//
most olvassa...
Emberi jogok, EU, Európai Parlament, Közösségi/kisebbségi jogok, Magyar szervezetek, Magyar-román, Magyarokról, Pártok, Politika, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

PSD-politikus: az RMDSZ-ben tiltják a vegyes házasságot – Főtér

Az EP-képviselő úgy érezte, meg kell nyilvánulnia.

(foter.ro)

Az RMDSZ-ben van egy belső szabály, amely tiltja, hogy a szövetség tagjai románokkal házasodjanak – írta hétfőn Facebook-oldalán Cătălin Ivan (PSD) európai parlamenti képviselő.

A politikus azt írta: hallott egy konkrét esetről, hogy egy RMDSZ-politikusnak választania kellett román nemzetiségű szerelme és a politikai pálya között és az előbbit választotta.

Ivan állításaira lecsapott az Antena3 és műsorba kapcsolták a politikust, ahol ő elismételte állításait. Felhívták Frunda György volt RMDSZ-szenátort is, aki ostobaságnak nevezte a dolgot.

Cătălin Ivan aztán a Facebookra is kiposztolta: ellenőrizte korábbi felvetését és úgy tűnik, hogy nem igaz. Viszont ha már egyenes adásban volt a televízióban, kihasználta az alkalmat, hogy kicsit piszkálja az RMDSZ-t. Az addig unottan nyilatkozó Frundánál kicsit elszakadt a cérna és felrótta Ivannak, hogy az európaiság nem ragad rá Brüsszelben.

A videó itt megtekinthető.

Forrás: PSD-politikus: az RMDSZ-ben tiltják a vegyes házasságot

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: