//
most olvassa...
Felvidék/Szlovákia, Kárpát-medence, Közösségi/kisebbségi jogok, Magyar szervezetek, Magyarokról, Művelődés, Politika, Régiók/autonómia

Valamiféle autonómia – ujszo.com

Ahhoz képest, hogy a Kisebbségi Kulturális Alap a következő évtizedre meghatározhatja a felvidéki magyar civil szféra fejlődésének anyagi kereteit, a tervezet elfogadását minimális nyilvános vita kísérte. Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy a kibeszéletlenség miatt utólag egyre többen próbálják az alapot a kulturális autonómia megnyilvánulásaként értelmezni – miközben a gyakorlatban kevés köze van ahhoz.

(ujszo.com)

A nyilvános párbeszéd hiánya több tényezőnek is betudható. A jelenlegi, egyértelműen szűkre szabott rendszeren túl nem volt alternatívája a Kisebbségi Kulturális Alapnak, a kormánykoalíciónak pedig sietnie kellett az ígéretei teljesítésével, az illetékeseket szorították a határidők. Mindez megmutatkozott abban is, hogy minimális tér jutott a szakmai vonzatú háttéregyeztetésekre, és azok kudarcot vallottak. Pedig lehetett volna beszélni a szakmai bizottságok összetételéről és annak indoklásáról, miért kell bizottságonként két személyt felülről kinevezni az ötből, vagy arról, miért nem lehet a transzparencia jegyében előre nyilvánosságra hozni a pályázatok elbírálásának szakmai szempontjait. A hasraütésen túl szintén nem indokolja semmi, miért alakultak úgy a keretösszegek, ahogy, és nem tudni, miért kezeli az alap továbbra is kiemelten előnytelenül a magyar kisebbséget az ország többi kisebbségéhez képest.

Mindezek az aggályok ügyes menedzseléssel kezelhetővé válnak, de az alap szerkezetének kevés köze van a valódi értelemben vett autonómiához (miközben a szlovák és magyar sajtóban nyíltan, a kormány politikusainak részéről pedig sugalmazva ez rendre megjelenik). Az alap igazgatóját a kulturális minisztériumban nevezik ki, jó esetben egy megfelelő, rossz esetben teljesen alkalmatlan, esetleg egyenesen rosszindulatú személyt. A szakmai tanácsokban pedig a felülről kinevezett két tag mellett három, közelebbről meg nem határozott módon kiválasztott kisebbségi képviselő határozza meg autonóm, kívülről nem számon kérhető módon az egész kulturális támogatási koncepciót. A kisebbségek által kiválasztott képviselők kapcsán egyébként nagy a homály: ha átlátható a folyamat, az az egyes regionális és kulturális érdekcsoportok nyílt harcába torkollik, ha előre leosztott módon kerülnek oda képviselők, akkor pedig a bizottságnak végképp semmi köze nem lesz a transzparenciához és az átláthatósághoz. Jó kérdés, melyik a rosszabb és melyik a jobb opció.

Az alap létezése e kritikától függetlenül jó dolog – egyszerűen azért, mert a jelenlegi állapotokhoz képest előrelépés. Létezésének pozitívuma azonban nem a struktúrában rejlik, hanem a rendelkezésre álló többletforrásokban (már ha feltételezzük, hogy a megemelt összeg egy része nem az állami és önkormányzati fenntartású intézmények költségvetésének kipótlására lesz fordítva). Emellett a korábbi tapasztalatok alapján is elmondhatjuk, hogy a magyar civil szféra ideális esetben jóval nagyobb összegből tudna csak gazdálkodni, mint a megemelt keret. A kisebbségi kultúra finanszírozásának problémája nem oldódik meg, mindössze változnak a körülmények. Méghozzá nagy csendben.

Forrás: Valamiféle autonómia | ujszo.com

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: