//
most olvassa...
Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyarokról, Pártok, Politika

Visszalépése előtt erős kritikát fogalmazott meg a MIÉRT-elnökjelölt Tamás Réka – maszol.ro

Szombaton, a Magyar Ifjúsági Értekezlet tisztújító küldöttgyűlésén jelentette be Tamás Réka elnökjelölt, hogy visszalép. Előtte még felsorolta azokat a kritikákat, amelyeket figyelembe kellene vennie a szervezetnek.

(maszol.ro/a MIÉRT Facebook-oldala)

Tamás Réka az Udvarhelyi Hírportálnak elmondta, személyes okokból lépett vissza, a jövőben pedig nem a közéletben tevékenykedik. A gyűlésen a következőket mondta el:

“2012-ben kerültem be az UIET-es fiúkhoz önkénteskoordinátorként. Tevékenykedtem már azelőtt is számtalan helyen, de itt tanultam meg igazán, mit jelent a munka csapatban: közös kiállás, feladatleosztás, és szabályrendszerben való gondolkodás.

Nehéz évünk volt és volt két nehéz kampánnyal. Tudtuk mind, hogy bár a reflektorfényben levő arcok változhatnak, akkor sem egyéni érdekek mozgattak, mi egy csapat voltunk. Közös eredmény volt, hogy 2012 júniusában Rátz István bejutott a keresztúri tanácsba függetlenként, 2014 márciusában Incze Csongiból megyei tanács alelnök lett, decemberben András Lóri megkapta a Máréfalváért-díjat és Ficsurt Ezüstfenyőre nevesítettük, 2015 márciusában együtt nyertük meg Lócival a MIÉRT elnökséget, ahogy tavaly együtt voltunk Bíró Botival, amikor megyei tanács alelnök lett és Fancsali Kálmánnal, amikor az inkubátorház projektet vette kezelésbe. És ugyanúgy együtt vagyunk ma is, egy csapatként.

Az UIET-ben nem ismertünk lehetetlent, és a csapat tagjaként a fiúk semmilyen ötletemre nem mondtak nemet. Talán ez tudott éveken keresztül hajtani: a lehetőség az újra, a jobbra, a változásra.

Azóta csak annyi változott, hogy az udvarhelyszéki területi ifjúsági szervezettől országos ifjúsági munkába keveredtem. Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy tudjátok ki vagyok, fontos tudnotok, hogy honnan jöttem és, hogy kiknek tartozom köszönettel.

Két évvel ezelőtt végtelen energiával vágtunk bele a MIÉRT elnöki kampányba és tűztük ki célul, hogy megerősítjük az országos ifjúsági szervezetet. Két év távlatából azt tudom elmondani, hogy ma egy olyan MIÉRTben vagyunk mindannyian, ahol béke van, kézzelfogható eredményeink vannak és büszke vagyok arra, hogy ezeknek az eredménynek kiemelten én is alakítója voltam. Egy olyan szervezet lettünk, ahová jó tartozni.

Először jártuk körbe az országot heteken keresztül, fiatalokkal beszélgetve, először van több száz önkormányzati képviselőnk, megyei tanács alalnökeink, megyei tanácsosaink, alpolgármestereink és polgármestereink vannak. De nekünk ez nem volt elég, kisokost adtunk a kezükbe, hogy legyen alapjuk a munkához, képzéseket szerveztünk, hogy szakemberektől tudjanak kérdezni, egymással tudjanak beszélgetni. Megteremtettük azt a környezetet, ahol magyarországi és erdélyi fiatal vállalkozók tudnak találkozni, kapcsolatokat építeni, pályázati lehetőségeket mutattunk meg a fiataloknak, ezeket pedig nyomtatott és online verzióban is elérhetővé tettük számukra. Csak az a kár, hogy kevesen vettéteki ki a részetek ebből a munkából, vagy egyáltalán tudtok ezeknek a dolgoknak a létezéséről.

Na de most beszéljek konkrétan a jelöltségemről: Az utóbbi három hétben jónéhányan felkapták a fejüket, hogy én is nekivágtam az elnökségnek. Mindenki spekulációt vélt a dolog mögött. Pedig nem volt. Egyeszű az oka. Az előbb már elmondtam. Felépítettünk valamit, aminek kézzelfogható és látható eredményei vannak, ezt tovább kell vinni, sőt tovább fejleszteni. Rengeteg olyan ötlet és elképzelés van még, amihez nem volt elég az elmúlt két év.

Nőként, talán egy kicsit szentimentálisabb vagyok a kelleténél, de így a végén hadd mondjam el, mindazt, amin szerintem változtatni kell a jövőben.

(maszol.ro/Oltean Csongor Facebook-oldala)

​Hadd mondjak el néhány meglátást, néhány tapasztalatot:

1. Az utóbbi időszakban számtalanszor találkoztam már azzal, hogy rendszereinkben a dolgoknak nagyobb a füstje, mint a lángja. A babérokat mindenki szereti learatni, de a lapát nyelét megfogni már kevesebben. Mindenki megtanult csodálatos közleményeket megírni, szép Facebook-posztokat közzé tenni, sajtóban nagyokat nyilatkozni. De a Facebook-posztokon kívül van egy másik valóság is, amiről lassan mindenki elfelejt beszélni.

2. Sajnos, nálunk mindenki elnöknek született vagy filozófusnak. Elméletben remekül mennek a dolgok, mindenki kiosztja mindenkinek a munkát, csak kevesen tudjátok a világmegváltó ötleteiteket gyakorlatba is ültetni.

3. A munkát elvárjátok, de megköszönni már sajnos kevesen tudjátok, pedig higgyétek el, hogy sokkal többet ér, mint bármi más. A magyar értelmező szótárban fellelhető a kérlek és köszönöm szavak teljes magyarázata. Javaslom a következő MIÉRT-es csapatnak gyakrabban fellapozni és használni is ezeket.

4. Kritizálni mindenki szeret, aztán meg az ötleteket átvéve elfejeti, hogy honnan is erednek ezek. 2015-ben megreformáltuk az EU-tábort, témáiban, hangulatában, arculatában. Persze mindenki csak a negatív dolgokat látta benne, aztán eltelt néhány hónap és a témáink visszaköszöntek, babzsákokon hallgattuk máshol is az előadásokat, és a hangulatfények is hasonlóan világítottak. Talán, csak jó volt valamire a ’15-s táborban is, nem?

5. A központi szervezet addig kell, amíg ad, amíg van a pályázatoknál lobbi, és tudja erősíteni a 15% szükségességét, de ha mi kéne besegítsünk a központnak, önkéntesekkel, munkával, YEPP tagságról ne is beszéljünk, az úgy már nem oké – persze itt is tisztelet a kivételeknek.

6. Akkora elnöksége van a Magyar Ifjúsági Értekezletnek jelenleg, mint egy multinak az igazgatótanácsa, vezető tanácsa és operatív testülete együttesen, de nem zavar minket ez, mert hát arra jó, hogy elmondjátok magatokról, hogy elnökségi tagok vagytok, névjegykártyán jól mutat, de munkával hozzájárulni, vagy legalább jelenléttel, az már nem megy. Hogy is akarjátok ti megszólítani az outsidereket, ha ti is magasról tesztek sokszor az egészre?

Sokan támogattatok, sokan nem értettetek, sokan sok mindent elmondtatok és számomra fontos volt az, hogy láttátok bennem a potenciált. Már ezért megérte nekem. Azt gondolom, hogy tudásomat, energiámat, ezután egy olyan környezetben kell felhasználnom, ahol az eredményeket másként díjazzák. Én ezennel visszalépek, kívánok sok sikert nektek a továbbiakban, valós munkát, kevesebb lufit, több megvalósítást, kevesebb vállveregetést de több eredményt.

Azt hiszem, ha másra nem is, de arra jó volt a jelöltségem, hogy ezt a néhány dolgot elmondjam nektek. Remélem, hogy a jövőben Csongi és csapata tud javítani ezeken, mert még mindig úgy látom, hogy hatalmas a potenciál a MIÉRT-ben, de az ifjúsági aktivitásban is, és nem szabad elfelejtenetek, hogy a szervezetért dolgozzatok, ne egyéni kis játékainkat űzzétek.”

Forrás: Visszalépése előtt erős kritikát fogalmazott meg a MIÉRT-elnökjelölt Tamás Réka

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: