//
most olvassa...
Bérek/munkaügy, Befektetések, Gazdaság, Kormányzás, Parlament, Pártok, Pénzügyek, Politika, Szociálpolitika - Egészségügy

Tűzoltók az ország élén – Krónika

A világ – legalábbis szűk térségünk – legröhejesebb és sajnos egyben legtöbb kárt okozó kormánypártjaként vonulhat be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a történelembe.

Ki ne nevetné ki azt a kormánypártot, amelyik bizalmatlansági indítvánnyal buktatja meg saját kormányát, miután annak miniszterelnöke nem hajlandó a Pártelnök (így, nagybetűvel) utasítására távozni?

Csakhogy ez a „vicces kis jelenet” a gazdasági szakemberek szerint az év végéig 2 milliárd eurós pluszkiadást jelent a költségvetés számára, a bohóckodás miatti bizalomvesztés nyomán ugyanis az ország drágábban fog hitelekhez jutni, ráadásul a rekordgyenge lej mellett az import is drágább a vártnál.

Mindez pedig arra a költségvetésre nehezedik rá, amelyik már amúgy is óriási bajban van, hiszen a már megadott bér- és nyugdíjemelésekre sem igen futja, és akkor a jövőbeniekről még nem is beszéltünk.

Erre mintha bő hét hónapnyi késéssel az emeléseket a kampányban nagy garral bejelentő, majd azt tűzön-vízen át gyakorlatba ültetni akaró szociáldemokraták is hirtelen rádöbbentek volna: előbb „csak” a fizetésemeléseket halasztották el fél évvel, az újonnan megalakult kormány viszont konkrét adóemeléssekkel, új adónemmel is előrukkolt, arról nem is beszélve, hogy a beígért áfacsökkentést is elhalasztották egy évvel. (Nem akarjuk azt mondani, hogy megmondtuk, de megmondtuk – és remény sem volt arra, hogy ez másképp alakuljon, hiszen a napnál is világosabb volt, hogy adóemelések vagy újabb adók nélkül nem lesz pénz a választások utáni kampányadakozásra.)

Az meg már csak hab a tortán, hogy a vállalkozásokat az üzleti forgalmuk alapján készülnek megadóztatni a nyereségük helyett, magyarán minden befolyó lejből 1–3 százalékot az államnak kell adniuk. Ennyit a fennhangon hirdetett vállalkozóbarát kormányzásról. Hiszen ki akarna ilyen körülmények között vállalkozást indítani, a már működő cégek tulajdonosai közül ki lenne kész ilyen körülmények között is beruházásokat eszközölni, fejlesztésekre költeni?

A kormányprogramot szentírásnak tekintő Liviu Dragnea pártelnök az elmúlt napok bejelentései révén beismerte tehát, hogy tévedett, s a második Dragnea-kormánnyal tüzet akart oltatni.

És arra is megvan a forgatókönyve, hogy mi lesz, ha a hivatalosan bejelentett intézkedések nem hoznák meg a remélt hatást: egyszerűen államosítják a magánnyugdíjakat. Mert ugye senkinek sincsenek illúziói arra nézve, hogy az újonnan kinevezett pénzügyminiszter ezt magától találta ki, majd vonta vissza?

Már csak azon csodálkozunk, hogy valamelyik miniszter nem kotyogta ki azt is, hogy hitelmegállapodást készülnek kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

Forrás: Tűzoltók az ország élén

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: