//
most olvassa...
Cotroceni, Kormányzás, Parlament, Pártok, Politika

Sorin Grindeanu megkapta a selyemzsinórt – Krónika

Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a kormányprogram gyakorlatba ültetésének hiányosságai miatt Sorin Grindeanu miniszterelnök lemondását kérte, és közölte vele, hogy megvonja tőle a politikai támogatást – értesült több bukaresti hírügynökség hivatalosnak mondott forrásokból.

Liviu Dragnea (kronika.ro/Facebook)

Dragnea hétfőn este a párt bukaresti székházában találkozott Grindeanuval, illetve a kormány egyes tagjaival, és közölte: többek között a Fejlesztési és Beruházási Szuverén Alap megvalósításának elmulasztása miatt kérte a kormányfő lemondását.

Grindeanu ugyanakkor közölte vele: nem hajlandó lemondani.

Eközben bukaresti lapértesülések szerint a PSD országos végrehajtó testületének szerdai ülésén dőlhet el a miniszterelnök sorsa. PSD-n belüli források szerint Liviu Dragnea pártelnök ezen az ülésen viheti keresztül arra irányuló szándékát, hogy eltávolítsa a kabinet éléről Sorin Grindeanut.

A lehetséges utódok között fölmerült Carmen Dan belügyminiszter neve, aki azonban kedden ezt cáfolta.

Eközben Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) ügyvezető elnöke azt állította: olyan információkhoz jutott többek között PSD-s forrásokból is, hogy Dragnea RMDSZ-es miniszterelnök-jelöltet nevezne meg. Ezt aggasztónak nevezte, megjegyezve, ha Dragnea nem bízik a saját párttársaiban, akkor sem az a megoldás, hogy RMDSZ-es politikust jelöljön miniszterelnöknek.

A felvetésre Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke nem kevés iróniával reagált. „Megkérdezték tőle, mit szívott ma reggel, mit szívott fel az orrán keresztül?” – mondta újságíróknak, megjegyezve, elfogadhatatlan, hogy egy politikai vezető ilyen ostobaságokat dob be a köztudatba, ugyanakkor mégsem kellene az RMDSZ-t „természeti katasztrófának” tekinteni, hiszen az RMDSZ tagjai is román állampolgárok.

Hozzátette: nem kapott hivatalos formában kormányra lépési felkérést, ezért nincs amiért spekulációkba bocsátkozni. Leszögezte: jelenleg nem állnak fenn a kormányra lépés feltételei, amíg létezik a koalíció, a kormány és van miniszterelnök, addig nincs miért a kormányra lépésről spekulálni.

Arra a felvetésre, hogy Liviu Dragnea arról beszélt: az RMDSZ kormányra lépését szeretné, úgy reagált:

nem az ő dolga, hogy Dragnea vágyálmait boncolgassa.

Megjegyezte: a kormányt csakis bizalmatlansági indítvánnyal lehet megbuktatni.

Sorin Grindeanu (kronika.ro/Facebook)

Mint arról beszámoltunk, Dragnea már korábban bejelentette, hogy a kormány hivatalba lépését követően fél év elteltével a koalíciós pártok kiértékelik a kabinet tagjainak tevékenységét, a fő szempont pedig az, milyen mértékben sikerült megvalósítaniuk a kormányprogram célkitűzéseit.

Keddi hírek szerint

a „vizsgán” csak Carmen Dan belügy-, Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi és Petre Daea agrárminiszter ment át.

Ugyanakkor párton belüli források szerint Dragneát aggasztja, hogy Grindeanu egyre önállóbban dönt bizonyos kérdésekben, és nem osztja az elégedetlenségét egyes miniszterek eredményeit illetően. Ezért párton belüli hatalma demonstrálása érdekében szeretne megszabadulni a miniszterelnöktől.

Az Adevărulnak PSD-s források úgy nyilatkoztak, ha Dragnea a kiértékelés vasárnap esti lezárását követően ígéretéhez híven egyenként el is beszélget a miniszterekkel, az csupán a sajtónak szóló figyelemelterelés, a döntést ugyanis nem ez alapján hozza meg.

A párt alelnökeiből és területi vezetőiből álló végrehajtó testületben elsöprő többségben levő híveivel végeztetheti el a „piszkos” munkát:

valamelyikük elégedetlenségének ad hangot Grindeanu eredményei kapcsán, mire Dragnea – mondván, hogy nincs más választása, teljesítenie kell „a párt kérését” – szavazásra bocsátja a kormány sorsát, a testület pedig minden bizonnyal megvonná a politikai bizalmat Grindeanutól.

Csakhogy a miniszterelnöknek nem kötelező emiatt távoznia – hasonlóan járt el 1999-ben Radu Vasile, amikor a Parasztpárt megvonta tőle a bizalmat, de nem mondott le. A lap forrása szerint ha Dragnea meg akar szabadulni Grindeanutól, szavazásra bocsátja a felvetést, hanem, akkor nem lesz voksolás.

Kormányközeli források szerint

ha Grindeanu nem hajlandó lemondani, ez esetben a PSD számára a bizalmatlansági indítvány benyújtása maradna a megoldás.

Csakhogy ebben az esetben többszörösen megnehezítenék saját dolgukat, mivel Klaus Johannis államfőnek jogában áll elutasítani a PSD miniszterelnök-jelöltjét, ahogy azt az év elején Sevil Shhaideh esetében is tette. Ugyanakkor van olyan miniszter, aki lemondana, ha Grindeanu vonakodása nyomán a párt ezt kérné. Gabriel Petrea társadalmi párbeszédért felelős tárcavezető közölte: ebben az esetben távozna, mivel tisztségét „nem otthonról hozta”.

Forrás: Sorin Grindeanu megkapta a selyemzsinórt

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: