//
most olvassa...
Emberi jogok, Gazdaság, Közösségi/kisebbségi jogok, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-román, Magyarokról, Parlament, Pártok, Politika, Régiók/autonómia, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ, Szociálpolitika - Egészségügy

Magyar rezidensorvos Kolozsváron: Volt olyan magyar beteg, aki azt kérte, beszéljünk románul – maszol.ro

Kihirdette pénteken Klaus Johannis államfő a kórházakban magyarul törvénymódosítást, amely 2018-tól lép életbe. Az RMDSZ javasolta jogszabály arra kötelezi a kórházakat és a szociális intézményeket, hogy magyarul tudó személyzetet alkalmazzanak ott, ahol a magyar lakosság számaránya eléri a 20 százalékot, illetve az ötezer főt. Virág Tímea Helga első éves plasztikai sebészrezidenssel, a kolozsvári rehabilitációs kórház orvosával arról beszélgettünk, mennyire könnyíti meg az életüket a jogszabály.

(maszol.ro/Monitorul de Cluj)

Mi a véleményed a törvénymódosításról?

Nagyon örülök neki. Elsősorban azért, mert hiányát érzem a magyar nyelven tudó kórházi alkalmazottaknak. Nem mindegy, hogy a beteggel milyen nyelven beszélünk. Függetlenül attól, hogy ki milyen nemzetiségű, a saját baját, ahol neki fáj, azt csak az anyanyelvén tudja precízen elmondani. Ha valamilyen más nyelven kell ezt elmondania, valószínű, hogy már általánosságokban fog beszélni. Valószínű, hogy olyan szavakat használ, amelyek éppen szerepelnek a szótárába, de nem biztos, hogy az így kimondott szavak a szóban forgó tünetet írják le. Nekünk, orvosoknak, nagyon precízen kellene a tüneteket kikérdeznünk a betegtől, és ezt csak anyanyelven lehet.

Nekem az anyanyelvű kommunikációval csak pozitív tapasztalataim vannak. Marosvásárhelyen végeztem, ahol nagyon nagy számban voltak körülöttem magyar betegek, magyar orvosok, magyar diákok. Nagyon nagy félelmem volt, hogy Kolozsváron, egy román intézményben magyarként hogyan fogok boldogulni, ahol már felelősség is van a nyakamon. De szerencsére a rehabilitációs kórházban szertefoszlott a félelem Alexandru Georgescu professzor mellett. Ráadásul vannak magyar kollégáim is.

Magyarként elfogadtak a kórházban, sőt folyamatosan kérik a segítségem, amikor magyar betegeink vannak. Nem azért fordulnak hozzám, mert az orvos, az ápoló esetleg nem boldogulna a magyar betegekkel, hanem mert átlátják azt, hogy anyanyelven sokkal precízebb kérdést tehetsz fel és precízebb választ kapsz. A főasszisztensnő igyekszik úgy beosztani a magyar betegeket, hogy hozzánk kerüljenek.

Örülök ennek a törvénymódosításnak azért is, mert a magyar egyetemisták egyik nagy gondja Kolozsváron, hogy nem találnak magyar orvost. Most a keresést megkönnyítették.

Van tudomásod a kolozsvári gyermekkórházban megalázott kislányon kívül olyan esetről, amikor egy beteget nem részesítettek ugyanolyan bánásmódban az anyanyelve miatt?

Amióta Kolozsváron dolgozom, nem hallottam ilyen esetről. Marosvásárhelyen elég gyakran előfordul ilyen viszály – annak ellenére, hogy sokan azt gondolnák, Marosvásárhelyen ilyen nem történhet meg. Egyetemistaként például azt tapasztaltuk Vásárhelyen egy gyakorlat során, hogy nem volt megfelelő figyelem fektetve azokra a betegekre, akik nem tudtak kellőképpen románul. Nem biztos, hogy rosszindulat van ennek hátterében, valószínű a nyelvi korlát miatt nem tudta a beteg olyan könnyen és gyorsan elnyerni az orvos bizalmát, és fordítva: az orvos a beteg bizalmát.

Volt olyan páciensem, aki egyenesen megkért, hogy beszéljünk románul. Amikor rákérdeztem, miért szeretné ezt, nem kaptam választ. De a nagyszüleim történetéből tudom, hogy ezt a félelmet a kommunizmusból hozzák, abból a rendszerből, ahol nem szabadott az utcán magyarul beszélni, nem lehetett a magyar himnuszt elénekelni.

Persze a nyelvi korlát a magyar ajkú orvosokat is érinti például akkor, amikor egy tájszólással beszélő román pácienssel találkoznak. Tőled, mint magyartól viszont elvárják, hogy ez számodra ne legyen gond. Pedig ez nagyon nagy munka, és ezt a sok-sok plusz erőfeszítést nem biztos, hogy kellően értékelik a kollégák. Egy román nemzetiségű rezis kollégámnak meséltem el 26 évesen, hogy az iskolában ugyanolyan tankönyvből tanultam a román nyelvet, mint ő, ugyanolyan tételből érettségiztem, mint ő. Meglepődve nézett rám, hogy tényleg? Ekkor tudatosult benne, hogyan is működik nálunk az oktatási rendszer.

A gyakorlat azt mutatja, a betegnek és az orvosnak is fontos, hasznos a minél precízebb információcsere, a politikum nagy része viszont mintha egy párhuzamos világban élne – legalábbis úgy tesz. A honatyák képesek voltak az alkotmánybíróságon megtámadni a törvénymódosítást, amelyet korábban csont nélkül megszavaztak. Mit gondolsz erről a gesztusról?

Más esetekben is visszaköszön ez a logika. Sok esetben éreztük azt, hogy a politikum nem biztos, hogy átlátja azoknak a törvényeknek a gyakorlati hatását, amelyet megszavaz. Csak egy példa: amikor a rezidensvizsgát tettük, csupán egy fekete markert lehetett bevinni a vizsgaterembe. Ezzel csak az volt a gond, hogy a tesztlap mindkét oldalára nyomtattak, és ha az egyik oldalán bekarikáztuk a fekete markerrel a választ, a lap másik oldalon a marker átütött, és már nem tudtuk kiolvasni a kérdést.

Virág Tímea Helga (középen) (maszol.ro)

Nekem azzal van a legnagyobb bajom, amikor tudja, érzi a szükségét valaki például orvosként a kisebbségi nyelvnek, de még azért sem veszi igénybe, mert presztízskérdést csinál belőle.

Nem tudjuk úgy lezárni ezt a beszélgetést, hogy meg ne kérdezzem: aki elvégzi az orvosi egyetemet, miért az az első gondolata, hogy el ebből az országból?

Az egyik ok a rezidensvizsga. Ez a szűrőrendszer nem biztos, hogy a legjobb megoldás arra, hogy egy ország eldöntse, kik legyenek az orvosai és kik nem. Jelenleg hat év egyetem után a rezidens vizsga nélkül nem lehetsz a romániai kórházakban még takarítónő sem, nemhogy ápoló, orvos, és ez nagy kudarc lehet a leendő orvosnak.

A vizsga letétele óriási feladat. Most, hogy túl vagyok már rajta, nem látom annyi súlyosnak, de visszagondolva, óriási munka volt. Nem azért, mert tanulnod kell, hanem azért, mert olyan dolgokat kell megtanulnod, és olyan részletesen, amelyeket nem biztos, hogy használni fogsz az elkövetkezendő pályafutásod során. Függetlenül attól, hogy mire szakosodunk, egy általános anyagot kell megtanulnunk. És itt jön még egy csavar: a több száz oldalas könyvet, amelyből vizsgáztunk, a megmérettetés előtt pár hónappal adták ki. És persze a könyv tele van hibákkal, tárgyi tévedésekkel.

2010-ben, amikor elkezdtük az egyetemet, nem úgy tudtuk, hogy így fogjuk befejezni. Minimum annyit megérdemeltünk volna, hogy tudjuk, hat év múlva milyen vizsgát kell tennie és miből. És hogy még tetézzem: rezidensvizsga után még tudtuk, hogyan, milyen módszer szerint fogunk szakterületet választani.

Az évfolyamunk nagy része ezek után kiment külföldre, sokan Magyarországra. Ott elég egy interjú és egy önéletrajz, rezidensvizsga nélkül is felvételt nyertek. Hogy a fizetés és az életszínvonal mennyivel jobb vagy nem, egyéntől függ. Én például most elégedetett vagyok a romániai rezidenseknek adott juttatásokkal, fizetésekkel. Viszont a magyarországi kórházak felszereltsége, és az, hogy anyanyelvükön tudnak boldogulni, sokak számára ütőkártya.

Én is készültem külföldre, amíg egy Erasmus-ösztöndíj során bele nem láttam, hogy külföldön sem minden úgy van, ahogy itthon elmondják. Hiába volt anyagi jólétem, hiába volt nagyon szép lakásom, szép környezetem, egyedül éreztem magam, távol a családomtól, a nagy baráti körtől, a diáktanácstól. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy nem ér annyit az anyagi jóllét, hogy mindezektől távol legyek.

Forrás: Magyar rezidensorvos Kolozsváron: Volt olyan magyar beteg, aki azt kérte, beszéljünk románul

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: