//
most olvassa...
Erdélyi Magyar Néppárt - EMNP, Közösségi/kisebbségi jogok, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyar-román, Magyarokról, Politika, Régiók/autonómia, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

Pert nyert az EMNP a váradi táblaügyben – Krónika

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnökének, Csomortányi Istvánnak adott igazat a bíróság, és semmisnek nyilvánította a helyi rendőrség által kirótt bírságot a Szent László tér feliratú tábla kihelyezése miatt.

Csomortányi István (kronika.ro/Mohácsi Árpád László)

A nagyváradi bíróság eltörölte a helyi rendőrség által kirótt pénzbírságot, melyet Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnökének kellett volna kifizetnie, miután tavaly májusban a polgármesteri hivatal falára kihelyezte a Szent László tér feliratú táblát, föléje pedig a román megfelelőjét.

Az indoklást még nem tették közzé, de

fontos helyi győzelem született, mely nem csupán a nyelvhasználat, de az állampolgári jogok általános szempontjából is fontos

– írja közleményében a néppárt.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatóban az EMNP emlékeztet, több mint 12 éve tart a küzdelem a történelmi utcanevek kihelyezéséért Nagyváradon, ahol a lakosság 25 százaléka magyar nemzetiségű, ennek ellenére a megyeszékhely 850 utcájának alig 4 százaléka visel magyar megnevezést.

Az EMNP továbbá rámutat arra, hogy a hatályos romániai jogszabályok közül három is lehetővé tenné a városban a történelmi utcanevek kihelyezését, erre több hazai példa is létezik (például Besztercén, Nagyszebenben és Szászsebesen).

„Emlékezetes, hogy a korábbi alpolgármester – jelenlegi szenátor –, Biró Rozália egyenesen tagadta a jogi keret létezését és alternatív megoldással, úgynevezett tükörfordítások jegyzékével járatta le, míg Szabó Ödön jelenlegi képviselő a történelmi utcaneveket horthysta és szélsőséges elnevezéseknek titulálva siklatta félre a magyar nyelvhasználat e fontos ügyét” – írja közleményében a néppárt.

Mivel a néppárt beadványai és kérelmei nem hoztak eredményt, 2016 májusában Csomortányi István egy villámcsődület keretében, a sajtó nyilvánossága előtt

tiltakozásul kihelyezte a polgármesteri hivatal falára a Szent László tér feliratot,

majd föléje a román elnevezést tartalmazó táblát. Míg a magyar feliratot a helyi rendőrség perceken belül eltávolította, a román felirat mai napig a helyén maradt, dacára annak, hogy a polgári engedetlenség jegyében arra sem volt kihelyezési engedély. Az eseményen a hatóságok Varga Csaba hegymászót és Csomortányi Istvánt akarták bírságban részesíteni, végül kiegyezetek abban, hogy egyedül utóbbi kap bírságot.

Az EMNP továbbra is fenntartja azt a javaslatát, miszerint Nagyváradon valamennyi utcára ki kell helyezni a történelmi elnevezést a hivatalos utcanévtáblák alá, azoktól eltérő kivitelezésben, hogy összetévesztésük elkerülhető legyen. Ezzel mintegy 600 utca kaphatná vissza régi nevét, úgy, hogy elkerülhető a helyi lakók okmányainak cseréje is. A fennmaradó 250 új utcával kapcsolatban pedig a hivatalos formák lefordítása ad megoldást a teljes magyar nyelvhasználat eléréséhez.

„Fontos adalék, hogy hetek óta folynak megbeszélések a város vezetése és a néppárt helyi vezetői között a közigazgatási törvényben garantált egyéb nyelvhasználati jogaink biztosításáról. Remélhetőleg rövid időn belül megoldódik a magyar nyelvű formanyomtatványok és a magyar ügyfélfogadási pontok kérdése is” – tette hozzá közleményében az EMNP.

Forrás: Pert nyert az EMNP a váradi táblaügyben

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: