikusok, a polgárok és a közöttük létező kapcsolatok túlságosan is nagymértékben ugyanolyan feudálisak, mint amilyenek néhány száz évvel ezelőtt voltak.

Konkrétan mi a feudalizmus? Számos történelmi magyarázat van, de néhány dolgot kell kihangsúlyoznunk fő jellemvonásként:

* a polgárok kvázi teljes alávetettsége a területi hűbérurukkal szemben;

* a hűbérúr kvázi monopóliuma a térség legfontosabb ipari létesítményei felett, az embereknek nincs más lehetőségük, mint az ő malmában őrölni a búzájukat, csak a hűbérúr birtokán gyártott tárgyakat használhatnak és így tovább;

* szinte teljes rendelkezés az egyszerű ember élete-halála felett;

* a polgárok teljes mértékben a hűbérúr döntését követik, ha ez utóbbi politikai, vagy vallási tábort vált, akkor ez automatikusan maga után vonja alattvalói politikai és vallási opcióinak megváltozását is;

* a városok harca, hogy kiszabaduljanak a hűbérurak ellenőrzése alól. A városok voltak a technológiai újítások, az egyetemek és iskolák, a gazdasági fejlődés, a tárgyalások és párbeszédek helyszínei, mindezek nagyobb mozgékonyságot biztosítva, mint amennyit egy hűbérúr el tudott fogadni;

* a hűbérurak harca egyetlen gyenge hatalmi központ létrehozásáért, mely nem zavarja saját hatalmuk gyakorlását;

* a hűbérurak büntetőjogi büntethetetlensége, akiket csak akkor lehetett elmarasztalni, ha a király/császár ellen szervezkedtek. Ezért volt szükség gyenge vezetőre, akinek nincsenek lojalitási elvárásai a hűbérurakkal szemben, így az utolsó büntetőjogi természetű fenyegetés is eltűnt.

Ha jól megnézzük, akkor a világ államainak jelenlegi belpolitikájában sokszor megfigyelhetünk különböző mértékű feudalizmust. Találunk olyan vezetőket, akik vaskézzel vezetik a területeiket és akik kvázi monopóliumokat vezettek be a termékek adásvételére – mert ma már a termelés nem hoz jelentős hasznot, de üzletláncok közvetlen, vagy strómanokon keresztüli birtoklása biztos profitot biztosít. Nyilvánvaló, hogy a mai közbeszerzéseket – oly sok országban – szintén jelenkori hűbérurak kaparintják meg. Egyetlen tollvonással adják át szinte teljesen elbutított lelkek több ezer szavazatát a kedvenceiknek, akik általában személyiség nélküli, a hűbérurak utasításait végrehajtó emberek, akik a megaláztatás bármilyen formáját elfogadják, helyzettől és körülményektől függetlenül – mert tudják, hogy hol a helyük: a „hely urai” nélkül ők csak a kemény valóság jelentéktelen nullái lennének.

De ne feledkezzünk meg arról a folyamatos harcról sem, melyet sok országban a jelenlegi politikai potentátok a törvény alkalmazása ellen folytatnak. A törvényesség a legnagyobb ellenfelük, mert ma már nem rejtőzhetnek el a saját kasztjukba tetteik következményei elől. Ebben a helyzetben egyetlen lehetőségük marad, nevezetesen az, hogy gyenge embereket ültessenek saját államaik élére, akik mindent elkövetnek a törvényesség, a jogállamiság és az igazságszolgáltatás akadályozásáért. Végső soron egy igazi hűbérurat sehol és senki sem akadályozhatja abban, hogy minden anyagi és politikai haszon folyamatosan és zavartalanul hozzá kerülhessen. Egy hűbérúr számára a lengyel liberum veto rendszer a tökéletes és bármelyik országban alkalmazandó, melynek értelmében egyetlen nemes bármelyik törvénytervezet elfogadását megakadályozhatta nemtetszésének egyszerű szóbeli kifejezésével.

A jelenkori hűbérurak, természetesen, a területeiken nem akarnak erős városokat, jó egyetemeket és minőségi iskolákat. Nyilvánvalóan ellene vannak a technológiai újításoknak is, mert a XXI. században ezek – egyénként – több szabadságot képesek biztosítani az embernek. Ezen kívül nem tudják elviselni a felnőttképzés fogalmát, a könyvesboltok és a könyvtárak pedig erős ellenségeknek számítanak a területükön. Kizárólag gyenge, ostoba, gyáva embereket neveznek majd ki az oktatás területén hatáskörökkel rendelkező minisztériumok élére és kizárólag a politikusokkal szembeni hajbókoláshoz közeli előlépési kritériumokat vezetnek majd be. Aztán igyekeznek majd elérni, hogy az értelmiségi elitek távozzanak az oktatási rendszerből, mert ezek minősége emelné a szavazásra készülő hallgatók és diákok mélyreható gondolkodási képességét; a hűbérúr minden olyan lépést elrendel majd, mely megakadályozza a társadalom mélyreható intellektuális gyakorlattal megvalósuló felemelkedését.

Hol jelenik meg a geopolitika?

De a fentebb bemutatott dolgok oly sok állam belpolitikájához tartozik. Hol jelenik meg ebben a geopolitika?

Valójában az azonnal jelentkezik, ahogy mondani szokták, a sarok mögött van. Konkrétan, az államok gyengébbek, vagy erősebbek, a geopolitika nagy erői pedig egy bizonyos befolyási övezetben igyekeznek a saját kormányzati és társadalomszervezési modelljeiket érvényesíteni.

Ezért nem kellene csodálkoznunk, hogy egy korrupcióval szemben toleráns geopolitikai szereplő behatolása egy bizonyos területre a helyi korrupció bátorítását jelenti – vagy ennek állandó és nem a korábbinál alacsonyabb szinten tartását.

Ezen kívül egy nagyhatalom, amikor behatol egy bizonyos területre, nemcsak a politikai gyakorlatait hozza magával, hanem egész társadalomszervezési, gazdasági és politikai szövetségi elképzeléseit is. Ennek megfelelően egy bizonyos nagyhatalom által egy gyengébb államnak nyújtott hitel lehetővé teszi az előbbi számára, hogy elég átfogó cselekvési irányokat határozzon meg az utóbbi számára, a biztosított összeg arányában. Egy olyan társadalomban, melyben az emberek számára az anyagi komfort megteremtése az egyik elsődleges törekvés, a nagyhatalmak a gyengébb államok finanszírozásában versenyeznek egymással. Ez a versengés nyílt, leplezetlen.

A gyengébb államok vezetői a saját országukban gyakorolt feudalizmus fokától függően veszik igénybe az ilyen típusú finanszírozásokat. Ennek megfelelően, ha egy nagyhatalom pénzügyileg akar támogatni egy gyengébb államot, az ottani vezetőket pedig mélyen áthatja a feudalizmus, akkor gyorsan konfliktus, vagy érdekegyezés alakulhat ki. Konfliktus akkor robban ki, ha a nagyhatalom a saját határain belül túlhaladásra ítélt történelmi-politikai-gazdasági-mentális momentumként viszonyul a feudalizmushoz, de akarategyezés lesz, ha a nagyhatalom politikusainak sikerült a saját államukban feudális vezetési módszert bevezetniük, melyben a törvényesség megáll a politika „kapujában”.

A kisebb hatalmú államok mindig is a nagyhatalmakat utánozták; a gyengébb országok vezetői nemcsak a saját elődjeikben kerestek modelleket, hanem a nagyhatalmak jelenlegi vezetői között is. Gondolatmenetük helyes – a gyengébb államok nem tudnának rávenni egy nagyhatalmat arra, hogy szövetséget kössön velük, ha nem lenne minél több közös értékük azokkal, akik a szövetség javaslása pillanatában azoknak a geopolitikai erőknek a vezetői.

A kulcsfontosságú államoknak az összes nagy geopolitikai vektor udvarol, vezetőiknek pedig sok mindent elnéznek – csakhogy ezek száma kisebb, mint azt általában hiszik. Ilyen körülmények között a többi állam vezetőinek opciói nem mindig esnek egybe nemzeteik valódi érdekeivel, hanem szigorúan a feudalizmus-mértékükkel arányosan érvényesülnek. Minél korruptabb, minél megalomániásabb, minél törvényességellenesebb és jogállamellenesebb egy kishatalom vezetője, annál jobban közeledik az ilyenfajta cselekvési típust megtűrő államokhoz. Sőt, e nagyhatalmak közül egyesek elkövetik azt a hibát, hogy nemcsak megtűrik, de bátorítják is az ilyenfajta viselkedést, nemcsak a térségben ejtve foltot az imázsukon, hanem a saját államukban is – végül saját maguk kínálva ingyen muníciót a nagyhatalmak globális propagandaháborún belüli ellenfeleiknek.

Ez a globális propagandaháború a technológiai modernizáció következménye, mely számos mentális és társadalmi-gazdasági természetű változáshoz vezetett. De elvezetett még valamihez: a városok fontosságának növekedéséhez az államok rovására, amit a nemzeti GDP-hez való jelentős hozzájárulásuk biztosít. Ezeket az aktív és innovatív városokat egyre inkább olyan népesség kezdi lakni, mely éppen abban a helyzetben válik politikai aktívvá, amikor a nemzeti leadership feudális típusúvá alakul, mert a modern városok már nagymértékben egy egyetemes, teljes mértékben globális világba integráltak. Ahogy az itt látható, 14 városnak több mint 20 millió lakója van, 40 városnak több mint 10 millió, 80-nak pedig több mint 5 millió. Ezek a városok nemcsak gazdasági, hanem politikai vektorok is, melyek sokkal nagyobb hatósugárban módosítják a politikai tájképet, mint amennyit a közigazgatási méretük indokolna.

Márpedig ezek a nagy, innovatív városok az elsők, ahol teljesül a reneszánsz eszméje – a humanizmus, az ember minden erkölcstelen gyakorlat felett áll. A városoknak valójában nincs választási lehetőségük – csak akkor fejlődhetnek, ha adminisztratív és politikai szempontból nagyon jól artikuláltak, hiszen egy többmilliós városban kirobbant lázadás túl sokba kerül és ennek költségei szinte elviselhetetlenné válnak. Éppen ezért a nagyvárosok aktívan, sőt elkeseredetten támogatnak bármilyen hálózati formát – az egyéni vélemények kommunikációja terén, a személyszállításban, a szállodai elhelyezésben és így tovább –, mert ezáltal menetközben javíthatók ki a több tíz, vagy több száz éves politikai és közigazgatási rendszerek hiányosságai.

Valójában, ahogy azt Umberto Eco helyesen megállapította Alessandriai Aymarus szavain keresztül a Baskerville-i Vilmossal A rózsa nevében folytatott párbeszéde első 5 replikájában (keressenek rá a „bűnbarlang” – speluncă – szóra, az azt követő 5 replikáról van szó) (a rádiójáték-változatban a 46:45-től), az alapvetően feudális elszigetelődés hosszú távon nem hasznos, ellenkezőleg; a városok egyetemeket, erős gazdasági cseréket, intellektuális pezsgést jelentenek. Ezen kívül ezekben az években a városok és az egyetemek arra kényszerülnek, hogy elsőkként találjanak válaszokat a napjainkat megmérgező nagy kihívásokra: a munkahelyek válságától és robotizálástól a környezetvédelemig, a városfejlesztésig és így tovább. Ilyen körülmények között a viselkedésükben és értékrendjükben feudális politikusok nemcsak túlhaladni szükséges akadályokat jelentenek, hanem olyan személyeket, akik élből a történelmen és a gazdaságon kívülre helyezik magukat, ami végül utcai lázadásokhoz vezet nemcsak a vezetők, hanem főleg a feudális társadalomvezetési stílusuk ellen.

A globális propagandaháborún belül pedig minden nagyhatalomnak eszmei szinten a legjobb törvényességi, politikai és közigazgatási, valamint gazdasági gyakorlatokat kell támogatnia. Iszonyatosan ironikus, hogy szavakban minden nagyhatalom ugyanazokat az eszméket támogatja, de odahaza csak ambícióihoz képest elégtelen arányban képes azt bizonyítja, hogy teljesíti is azokat.

Végső soron a nagyhatalmak közül a jelenlegi évszázad végére csak azok maradnak meg, melyek képesek lesznek minél közelebb kerülni a tökéletes társadalommodellhez – ahogy azt a polgárok, a reneszánsznak a fejlődési szakaszukban ma oly magasra jutott humanista haszonélvezői meghatározzák majd. Nem minden polgár képes tudós elemzéseket végezni, de elég jóérzés van benne, hogy ismerje a szabadság, az etika és a becsületes munka legfőbb értékét. Minthogy az utóbbi években nagy leleplezések történtek a politikusok kevéssé erkölcsös viselkedéséről – a Panama Papers tankönyvbe illő példa erre –, egyértelmű, hogy a politikusoknak alkalmazkodniuk kell a nap, mint nap fejlődő globális város elvárásaihoz.

A globális város nem a globális falu; a város energikusabb a falunál, de kifinomultabb, igényesebb és türelmetlenebb is; a globális város arra kényszeríti az államokat, hogy hozzá alkalmazkodjanak és nem fordítva. Éppen ebben a paradigmában kell értelmezni azt, hogy Svájc 2018-ban lemondott a banktitokról. Ezért ez a globális város el fogja nyelni azokat a politikusokat, akik nem akarnak urbánusok lenni, a hűbérurak pedig a saját praktikáikkal együtt fognak elsüllyedni a falusiasság régi formáiba, még a globális falu felsőbb küszöbét sem érve el.

Ezért válnak döntővé azok a politikai modellek, melyeket a nagyhatalmak a befolyási szférájukban lévő gyengébb államoknak kínálnak: jelenleg a nagyhatalmaknak óriási felelősségük van az egész emberiség jó irányba terelését illetően. Ellenkező esetben nem lesz többé sem béke, sem nyugalom, sem gazdasági haladás és el fogjuk pazarolni mindazt, amit az elődök évszázadok alatt felhalmoztak. Mindez pedig annak lesz a következménye, hogy a politikusok túl sok országban akarják megőrizni feudális kiváltságaikat és érinthetetlenségüket egy olyan társadalomban, mely a választások során egyre erőteljesebben veti fel a politikus tetteivel szembeni felelősségének kérdését.

https://youtu.be/wOSWQITIq_8

Marius Văcărelu

adevarul.ro, 2017. május 19., 11:44

Feudalism şi geopolitică în secolul XXI

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: