//
most olvassa...
Kormányzás, Korrupció/gyanús ügyek, Parlament, Pártok, Politika

Liviu Dragnea és a Mobutu-reflex – România liberă

A rettegett diktátor Mobutu Sésé Sekonak szokása volt hathavonta leváltani a kormányát, ok nélkül, csak annak bizonyításaképpen, hogy ő a főnök. „Az afrikai hagyományban sohasem fogadunk el két főnököt”, ezzel magyarázta Zaire (Kongó-Kinshasa) volt vezére a diktatúra szükségességét. És szintén ő leckéztette nyilvánosan környezete szerencséseit, vagy pecheseit: „Ha lopni akartok, akkor lopjatok szépen, mert ha egyszerre túl sokat loptok és egyik napról a másikra meggazdagodtok, elkaphatnak benneteket”.

(romanialibera.ro)

A PSD (Szociáldemokrata Párt – E-RS) vezére Mobutu Sésé Sekohoz hasonlóan hirtelen le akarja váltani a kormányt, holott a dolgok éppen nyugvópontra kerültek az embereket szinte egész télen az utcákon tartó szerencsétlen 13. sz. rendelet után. Nem világos, hogy mi nem tetszik Liviu Dragneának a saját kormányfőjénél. Persze, eléggé zavarja, hogy Sorin Grindeanu bizalmi indexe (33,9%) csaknem 10 százalékkal magasabb, mint az övé (Liviu Dragnea, 24,3%), legalábbis az IMAS egyik nemrég készült felmérése szerint. Az is dühíti, hogy a Tudorel Toader által végzett értékelés nyomán a kormányfő és az igazságügy-miniszter összefogtak a főügyészek leváltása ellen, miközben a PSD vezetői éppen Augustin Lazăr és Codruţa Kövesi félreállítását várták az értékeléstől. Dragneának az sem tetszik, hogy a kormány még mindig nem módosította az igazságszolgáltatásra vonatkozó törvényeket, mint ahogy a büntetőtörvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet sem. Miközben nemcsak a hivatali visszaélési büntetőügyétől akar megszabadulni, de bizonyosfajta jövőbeni mentességet is bebiztosítana magának, főleg úgy, hogy nagyon is tudta, miként kell a dolgokat csinálni, pedig nem is hallott Mobutu tanácsairól.

De Liviu Dragnea nem értette meg, hogy egy demokráciában nem viselkedhetsz úgy, mint tette azt Mobutu a 20, vagy 30 évvel ezelőtti Kinshasában. Azt sem, hogy a híres diktátorral ellentétben Romániában komoly okokkal kell rendelkezz ahhoz, hogy a fejük tetejére állíthasd a dolgokat. Azt sem, hogy csak a személyes érdekek és a hatalomvágy nem elegendőek egy kormány lecseréléséhez. A PSD jelentős többséggel rendelkezik, melynek segítségével gyorsan módosíthat bármilyen törvényt, ennek ellenére nem rendelkezik semmilyen tervvel és hosszú távú konkrét célokkal.

A saját kormányától való ok nélküli megszabadulás Dragnea harmadik nagy hibája lenne, egy összeférhetetlen kormányfő (Sevil Shhaideh) kijelölése és a 13. sz. rendelet után, mely az egész világban ismertté tette arról, ahogy meg akar szabadulni a saját büntetőügyétől.

A kormány leváltása kevesebb mint hat hónappal a beiktatása után arra mutathatna rá, hogy a PSD képtelen irányítani az országot, valamint arra, hogy olyan alkalmatlan vezetője van, aki nem tudja, milyen eszközök segítségével használhatja méltányos korlátok között a hatalmat. Úgy tűnik, hozzá nem értésből, kapkodásból, vagy talán a Mobutu-reflex miatt Liviu Dragnea saját magát szabotálja.

Sabina Fati

romanialibera.ro, 2017. június 16., 08:30

Liviu Dragnea și Reflexul Mobutu

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: