//
most olvassa...
egyházak, EU, Európai Bizottság, Kárpát-medencei körkép, Külpolitika, Magyarokról, NATO/fegyveres ügyek, Politika

Felemelt kezek – maszol.ro

Ami sok, az sok – mondta Theresa May brit miniszterelnök a londoni terrortámadás után. Persze ő is tudja, hogy lehet több is, még több. Londonban, Brüsszelben, Berlinben vagy Párizsban.

(maszol.ro/Index)

Párizsban kalapáccsal rontott neki egy, a Notre Dame katedrális előtt őrködő  rendőrnek a terrorista – később kiderült, hogy az Európai Unió által migránsokról írt együtt érző riportjáért díjazott újságíró – visszahozta azokat az időket, amelyek a Miasszonyunk székesegyház építését megelőzték.

Évente 14 millió turista és néhány száz hívő látogatja ma a gótika remekművét. Előbbieket inkább a Notre Dame-i toronyőr című musical, mintsem Victor Hugo regénye irányítja a Cite szigetére, még kevésbé keresik a hitnek köveit, hangjait,

a „…középpont(ot) amely nemzette Párizst,/ ütő(t), amely Párizs zengő harangját veri…” (Somlyó György Notre-Dame de Paris) Szólt ez a harang hajdan a rigómezői csata emlékére, a nándorfehérvári győzelem örömhírére is. Ma Párizsban a harangkongatók inkább Orbán Viktor Magyarországával riogatnak, mintsem a kalapácsos támadókkal… Róluk csak kelletlenül árulják el, hogy kicsodák.

Láttam egy kedd esti képet a Sky News televízióban a Notre Dame-ról. Az oda bemenekült turisták felemelt kézzel állnak a kiérkező rendőrök utasítására, mintegy megadva magukat a mohóságból, tudatlanságból, nemtörődömségből Európába behurcolt terrornak. Felemelt kézzel bizonyítják, hogy ők nem a kalapácsos gyilkos cinkosai, csak tehetetlen áldozatok.

A fénykép beszédes illusztrációja a kapitulációnak. Hiába szajkózta néhány héttel ezelőtt a média, hogy Európa győzött a terrorizmus fölött, egyetlen kalapáccsal több száz embert kergetett be a templom falai közé egyetlen fanatikus.

Minden jel arra vall, hogy elszigetelt volt az a támadás, amit egy kalapácsos férfi követett el egy rendőr ellen a párizsi Notre Dame előtti téren, és semmi nem utal arra, hogy az illető radikális iszlamista volna – közölte gyorsan a francia kormány szóvivője. Annak ellenére, hogy azt kiabálta: „Ezt Szíriáért!”, annak ellenétre, hogy a támadást követően az Iszlám Állam által kikiáltott kalifátus katonájának nevezte magát.

„A globalista emberjogi mantrákkal nem lehet rendezni a Nyugat és az iszlám problémákkal terhes kapcsolatát” – mondta Pierre Manent francia filozófus. A kereszténység és az iszlám társadalomfelfogása ugyanis élesen elüt egymástól, mivelhogy az iszlám törvényalkotó és államirányító vallás. Az iszlámban a hit közössége összeforr az állammal. Ezért is volt kilátástalan a Nyugatnak az az elképzelése, hogy a jogok és a liberális normák birodalmaként kell fellépnie és magába olvasztania az egész világot. A radikális iszlám két részre osztja a világot: a behódolás házára, ahol az iszlám hit uralkodik, és a háború házára, ahol a hitetlenek élnek. A kereszténységnek pedig csupán évszázados falai állnak, a hitközösségtől szinte teljes mértékben megfosztotta a Nyugatot a mai ultraliberális felfogású vezetőréteg. Noha a teljes emberi lét szükséges feltétele, hogy az egyén valamilyen közösséghez tartozzék. Ez volt a görögök és a rómaiak felfogása. Valamint a kereszténységé.

Volt. Nincs. Kellene lennie.

Egyébként jelképpé válik a kép: felemelt kézzel adja meg magát Nyugat a kalapácsként lesújtó iszlamista terrornak.

S aki emiatt nyugtalanságot érez, nem tehet mást, mint hogy Radnóti Miklós sorait idézi magában a Szajna szigetén: „Dobd el a rémes újságot, vidám / Fehér felhőt lenget a Notre-Dame; / ne gondolj másra, ülj le, nézelődj, / figyelj! Mert holnap úgyis nélküled / bomlik a tér fölött a szürkület.”

Ahogyan Theresa May kormánypártja fölött is kibomlott a szürkület a tegnapi választásokon. A kevesebb mint két hónappal ezelőtt mért kétszámjegyű előny ugyancsak elfogyott, s az előrejelzések szerint May el is veszítette az alsóházi többségét. Kisebbségi kormányzásra kényszerülhet, ami megnehezíti alkupozícióját a Brexit-tárgyalásokon. (Nem mintha egy kétszámjegyű győzelem megkönnyítette volna, ám legalább Albionban derűsebb napok elé nézhetett volna.)

S mindezt az a sokk idézte elő, amiről Theresa May határozottan kijelentette: sok. Sajnos lehet még több. Nagy-Britanniában és a kontinensen is. Európa igyekszik nem beszélni a terrorizmusról, amelyről azt gondolja, ha nem esik szó róla, akkor nincs is. Pedig a mindennapok részévé vált. Az is marad hosszabb időre.

Legfeljebb abban bízhatunk, amiről Peter Eglund ír a Dagens Nyheter című svéd napilapban: bár a dzsihádisták továbbra is gyilkolni fognak, és sok embernek fognak még fájdalmat okozni, ugyanakkor lassan ők is a történelem szemétdombjára kerülnek.

Forrás: Ambrus Attila: Felemelt kezek

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: