//
most olvassa...
Emberi jogok, Gazdaság, Közösségi/kisebbségi jogok, Kormányzás, Magyar-román, Magyarokról, Politika, Régiók/autonómia, Szociálpolitika - Egészségügy

Januártól biztosítva lesz az anyanyelvű kommunikáció a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházban – Transindex

Jövő év első napjától kezdve a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház biztosítani fogja, hogy a páciensek anyanyelvükön kommunikálhassanak az egészségügyi személyzettel, ahogy azt a törvény előírja – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök.

Tamás Sándor üdvözölte azt az áprilisban elfogadott jogszabályt, melynek értelmében azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot vagy lélekszáma az 5.000 főt, ott az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek az illető kisebbség nyelvén beszélő szakszemélyzetet alkalmazni. A megyei tanács elnöke elmondta, már tárgyalt az általa vezetett intézmény hatáskörébe tartozó megyei kórház vezetőségével a törvény gyakorlatba ültetéséről.

Tamás Sándor hozzátette: korábban már több esetben is gondot okozott, hogy magyar ajkú betegek nem tudták elmondani panaszaikat, mert nem volt magyarul beszélő orvos vagy ápoló az osztályon.

Arra a kérdésre, nem tart-e attól, hogy a törvény tovább fokozza majd az amúgy is súlyos orvoshiányt, a Kovászna megyei tanács elnöke azt válaszolta: reméli, hogy az egységes bértörvény megállítja az orvosok elvándorlását az országból, sőt, az eddig kivándorolt szakemberek is hazatérnek majd.

Tamás Sándor leszögezte: nem feltétlenül magyar etnikumú, hanem magyarul értő és beszélő szakszemélyzetre van szükség a magyar páciensek ellátásához.

Ugyanakkor kijelentette: az egészségügyben magyar nyelvhasználatot biztosító törvény valós igényből született, és nem ‘fölösleges luxus’, ahogyan a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nevezte a jogszabályt. (agerpres)

Forrás: http://www.transindex.ro

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: