//
most olvassa...
Cotroceni, Közösségi/kisebbségi jogok, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-román, Magyarokról, Parlament, Pártok, Politika, Régiók/autonómia, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

A magyar golyó – maszol.ro

Csak Elena Udrea megbilincselésénél nyilatkozott még ennyire önfeledt dühvel Traian Băsescu Facebook-bejegyzésében, mint most, amikor – tudomása szerint – az RMDSZ-szel tárgyaló Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea a szerdai bizalmatlansági indítvány megszavazásáért beleegyezett egyebek között abba, hogy március 15-ét Romániában is nyilvánítsák hivatalos ünneppé. Merthogy – írja – az 1848-as magyar forradalom románok életét követelte és román falvak pusztultak el. Ami ugyebár a szélsőjobboldali román pártok egyik kedvenc vesszőparipája. Csakhogy azok pontosabbak voltak a slendrián (vagy csak nagyon dühös?) Băsescunál, mert azt is pontosan megmondták, hogy a magyar forradalmárok 40 ezer románt öltek meg és 300 román falut perzseltek fel. Bizonyítékuk ugyan nincs rá, de ők azért tudják…

(maszol.ro)

Ami viszont korántsem akadályozta meg Traian Băsescut abban, hogy március 15-i államfői üzeneteiben együtt ünnepeljen a magyarokkal és ilyesmiket írjon: „Kedves magyar honfitársaim, megértem a büszkeségeteket, amelyet ezen a napon éreztek és veletek vagyok ezekben az ünnepi percekben (…) Megértem büszkeségeteket, hogy magyarok vagytok, és úgy érzem, hogy ez az érzés teljesen megalapozott.”

Persze, jól tudjuk, hogy Traian Băsescunak nemcsak nagyon szelektív az emlékezete, de ugyanakkor gyakran cseréli nézeteit, véleményét is, ezért hagyjuk most a hajóskapitányt, hadd evezzen magányos hajósként a román politikai élet általa is zavarossá tett vizein.

A gond ugyanis nem Traian Băsescu memóriájával van, hanem az egész román politikai elit – kormánypárti, ellenzéki – gondolkodásmódjával. Amelyben huszonhét év – igaz: eredeti – román demokrácia után még mindig nem tudatosult az egyszerű tény, miszerint a kisebbségeknek természetszerűen kijárnak az alapvető emberi jogok (akárcsak a többségnek), és azok nem képezhetik politikai alku tárgyát.

Márpedig a kormánypárt „jóvoltából” most megint éppen ez történt. Amíg Liviu Dragnea azt hitte, sikerül megállapodnia az RMDSZ-szel a bizalmatlansági indítvány megszavazásában, egy csapásra a román parlament plénuma és bizottságai elé kerültek a romániai magyarok képviseleti szerve által már régebben szorgalmazott jogszabály-javaslatok – így például a tizenkét éve elfektetett kisebbségi törvénytervezet is. Amint viszont Livu Dragnea amolyan vérbeli teleormani kupecként alkudozni kezdett a RMDSZ-szel – a kisebbségi nyelvhasználatot a jelenlegi 20 százalék helyett 10 százalékra csökkentő arányszámnál például 15 százalékhoz ragaszkodott, és – miután a pártján belüli nyomás miatt is – megszakadtak a tárgyalások, a jogszabálytervezetek azonnal lekerültek a parlament plénumának és bizottságainak napirendjéről. Nyilvános, bár akaratlan beismerése ez az egész világ előtt annak, hogy Romániában mennyit adnak a kisebbségek jogaira.

Egy lapáttal még rátett minderre Klaus Iohannis államfő is, aki berlini látogatása alkalmával arra figyelmeztette szociáldemokratákat, nehogy tárgyalni kezdjenek az etnikai alapú autonómiáról. A figyelmeztetés nyilván teljesen fölösleges volt, hiszen Dragneáék még a március 15-ánek az ünneppé nyilvánításától is visszariadtak. De hát nem árt egy kis népszerűség az államfőnek sem, akár a nacionalisták körében is. A szavazat, a szavazat, olyan, mint a pénz, nincs szaga…

Az egész román politikai elit megint valami ördögit látott az RMDSZ-szel való tárgyalásokban. Holott Kelemen Hunorék csak azt kérték, ami nagyrészt ott szerepelt a romániai pártokkal az évek során megkötött protokollumokban, és amelyek papíron maradásáért a román pártok minden lehetőt igyekeztek megtenni – gyakran sikerrel.

Az RMDSZ követelései jogszerűek, ott szerepelnek a nemzetközi dokumentumokban is, amelyeket Románia húsz év óta aláírt, és amelyeket a román parlament ratifikált.

Az is igaz viszont, hogy nem lehet mindent csak a politikusok számlájára írni. Magyarellenességükben (antiszemitizmusukban, idegengyűlöletükben, homofóbiájukban stb.) tulajdonképpen választóik vélt vagy – inkább – valós elvárásai is vezénylik őket. Emellett kihasználták az alkalmat, amikor a magyarellenesség megint csak „hazafias gesztusnak” számít, és szabadon lehet szidni a magyarokat.

Nem könnyű tehát eldönteni, hogy a romániai magyarságnak teendő „engedmények” miatti felháborodásuk őszinte-e vagy csupán megjátszott

Az viszont biztos, hogy eléggé látványos. Kedden a honatyák közül a parlamentben, amolyan palotaforradalmárként többen is nemzetiszínű karszalagot viseltek, nemzetiszínű pántlikákat kötöttek a szociáldemokraták parlamenti szobáinak kilincseire, egy nemzeti liberális képviselő, miközben a parlamenti jogi bizottságában a kisebbségi nyelvhasználatot lehetővé tévő arányszám megvitatására vártak, feltette a Dicső Erdély című „hazafias számot”, hogy ezzel is emlékeztesse a tagokat a kisebbségi nyelvhasználat fölöttébb veszélyes voltára. A szociáldemokraták – főleg erdélyi szervezeteik képviselői – hazafias felbuzdulásukban egyenesen nemzeti veszélyt láttak március 15-e ünneppé nyilvánításban és az anyanyelvhasználatban, és el akarták hitetni az országgal, miszerint kizárólag bölcs előrelátásuknak köszönhető, hogy a „magyar golyó” elsüvített a románok füle mellett.

Gyermekes gesztusok ezek – ám képesek mégis ismét elhinteni a bizonytalanság érzetét a kisebbségekben.

A szociáldemokraták elnökét most azzal vádolják, hogy szavazatokért kisebbségi jogokat adott volna. Holott az igazán furcsa éppen az, hogy a 2017-es év Romániájában kisebbségi jogokat csakis szavazatokért cserében lehet elérni. (Vagy azért, hogy Liviu Dragnea még egy kevéske ideig szabadlábon maradhasson).

Mindennek pedig igen nagy ára van, amit nem a politikai osztály, hanem az ország egész lakossága fizet meg. A politikai válság miatt a nemzeti valuta folyamatosan veszít értékéből, a politikai instabilitás, a félévenként változó kormányok elriasztják a külföldi befektetőket – a nyugati kancelláriák bukaresti nagyköveteik útján máris figyelmeztették Bukarestet mindennek a veszélyére –, márpedig beruházásaikra égetően szükség lenne abban az országban, amelyben a nyakló nélküli adakozások miatt az államkincstár teljesen kiürült – hogy az ország amúgy is gyengélkedő nemzetközi hírnevéről már ne is beszéljünk.

Liviu Dragneának voltaképpen igaza volt, amikor tagadta az ismét a nacionalizmus kártyájára játszó román politikusok vádját, miszerint eladta volna Erdélyt. A hatalmát féltő és a börtöntől félő szociáldemokrata elnök valóban nem Erdélyt, hanem egész Románia sorsát, jövőjét bocsátotta áruba.

Forrás: Bogdán Tibor: A magyar golyó

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: