//
most olvassa...
Bérek/munkaügy, EU, Európai Bizottság, Gazdaság, Kormányzás, Pártok, Pénzügyek, Politika

A részeg tigris – maszol.ro

Az ország szerencséjére a Központi Statisztikai Intézet jelentéseit a határokon túl legfeljebb speciális területekre szakosított gazdasági szakemberek olvassák. Romániának azonban mázlija van azzal, hogy ezeket az adatokat nem hozzák nyilvánosságra a nagy nyugati lapok, tévéadók (pedig példányszámuk, nézettségük jócskán emelkedne, főként a humort kedvelők soraiban), mert egyébként igencsak szűkösnek bizonyulna az ország, amelynek szíriai bevándorlók helyett fejlett országokbeli – amerikai, németországi, franciaországi stb. – mígráncsokat kellene fogadnia, akik nagy számban érkeznének Romániába, ahol az élet valóságos eldorádónak bizonyul.

(maszol.ro)

Mondom, a Központi Statisztikai Intézet adatait olvasva.

A román lakosság gazdasági műveletlenségére utal viszont az a tény, hogy ennek ellenére egyre többen távoznak Romániából, ráadásul olyan országokba igyekezve, amelynek lakossága éppen Romániába készülne – persze, ha elérnének hozzá a román statisztikusok adatai.

Mi is derül ki ezekből?

Hát például az, hogy az Európai Unióban Románia érte el a legnagyobb gazdasági fejlődést, az ország az unió gazdasági tigrise. Rögtön a pénztárcámhoz nyúltam – de csak némi apró csörgött benne, pedig ennek a nagy fene gazdasági fejlődésnek egyszer már valahol a bukszámban is érződnie kellene.

Aztán a statisztikák újabb adatokat tartalmaznak az „időjárás ellenére is” kiváló mezőgazdasági eredményekről, amelyek viszont szintén nem hatnak jótékonyan az életszínvonalamra. Jó termés esetén ugyanis természetszerűen az élelmiszerek, gyümölcsök árának is csökkennie kellene, én viszont egyre drágábban vásárolom őket, tudatlanságomban ellentmondva a statisztikusoknak.

A román statisztikusok kimutatásai szerint a munkanélküliség is igen alacsony – ami akár természetesnek is mondható, tekintve, hogy legalább 3-4 millió ember külföldön dolgozik, és nem is igen akar mostanság hazatérni. Kevesebb emberrel pedig – statisztikailag – a munkahelyek száma is megnő, még akkor is, ha azonos marad.

Igaz, vannak más statisztikák is. Ezeket azonban nem az Országos Statisztikai Intézet készítette, hanem más nemzetközi szervezetek hoztak nyilvánosságra, mondjuk például az Európai Unió szakértői. Ezekből kitűnik például, hogy az uniós államokat lepipáló gazdasági fejlődés ellenére teljesen elhibázott a kormány gazdaságpolitikája, a nyakló nélküli pénzosztogatás következtében Románia nem lesz képes tartani a Brüsszel által három százalékban meghatározott költségvetési deficitet sem. Ami bizony komoly szankciókkal járhat, amint azt nem kisebb személyiség helyezett kilátásba, mint az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker.

A kormánypártot közvetlenül, a kormányt pedig közvetve vezető Liviu Dragnea, valamint kisebbik koalíciós partnerpártjának elnöke, Călin Popescu Tăriceanu azonban kizárólag a román statisztikusok adatait olvassa, így aztán érhető, hogy a kiváló eredményeket támadó méltatlan bírálatokon kiakadva levélben tájékoztatják az uniós bizottság elnökét arról, hogy sem egyetlen gazdasági mutató sem a kormány tevékenysége nem ad okot az ilyenfajta aggodalmakra. És ebben a véleményükben az a tény sem zavarja őket, hogy egyébként mélységesen elégedetlenek a nagyszerű eredményeket elérő kormánnyal.

A dörgedelmesnek ígérkező levélben egyébként azt is tisztázzák, hogy tisztában vannak Juncker rejtett szándékával, azzal, hogy a beruházók előtt lejárassa Romániát, megakadályozva ezzel a külföldi beruházásokat.

Magyarán: a levélírók úgy tudják, hogy Brüsszel megijedt a félelmetesen dübörgő román gazdaságtól.

Aztán azt a felmérést sem a román statisztikusok, hanem az Egészségügyi Világszervezet hozta nyilvánosságra, amelyből kiderül, hogy Európában az egy személyre jutó tiszta alkoholfogyasztás tekintetében Oroszország, a Moldovai Köztársaság, Fehéroroszország és Litvánia után Románia az ötödik helyet foglalja el. Uniós szinten tehát a második helyen áll.

A statisztikáknak alapján tehát akár azt is mondhatjuk, hogy a román gazdasági dübörgést tökrésze… na jó, illuminált állapotban lévők érték el.

Akik közül néhányan a Központi Statisztikai Intézetben dolgoznak. Persze, a statisztikák szerint…

Forrás: Bogdán Tibor: A részeg tigris

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólások letiltva.

%d blogger ezt kedveli: