//
most olvassa...
Emberi jogok, Közösségi/kisebbségi jogok, Kormányzás, Politika

Szórólapokon agitálnak a melegek ellen a román újfasiszták Kolozsváron – Transindex

Vélhetően a román újfasiszta Új Jobboldal (Nouă Dreaptă) szervezet áll amögött, hogy tegnap és ma többen is olyan szórólapot találtak autójukon, amiben a normalitás védelmére hívják őket az Avram Iancu téren szervezett ellentüntetésre, amit az első kolozsvári Pride felvonulás ellen hívtak össze. A szórólapon két férfi piktogramja látható szexuális aktus közben, áthúzva.

(transindex.ro)

Mint arról beszámoltunk, az első kolozsvári ClujPride szervezői a polgármesteri hivataltól nem kaptak engedélyt a felvonulásra, az önkormányzat arra hivatkozva utasította el a kérést, hogy azon a napon más eseményekre is sor kerülne, és ezekkel nem eshet egybe. A román szélsőjobboldali szervezet ugyanakkor, bár a Pride szervezői szerint jóval később nyújtott be a felvonulásukra engedélykérést, ezt meg is kapta a hivataltól. A ClujPride szervezői elmondták, hogy az elutasítás után újabb 4 alternatív útvonalat is javasoltak a hivatalnak, de ugyancsak nemleges választ kaptak.

A szervezők ugyanakkor bejelentették, hogy mindenképpen meg fogják tartani a felvonulást, a melegjogok támogatóit várják július elsejei megmozdulásukra, a helyszín még nem biztos, hiszen a tegnapi nap folyamán újabb 10 javasolt útvonalt utasított el a polgármesteri hivatal, de azért ők javasoltak még hetet, hátha valamelyiket mégis csak jóvá fogják hagyni.

Forrás: http://www.transindex.ro

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: